Jézus Krisztus az egész emberhez szól!

0
359

,,Hatványozott figyelmet fordítunk a hitoktatás (hangsúlyozottan a plébániai hitoktatás) ellenőrzésére. Nagyon fontos, hogy a heti egy órás iskolai hitoktatásnak legyen egy másik, plébániai hittanóra megfelelője is!”, olvassuk a 2012. évi első körlevél bérmálásokról szóló részében (45–2012. szám). Ugyanezt a kérést ismétli 45–2017. szám alatt a 2017. évi első körlevél ugyancsak a bérmálkozásra való felkészítésről szóló részben. Legutóbb az idei, a 2022. évi kilencedik érseki körlevélben Kovács Gergely érsek is, elődjéhez hasonlóan szorgalmazza a plébániai hittanórákat, sőt, a rendes plébániai órákon túl azt kéri, azt hangsúlyozza: ,,Szeretettel kérem a Paptestvéreket, hogy a bérmálkozókat a rendes plébániai hittanórákon kívül, a bérmálási felkészítők keretén belül készítsék fel.” (1269/2022. szám) Mindezek fényében foglalkozunk a plébániai katekézis kérdéseivel, hogyanjával, többeket megszólaltatva tapasztalataikról, hasznos, bevált gyakorlatokat bemutatni. Elsőként Miklós Csaba, a temesvári egyházmegye plébánosa írta meg, hogyan látja ezt a kérdést, az ő közösségében hogyan valósul meg a plébániai katekézis, az olvasók ezúttal Micaci Cristiannak, a szatmári egyházmegye munkatársának és Tóth Erika szülőnek a gondolatait olvashatták. Most Balla Imre korondi plébános osztja meg tapasztalatait.

Teológiai éveim során gyakran rácsodálkoztam arra tényre, hogy az Urat milyen nagy tömegek kísérték. Sokat foglalkoztatott a kérdés, mi indította el az embereket, hogy akár napokon keresztül vele legyenek. Egy alkalommal az egyik kedves jezsuitával beszélgettem, aki a találkozás végén a következőt mondta: élmény volt veled lenni! Akkor élesen nyilallt belém a felismerés, hogy a tömegnek egy addig ismeretlen élmény volt a Mesterrel lenni.

Sok elismert teológus fennhangon szól amellett, hogy a hit meglelését és elsajátítását nem lehet az élményekre építeni, mert elvész valami belőle. Igazat adhatunk annyiban, hogy ha valaki csak az élményt keresi, akkor messze jár a hittől. Mindenesetre elgondolkodhatunk azon, hogy a hittapasztalataink és az imatapasztalataink után el tudjuk-e mondani, hogy a találkozás a jó Istennel élmény volt?

Sokszor hallható az a panasz, hogy a plébánia hitoktatásnak nincs egy központilag kidolgozott rendszere (pedig próbálkozások voltak…), s így nehézséget jelent, milyen hangokat kell megütni általa. A plébániai hitoktatást valahogy nem sikerült keretek által megfogni, s ez részben érthető is, mert minden közösség más jellemzőkkel bír, illetve más lelki szakaszokat él meg. Így a plébániai hitoktatásnak az adott igényre, avagy hiányra kell válaszolni, ami az adott közösségben jelentős. Ha lehetne ehhez a kérdéshez a szerény meglátásomat hozzátenni, akkor azt mondanám, hogy az élménynek mindenképpen helye lenne.

A hitoktatás (katekézis) első alapköve egy ember életében a keresztelési felkészítő. S bármennyire is furcsa, az újszülött számára a hitben való növekedést nagyban meghatározza, hogy a szülei és a keresztszülei megélik-e, értik-e és ünnepelni tudják-e azt a jelentős eseményt amit a hitbe való belépésnek tartunk. Lehet, hogy valaki többször részt vesz ilyen felkészítőn és úgy gondolja, hogy fölösleges ismétlődés. A hitünk születésének ünnepéről érdemes sokszor elmélkednünk – vallja Ferenc szentatyánk. A keresztelési szertartás mozzanatait követve egyre jobban megértjük hitünket. Erősen fontos, hogy a szülői és a keresztszülői hivatás be legyen mutatva. A szülőnek meg kell érintődnie attól, hogy gyerekét a keresztszülei szereteszövetsége fogja körül ölelni. A keresztszülőben pedig ki kell alakulnia, hogy lelki rokonságba lép a keresztelendővel. Azt is nyomatékosítani kell, hogy a gyermek számára az első hitoktatók a szülei és a keresztszülei… hogy küldetést kapnak (angeloszok lesznek).

