Isten szeretetének örömhíre mindannyiunké

Lüktető élet a Caritas marosszentgyörgyi gyerekfoglalkoztatóiban

0
17

Az iskolakezdéssel párhuzamosan újraindulnak a gyerekek tanulmányait segítő délutáni foglalkoztatóközpontok tevékenységei is mindazon erdélyi településeken, ahol a helyi önkormányzatok és a közösségi ügyek mellett szorosan elköteleződött civil szervezetek, esetenként kisebb plébániai csoportok összefogásának köszönhetően erre lehetőség nyílik. Ilyen szociális szervezet Maros megyében a gyulafehérvári főegyházmegyéhez tartozó Caritas, amely egyike Erdély legnagyobb, legtekintélyesebb múltú jótékonysági egyesületeinek. A Hargita, Kovászna, Hunyad és Fehér megyékben széles körű szociális szolgáltatásokkal jelen lévő szeretetszolgálat a Maros megyei Székelykövesden, Marosszentgyörgyön és Csejden is működtet nappali gyermekfoglalkoztató központokat. Ezek közül az új tanév apropóján a marosszentgyörgyi és csejdi Hand in Hand – Kéz a Kézben Nappali Foglalkoztatóközpontokban és a hozzájuk szorosan kapcsolódó Biztos Kezdet Házakban lüktető életet ismertetjük.

Szűkülő mozgástérben is nagy lendülettel…

„Romániában élénk civil társadalom működik: körülbelül 127 000 civil szervezet van bejegyezve, de ezeknek csak mintegy kétharmada aktív. A felnőtt lakosság kevesebb mint 30 százaléka végez önkéntesmunkát – részben az egzisztenciális nyomás miatt, részben pedig azért, mert az önkéntesség a kommunista múltban a kényszermunkával kapcsolódott össze. A civil szervezetek továbbra is bizonytalan pénzügyi környezetben, jelentős adminisztratív teherrel és növekvő szakemberhiánnyal dolgoznak. Mi magunk is ezt a nyomást érezzük. Az állami források gyakran projektszerűek és rövid távúak, miközben a társadalmi problémák hosszú távú válaszokat igényelnek. Az adományok, nemzetközi támogatások és megbízható partnerségek teremtik meg azt az – egyre szűkülő – mozgásteret, amelyben dolgozni és újítani, fejleszteni tudunk” – olvashatjuka 2026-os Sokszínű Caritasban, a szervezet honlapján elérhető éves beszámolóban.

…az iskolaelhagyás mértékének csökkentéséért

Ilyen kihívásokkal teli, gyakran előítéletekkel terhelt, ám cselekvésszegény társadalmi közegben, mégis izzó belső késztetéssel dolgoznak a marosszentgyörgyiés csejdi központok munkatársai a helyi gyerekek egészséges fejlődéséért, tanulmányi eredményeik föllendítéséért és az iskolaelhagyás mértékének csökkentéséért. Nem kis feladatra vállalkoztak, ugyanis az Eurostat 2026-ban közzétett – előző évre vonatkozó – adatai szerint Románia sajnos az első helyen áll az Európai Unió országai között a korai iskolaelhagyás tekintetében egy 15,5 százalékos lemorzsolódási aránnyal, amelyet a 18 és 24 év közötti fiatalok körében rögzítettek. És bár a Caritas szakemberei fiatalabb, földrajzi, családi és szociális szempontból eltérő hátterű korosztállyal dolgoznak, elmondásuk szerint már a kisiskolás gyerekeknél jelentős mértékben tapasztalható az iskolaelhagyás jelensége vagy a lemorzsolódás veszélye, különösen a negyedikből ötödikbe készülő gyerekek körében.

