Jézus a mennybe ment, de közöttünk maradt

Búcsút ünnepeltek a szatmári székesegyházban

0
326
Azt tartják, hogy Urunk mennybemenetelének ünnepén megnyílik az ég, mondta Schönberger Jenő püspök. Fotók: Szatmári Egyházmegye

Urunk mennybemenetelének főünnepén búcsús szentmisét ünnepeltek a szatmárnémeti székesegyházban. Az idei évben az ünnep május 13-ra, a Boldogságos Szűz Mária fatimai jelenéseinek emléknapjára esett.

Schönberger Jenő szatmári megyés püspök a szentmise bevezetőjében elmondta, hogy ennek az egybeesésnek különleges jelentése van: „A mennybe felment üdvözítőnk így üzeni nekünk, hogy édesanyja nem feledkezik el rólunk. De vajon mi elfeledkezünk-e arról, hogy Jézus milyen csodálatosan szép ajándékot adott nekünk azzal, hogy édesanyánkká tette a Boldogságos Szűz Máriát? Május hónapban sokszor köszöntjük őt, de ne mindig csak kérjük, hanem szívünk minden szeretetével úgy csüngjünk rajta, mint ahogy egy gyermek csüng az édesanyján. A mi égi édesanyánk mindig egyszülött fiához akar elvezetni minket, Jézus pedig a mennyei Atyához. Azt tartják, hogy Urunk mennybemenetelének ünnepén megnyílik az ég, és egy kérésünk teljesül, ha azt hittel, bizalommal kérjük. Ezeket a kéréseket foglaljuk bele ebbe a szentmisébe és kérjük azokat a Szűzanya által” – fogalmazott a főpásztor.

Az ünnepi szentmise szónoka, Bauman István, a szatmárnémeti Szent Család-templom plébánosa, elmélkedésében kifejtette: Urunk mennybemenetele amolyan hétköznapi ünnepként, szerényen húzódik meg a naptárban. Ezen a napon a keresztény emberben felmerül a kérdés: Mi van az élet és a halál után? Van-e kapcsolat ég és föld között? Az érzékelhető világból való kilépés mindig titok marad az ember előtt és gyakori, hogy egy utolsó kép vagy egy mozzanat mélyen megmarad egy barátról, egy ismerősről.

Jézus is jónak látta, hogy még egyszer lássák apostolai, tanítványai, ezért összegyűjtötte őket és megjelent nekik az Olajfák hegyén, majd felemelkedett és felhő takarta el, szemeik elől (vö. ApCsel 1,9). Ez a felhő nem más, mint az az anyagi lét, amely beékelődött Jézus és az apostolok közé, és amely napjainkban is beékelődik Isten és az ember közé. A megismert és megtapasztalt világ jól ismert törvényszerűségei eltakarják az eget. Jézus mégis tovább tanítja az embert, ő tevékenykedik tovább, de már az apostolok által, felhasználva kezüket lábukat, és ugyanígy ápol, vígasztal és segít.

A mennybemenetelt Bauman István a nap fényének és melegének képéhez hasonlította: „Amikor fölkel hajnalban a nap, egy izzó gömböt láthatunk pirosan fényleni, úgy érezhetjük, hogy nagyon is közel van hozzánk, elérhető közelségben, mintha megfoghatnánk, de még sugarának nincs ereje, fényének nincsen nagy hatása. Ahogy emelkedik fölfelé, egyre izzóbbá válik, fénye vakítóbbá, és amikor a tetőpontra hág, amikor eléri a csúcsot, akkor árasztja legjobban sugarát és fénye a legsötétebb zegzugokba is világosságot tud hozni. – Valahogy így van Jézus mennybemenetelével is. Amíg a horizonton volt, amikor itt a földön élt, elérhető közelségbe érezhették az emberek, ámulhattak csodáin, hallhatták tanítását, elérhető közelségben volt mellettük, és mikor felment a mennybe, szeretetének sugarával, kegyelmének fényével szívük legrejtettebb zugaiba, legsötétebb mélyébe is képes behatolni.”

„Jézus úgy fejezi be a földi küldetést, hogy ezáltal már megnyitott ez új kezdetet: az egyház életét. Úgy halt meg, hogy tovább élt, úgy távozott tőlünk, hogy mégis közöttünk maradt. Ebben hiszünk, ebben remélünk, ez örömünknek ma az oka és a mai ünnepünk tartalma” – zárta gondolatait a szónok.

Forrás: Szatmári Egyházmegye