A következő lépcsőfok a hit útján, hogy a templomi ünnepbe integrálódjon a kisgyermek. Igenis a szentmise utáni cukorka élménye sokszor motiváló lehet, hogy a kisgyermek vágyjon a templom közelébe. Az Úr Jézus jól lakat 5000 embert, akik napokon keresztül mennek utána, a végén megjegyzi, hogy azért követik, mert ettek a kenyérből és a halból, de ennél többet is kaphatnak, ha kitartanak. A gyermek is lassan-lassan többet kaphat, ha azt érzi, hogy szeretik és várják. Érezze, hogy helye van a közösségben.

A plébániai hitoktatás az iskolaival párhuzamosan kezdődik meg. Négy vagy öt korcsoportot lehet elindítani.
Az első az előkészítősök, elsősök és másodikosok. Ennek a korcsoportnak még nagyon fontos a játék, rajz és az éneklés. Egy hónapos leosztásban az egyik héten szó lehet egy bibliai történet feldolgozásáról, majd egy másikon a templom megismeréséről, a szentek (védőszentek) megismeréséről és apró kis bibliai jelenetek betanulásról, illetve énekek megismeréséről. Ebben a ritmusban izgalmas, gyakorlati és élmény lehet a hetenkénti együttlét. A szentmisenapló, és a vasárnapról-vasárnapra készített kis rejtvény-feladatok nyertes kisorsolása rendkívül motiválók a szentmisén való részvételre.

Az elsőáldozók a következő korcsoport. A felkészülésük kicsit elméletibb, mint a kisebbeknek, de főként gyakorlati. Megismerik a liturgiát. Elkezdhetnek ministrálni. Feladataik lesznek. Az elsőáldozók szüleinek a felkészülésbe való bevonása is hasznos, illetve hónapról hónapra találkozni lehet csoportosan a szülőkkel.

A negyedik, ötödik és hatodik osztályok számára a legalkalmasabb segítség a cserkészet, ahol már jellem- és közösségformálás is történik. A cserkészet adta keretek és kihívások mederben tudják tartani a serdülés okozta kilengéseket. Ebben a korban a cserkészet mint eszköz rendkívül hatásos. Természetesen a ministrálás itt fő hangsúlyt kap. Felolvasás, zsoltáréneklés, oltárszolgálat… Jó, ha van egy hierarchia, mert így a kisebbek beletanulhatnak a nagyobbakat figyelve.
A következő csoport a kisifiseké, vagy ifiseké (hetediktől kilencedik osztályig egy csoport, illetve kilencediktől felfele egy másik). Ha zeneileg képzettek és motiváltak, érdemes ifizenekart alakítani számukra. A gyakorlás és a készülés erős kapocs lehet közöttük. Fontos, hogy megéljék, hogy egy közösséghez tartoznak. Az ifi találkozásoknak is van egy lüktetése hétről hétre. Mivel 4 vagy 5 alkalom van egy hónapban, a következő beosztásban dolgozhatunk: szentírásolvasás és foglalkozás a Bibliával, önismereti alkalom, kifejezetten imaalkalom (imádkozni tanulni), filmest, játékest.

Minden korcsoportnál fontos a kirándulás (kerékpárral is), vagy a nagyobbaknál a zarándoklat, illetve a nyári tábor.
A katekézis nem ér véget a felnőttség átlépésével, hanem bizony folytatódik a jegyes felkészülésben, a szülők iskolájában, a templomi tematikus beszédsorozatokban, a bibliaórákon, a lelkinapokon és az elcsendesedésekben, a zarándoklatok során. Külön érdemes figyelni a pedagógusokra, és időről időre lelki impulzusokat adni nekik, hogy ki ne égjenek. Aztán a közösség világi vezetői számára is kell lelki feltöltődést biztosítani, alkalmakat teremteni, hogy kérdéseiket feltehessék. A lelkiségi csoportok tevékenységét pedig szeretettel, figyelmesen kell kísérni és támogatni.

Nekünk, katolikusoknak rengeteg lelki kincsünk van, de ezekből kiemelhető az Eucharisztia. A katekézisek és hittanulás el kell vezessen az Eucharisztia iránti ragaszkodáshoz. A napi áldozáshoz és a szentségimádás megéléséhez. A nagy mondást így is meg lehetne fogalmazni: korunk katolikusa vagy eucharisztikus lesz, vagy nem lesz. Lehetőséget és teret kell teremteni az állandó és csendes szentségimádás gyakorlatának, ahol mindazt, amit az ember a hitében megtanult, meg is élheti, átélheti. Nincs nagyobb gyógyulás, nincs igazibb vigasztalás, nem igazít el semmi jobban az életben, mint az Úr csendes jelenléte, amely ma is megérint, mint 2000 éve keleten sokakat, s a vele való találkozás ma is igazi élmény… megélt valóság. Élmény Istennel lenni…

Balla Imre

MEGOSZTÁS