Az önmagába harapó kígyó története

A tanulmányok korai feladásához számos pszichológiai, családi, kulturális vagy társadalmi szintű probléma vezethet, mint például az eltérő kulturális hagyományok, a motiváció hiánya vagy a támogató szándékú, de gyakran önhibáján kívül segítésképtelen családi környezet. Az eddig ismert lehetséges magyarázatok közül mégis a mélyszegénység tekinthető a legsúlyosabb oknak. A gyerekek soktagú, nehéz hátterű családokba születnek bele, ahol a mindennapi kenyér előteremtése mindennapos kihívás. Ez a teher főként az apáké, akik az esetek többségében idénymunkákból igyekszenek fönntartani családjaikat. És miközben a nők anyai és háziasszonyi szerepeiknek tesznek eleget, a gyerekek sokszor már kisiskolás korban kénytelenek munkába állni, hogy a család keresetét kiegészítsék. Ehhez – szándéktól függetlenül – gyakran nagyfokú előítélet, távolságtartás, a tisztelet, megértés, empátia és másság elfogadásának hiánya társul még a közvetlen környezet részéről is. Ebben a közegben, ha van is a gyerekeknek bárminemű motivációjuk a tanuláshoz, valós segítségük szinte egyáltalán nincs. Hiszen megtörténhet, hogy egykor szüleiket is korai iskolaelhagyásra késztette a létszükség. A megszakított tanulmányok és egy megfelelően kitanult mesterség hiányában a családok az alkalmi munkák vagy egyenesen a munkanélküliség fogságában ragadnak, amelyekből tanulás és később stabil munkahely híján a gyerekek sem tudnak kitörni. Ez a mélyszegénység ördögi köre. Kevesen gondolunk ebbe bele. De vannak, akik megteszik. Mert remélnek. Megoldásorientáltan gondolkodnak. És elszánt kitartással cselekszenek.

Tanulás, nevelés, öngondoskodás egy élhetőbb jövőért

Récsei Mária központvezetőt kérdeztük: Mi áll tettrekészségük hátterében? Miért tartják fontosnak a központjaikba járó gyerekek délutáni foglalkoztatását?

„Olyan gyerekekkel dolgozunk, akik eltérő hátterű családokból, közösségekből származnak, és akik különféle okok miatt segítségre szorulnak az iskolai sikerek eléréséhez, továbbá ahhoz is, hogy emberhez méltó életet élhessenek. Alapvető motivációnk: megadni minden olyan támogatást, amely által a gyerekek bent maradhatnak és tovább haladhatnak az iskolai rendszerben. Igyekszünk rávezetni őket saját erőforrásaik megtalálására, hogy így felnőve aktív tagjaivá válhassanak a társadalomnak. Nevelést is nyújtunk, hiszen fontos számunkra: ne csak az elméleti tudás megszerzésében, hanem szociális készségeik fejlődésében, egymáshoz való viszonyaik alakításában is segítsük őket, hogy a későbbiekben jobban boldogulhassanak a társadalomban. A testi-lelki öngondoskodás fontosságáról is rendszeresen beszélgetünk. Nagyon jó megtapasztalni a befogadást és a szeretetet ezekben a kapcsolatokban. De mindezek felett áll, hogy mindannyian elhívást érzünk erre a munkára, különben nem is tudnánk huzamosabb ideig végezni. Hisszük: Isten hívott meg bennünket erre a szolgálatra, és ő adja meg a szükséges erőforrásokat is hozzá. Istennek fontos, hogy segítsük egymást, hiszen erről szól a második legfontosabb parancsolat is, amit mi szem előtt tartunk” – válaszolta Récsei Mária, a gyerekközpontok elhivatott vezetője.

A legkisebbek szolgálata a Biztos Kezdet Házakban

Ez a hivatásszerűen felvállalt segítségnyújtás az állapotos édesanyák gondozásával kezdődik a Caritas marosszentgyörgyi és csejdi Biztos Kezdet Házaiban. Itt a segítő szakemberek olyan várandós nőknek nyújtanak testi-lelki támaszt, tanácsadást és befogadó közösséget, akiknek életkörülményei nem teszik lehetővé, hogy a környéken meghirdetett várandósgondozó- és baba-mama csoportokban részt vehessenek. A 0–3 hónapos babák, a 3 hónapos–3 éves kisgyermekek, majd a 3–6 éves gyerekek egészséges fejlődésének kísérése és játékos fejlesztése tehát tulajdonképpen már ezekben a csoportokban elkezdődik. Az itt dolgozó szociálpedagógusok és gyógypedagógusok munkáját egy pszichológus és egy szociális munkás erősítik, akik mindannyian azon fáradoznak, hogy a kortársaikhoz képest eltérő szociális háttérrel rendelkező gyerekeket megfelelően előkészítsék az óvodára, iskolára. A Biztos Kezdet Házak programjai a kicsik személyiségének és készségeinek fejlődését célozzák, amelyek által ők ügyesebben teljesítenek az óvodában, sikerélményekkel gazdagodnak, és nagyobb eséllyel kezdik, majd fejezik is be az iskolát. Ebben a folyamatban a szülők is partnerek, hiszen a Caritas munkatársai célzott programokkal segítik elő a szülő-gyerek kapcsolatok mélyülését és a támogatóbb, harmonikusabb családi viszonyok alakulását.

