Egymás javát szolgálni. Csíkszeredában is hálát adtak az együtt töltött évekért

0
1335

A házasság hete keretében sokfelé ünnepeltek, szerveztek rendezvénysorozatot. A csíkszeredai Szent Ágoston-templomban csütörtökön 16 jubiláló házaspár jött a szentmisére közösen hálát adni: a legfiatalabb pár 20 éves, a legidősebb 55 éves házas volt, a gyertyafényes vacsorán 28 házaspár vett részt, a vasárnapi zárószentmise keretében a házasok megújították ígéretüket. Együtt ünnepelni, együtt adni hálát mindig öröm!

Hála és köszönet a házaspároknak akik segítséget nyújtottak, hogy a Szent Ágoston-plébánia az idei évben is csatlakozhasson a házasság hetének rendezvénysorozatához. A nyitó szentmisén és az utána következő szentségimádáson a családok közötti egységért imádkoztunk. A kihívások és nehézségek ellenére, egymás javát szolgálva és a gyerekek szükségleteit szem előtt tartva együtt maradni — ezért imádkoztunk, s ennek sikeréért adtunk hálát.

Köszönet annak a 16 jubiláló házaspárnak, akik eljöttek a február 17-i szentmisére közösen hálát adni. A legfiatalabb 20 éves és a legidősebb 55 éves házas volt. Öröm volt együtt ünnepelni.

Köszönet a gyertyafényes vacsora előkészítőinek és résztvevőinek. Szép együtt együttlét volt 28 pár számára, ahol feleleveníthették élményeiket, megélt tapasztalataikat, erősítve egymást a kölcsönös hűségben.

A rendezvénysorozat záró akkordja a február 20-i, vasárnapi 11 órás szentmise volt, ahol az együtt maradni akarás jeleként a jelen lévő házaspárok megújították a házassági ígéretüket.

Both László segédlelkész

Fotó: Illyés Gellért