Szerzetesi fogadalomtétel évforduló Sólyomkőváron

0
973

A Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővérek fogadalomtételének 25. évfordulóját ünnepelték Sólyomkőváron. ,,Ahol szerzetesek vannak, ott öröm van!”, vallja Ferenc pápa. Július 17-én, vasárnap, a 13 órakor kezdődött szentmisén fogadalomtételének 25. évfordulóját ünnepelte a Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővérek rendjének hat tagja a sólyomkővári plébániatemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Böcskei László megyés püspök volt.

A nagyváradi egyházmegye szórványban élő szlovák falvaiban tevékenykedő ferences lelkiségű nővérek a plébániákon, templomokban, hitoktatásban, egészségügyben, betegek szolgálatában fejtik ki áldásos tevékenységüket. Magyarpatakon három szerzetesnő teljesít szolgálatot, ott telepedett le először 32 évvel ezelőtt a rend, Sólyomkővárra pedig pontosan 25 éve érkeztek, jelenleg két nővér dolgozik itt.

Böcskei László váradi püspök az évforduló kapcsán kiemelte a nővérek munkáját, méltatta, mekkora felelősséget vállaltak, vállalnak szolgálatukkal, ami az egyházmegye szempontjából fontos.

Az ünnepről elmondta: ,,Ilyenkor nemcsak visszagondolnak és hálát adnak, hanem egyben megújítják a fogadalmaikat.” A váradi főpásztor hozzátette: ,,A hivatás ajándék. Nem csak megadatik, arra mindig oda kell figyelni, azt ápolni kell, vigyázni kell rá, meg kell élni, nap mint nap meg kell küzdeni érte. Ha ezt valaki 25 éven át teszi, akkor, mint a papok esetében az ezüstmisét, érdemes rá felfigyelni, meg kell ünnepelni a közösségben. A legfontosabb, hogy imával kísérjék a nővéreket, a meghívott embert.”

Forrás: nagyváradi egyházmegye