Játékos készségfejlesztés és a családi háttér erősítése

Ola Éva pedagógussal és Hodor Délia gyógypedagógussal is beszélgettünk látogatásunk alkalmával. Mi történik pontosan a baba-mama csoportokban és az óvodások, kisiskolások nappali foglalkoztatójában? – kérdeztük tőlük.

„A baba-mama csoportokban mondókákat tanulunk, zenét hallgatunk, megtanuljuk felismerni a különböző hangszerek hangjait, és lehetővé tesszük, hogy a babák mozogjanak, mászkáljanak. A kisgyermekek esetében ismerkedéssel kezdjük a hónapot, megtanuljuk egymás nevét, játékosan ismerkedünk a színekkel. Énekeket tanulunk, zenét hallgatunk. Színes tárgyakat és különböző tapintású anyagokat fedezünk fel, hogy a gyerekek megtanulják megkülönböztetni őket. Mozgunk, játszunk, képeskönyveket forgatunk, meséket olvasunk. Hangsúlyt fektetünk a figyelem, a memória, a finommotorika, a szem-kéz koordináció fejlesztésére, ezért sokat kézimunkázunk. A nyáron egy kiállításra is elvittük a gyerekek munkáit a marosvásárhelyi vár üvegkupolájába. Amit mi a Biztos Kezdet Házakban végzünk, abban különbözik az óvodai programoktól, hogy kezdettől fogva az anyukákkal is dolgozunk, sőt idén az apukákat is jobban be szeretnénk vonni a tevékenységeinkbe. A baba-mama csoportokban tanult mondókákat, verseket, énekeket az anyukák otthon is folytatják, mondogatják a kicsikkel, sokszor az ő kezdeményezésükre. És éppen ez a lényeg. Fontos, hogy amit itt tanulnak, beépíthető legyen a család életébe, és ezáltal jobban támogathassák gyerekeiket a fejlődésben. Az anyukák, nagymamák számára rendszeresen tartunk sütő-, főző-, varró és más kézműves programokat. Sok jó kapcsolat, barátság szövődött így. A családok nem csupán egymáshoz, hanem hozzánk is kötődnek. Szerintem a tevékenységeink jó hatással vannak a gyerekekre. Az óvónők visszajelzései megerősítenek bennünket: látszik a fejlődés a gyerekeken, különösen azokon, akik legalább egy éve járnak hozzánk ” – mesélte Ola Éva pedagógus, aki nem csupán kreatív ötletekkel, hanem mély érzelmi bevonódással is élteti a csoportjaiba járó multikulturális közösségeket.

Egyéni segítség a tanulásban és az érzelemkezelésben

„Akármelyik korosztályt vesszük is figyelembe, mi mindannyian az iskolaelhagyás ellen küzdünk. Ha a kicsik megszeretik a baba-mama foglalkozásokat, hívogatóbb lesz számukra az óvoda. Ha az ovisok bátorítást tapasztalnak részünkről, és sok figyelmet, szeretetet kapnak tőlünk, akkor szívesebben mennek iskolába. Persze jó előre promováljuk nekik az iskolát. Az előkészítős és egy–négy osztályos gyerekek esetében többféle motivációs eszközt alkalmazunk. Hozzám például csak az a gyerek jöhet egyéni foglalkoztatásra, aki aznap volt az iskolában. Az egyéni foglalkoztatásokon a figyelem-, a memória-, a szem-kéz koordináció fejlesztése elengedhetetlenek, de ezek az alkalmak mindig személyre szabottak. Minden gyerekre egyéni tervet készítünk. Minden tanév elején felmérjük őket, megnézzük, hová jutottak el, milyen nehézségekkel küszködnek, és erre szabunk személyes fejlesztési tervet. Sokszor kell változtatnom azon, amit egy adott napra elterveztem, mert figyelembe veszem: a hozzám érkező gyereknek éppen mire van szüksége. Lehet, hogy matekből történik elakadás, de valamilyen érzelem megélése is gondot jelenthet. Ezeken az alkalmakon játékos tevékenységek révén közeledem a gyerekekhez. Nagyon szeretem alkalmazni az élménypedagógia és a meseterápia eszközeit, de ha ezek valamiért nem működnének, akkor érzelemkártyákkal, játékkal, mozgásos tevékenységekkel dolgozom a gyerekekkel” – mondta Hodor Délia, aki gyógypedagógusként segíti a gyerekeket a tanulásban és érzelmeik megfelelő megélésében.

Csoportos tanulás, játék és magas színvonalú kóruspróbák az elemis kisdiákokkal

A Biztos Kezdet Házak tevékenységeinek megismerése után a Hand in Hand nappali  gyerekfoglalkoztató központok mindennapjairól Demeter Erika szociálpedagógust és Botos Noémi gyógypedagógust kérdeztük.

„Mivel az iskolából a gyerekek éhesen, fáradtan érkeznek, egy óra szabad játékot engedélyezünk nekik, hogy kifújhassák magukat. Ezután imádkozunk, és a gyerekek elfogyasztják azt a szendvicset vagy meleg ebédet, amelyet a közeli pékségek, esetenként vendéglők biztosítanak számukra. Ezt követően leülünk tanulni. A gyerekek önállóan fognak hozzá a házi feladataik megoldásához, mi pedig segítjük őket. Mivel számtalan olyan gyerek jár a csoportjainkba, akiknél nem elég a csoportos házifeladat-megoldás, mert valamilyen készségszintű elakadásuk van, vagy lemaradtak valamilyen tantárgyból, ezért ettől az évtől én is bevonódom az egyéni foglalkoztatásba. Azokkal a gyerekekkel fogok dolgozni, akiknek nehezebben megy az írás-olvasás. Visszatérve a napirendünkre: a tanulás után megtartjuk a kóruspróbát, amiért a gyerekek valósággal rajonganak. Nagyon szeretnek énekelni. Teljesen megváltoznak, amikor a színpadra lépnek. Fegyelmezettebbek lesznek, kihúzzák magukat, lelkesen éneklik a dalokat, odafigyelnek a mozdulatokra, amelyekkel a dalokat kísérik. Sugárzik róluk az öröm és a büszkeség. A kórushoz tartozni számukra igazi presztízs. Ha valamiért nincs énekpróba, akkor közösségi rekreációs játékokkal töltjük a délutánt. A nyári vakációban még többet játszunk, részben készségfejlesztő céllal, részben pedig azért, mert azt szeretnénk: a csoportjainkba járó gyerekek is emlékezetes vakációs élményekkel gazdagodjanak, hiszen sokuknak nem adatik meg a nyaralás, utazás, de olykor még a kirándulás lehetősége sem” – mesélte Demeter Erika szociálpedagógus.

Komplex gyógypedagógiai fejlesztés a gyerekek felzárkóztatásáért

„Én főként azokkal a gyerekekkel dolgozom, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudnak önállóan tanulni, mert esetükben nagyobb gondok, lemaradások állnak a háttérben. Erika, sőt az iskolai pedagógusok is jelzik, hogy egy-egy gyereknél milyen típusú elakadásokat észlelnek, én pedig felmérést végzek, és megkezdem az egyéni fejlesztésüket. A Sindelar-féle részképesség-fejlesztő eljárás alapján szépen megmutatkoznak egy-egy gyerek hiányosságai, de ugyanígy az erősségei is. Az erősségeire építve aztán szépen pótolni tudjuk a hiányosságait is” – nyilatkozta Botos Noémi gyógypedagógus.

Egy fecske nem csinál tavaszt. Vagy mégis?

Az említett központokban lüktető életet Baricz Lajos, Marosszentgyörgy plébánosának lelkipásztori segítsége is kíséri. A papköltő elmondta: „Amikor engem ’90-ben idehelyezett a püspök, egész Marosszentgyörgyhöz küldött, amely lassan 12 ezer személyből áll. Mindenkihez viszem az örömhírt, Isten végtelen szeretetének üzenetét, hiszen én az ő szeretetének eszköze vagyok. Tudom, hogy nehézségekkel küzdenek a testvérek. Segítem is őket, ahogyan lehet: a beiskolázás körüli adminisztrációban, tanszerrel, vagy megtámogatom egy kiválónak ígérkező sporttehetség kiszállását vagy táborát.” Isten szeretetének örömhíre mindannyiunké. Ahogyan a szemléletváltás felelőssége is. Nem mindegy, hogyan tekintünk egymásra. Ahogyan az sem: miként csekekszünk. Ha cselekszünk egyáltalán. Egy fecske nem csinált tavaszt – mondják. Vagy mégis?

Az írás megjelent a Vasárnap 2026/40. számában.