Virágtartóból misét közvetítő fotóállvány – karanténtárgyakat gyűjt a Néprajzi Múzeum

0
505
Virágállványt léptettek elő fotóállvánnyá. Fotók: a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből

Nyakkendőkből varrt asztalterítő, vasalódeszkából laptoptartó, virágállványból misét közvetítő fotóállvány: a karanténnal együtt nemcsak az életünk, hanem az egyes tárgyakhoz való viszonyunk is megváltozott. A budapesti Néprajzi Múzeum #karanténtárgyak elnevezésű gyűjtőkampányba kezdett, hogy közösen dokumentáljuk a megváltozott hétköznapokat a tárgyi világon keresztül. Bakos Áron muzeológussal, a kezdeményezés egyik szervezőjével beszélgettünk arról, hogy milyen változásokat hozott a járvány az életünkbe.

Az áll a felhívásban, hogy azt szeretnék, ha a múzeum száz év múlva is megmutathatná, milyen volt a karantén idején élni 2020-ban. Van olyan gyűjteménye a múzeumnak, ami mondjuk a száz évvel ezelőtt pusztító spanyolnátha vagy egyéb járvány tárgyi emlékeit őrzi?

Tudtommal korábban nem voltak olyan célzott gyűjtések, amik egy-egy járvány köré épültek volna. A betegség- vagy rontáselhárításnak azonban rengeteg tárgya van a nemzetközi és a magyar gyűjteményekben, az Egyházi Gyűjtemény pedig számos, különböző korokból származó fogadalmi tárgyat őriz. Hogy csak két, a járványokhoz szorosabban kapcsolódó tárgyat emeljek ki, a múzeumban található egy 18. századi, a pestisjárvány után állíttatott Jézus-szobor és egy fűrész, amelyet a mester azért készített a 19. század második felében kolerajárvány idején, hogy gyorsabban csinálhasson koporsókat.

A múzeumokról az emberek többsége a múltra asszociál. A koronavírus-járvány és az általa felforgatott mindennapi élet viszont ízig-vérig kortárs jelenség. Hogyan született meg a #karanténtárgyak ötlete?

A néprajzzal kapcsolatban különösen erős ez az asszociáció. A múzeumnak ugyanakkor már korábban is voltak olyan gyűjtései, amik a jelen, de legalábbis a velünk élő múlt tárgyi világát igyekeztek dokumentálni. Ilyen volt például a műanyaggyűjtés vagy a bevándorlók tárgyainak kutatása. De hogy egy jelenleg is futó, szintén online gyűjtést is említsek, A tigris a múzeumban kampányt is idesorolnám. Részben egyébként utóbbi kezdeményezés tapasztalataiból indultunk ki a karanténtárgyak gyűjtésekor is. A konkrét ötlet megszületését nehéz rekonstruálni, a múzeum a karantén idején elindított egy online elérhető videósorozatot, az e körüli ötletelésből nőtte ki magát a kezdeményezés. Szerettünk volna egy olyan fórumot létrehozni, ami mindenkinek lehetőséget biztosít arra, hogy a saját benyomásait, élményeit a tárgyi világon, változásain keresztül megoszthassa, mi pedig ezeket valamilyen formában megörökítsük és megőrizzük.

Hogyan működik? Kik és milyen tárgyakat küldhetnek be? Erdélyből érkezett már „kiállítási tárgy”? A fizikai tárgyakat is begyűjti a múzeum, vagy csak a digitális képmásukat?

A kezdeményezés teljesen szabad, mindenkitől szívesen fogadunk tárgyakat és történeteket, nem feltétlenül csak képen és írott formában, de videóban vagy akár hangfelvételen is. A tárgyakat a karantentargyak@neprajz.hu címre várjuk. A beérkezett anyagokat a küldő hozzájárulásával archiváljuk és megosztjuk a kampány Facebook-csoportjában. Mivel ez egy online kezdeményezés, ezért a beküldők adatait, a tárgy használati helyét nem feltétlen ismerjük. Maros megyéből már mindenesetre kaptunk levelet, ami azt dokumentálja, ahogy a karantén alatt a kukoricakas léceiből készítenek kerítést a virágágyásnak. A tárgyak fizikai begyűjtése egy olyan távlati cél, ami nem feltétlen csak a mi szándékainktól függ. Egyfelől nyilván sokan nem szívesen válnának meg a tárgyaktól, másfelől a múzeum a költözés előkészítése miatt sajátos helyzetben van, emiatt az új tárgyak befogadása kérdéses. Mindenesetre ideális esetben a járvány lefolyása után újra felvennénk a kapcsolatot a beküldőkkel, és részletesebb kutatás keretében hoznánk be tárgyakat a múzeumba. Azonban erre semmilyen garanciát nem tudunk vállalni, a felhívásba ezért ez ilyen formában nem is került be.

A járvány a feje tetejére állította az életünket. Egyebek mellet a vallásgyakorlás is az online térbe költözött. Van ennek már tárgyi lenyomata?

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony főplébániáról kaptunk egy tárgyat, amely éppen ehhez a jelenséghez kapcsolódik. A misék online közvetítéséhez két régi virágállványt léptettek előre fotóállvánnyá.

A gyűjtemény tanúsága szerint egy kartondoboz is válhat valaki „legszentebb” tárgyává, amiben a heti munkát szállítja: amikor hazaviszi benne a munkát, otthon tartja és korlátozza, de munkába menet kijuttatja és szabaddá teszi. A karanténnal hogyan változik meg a tárgyak funkciója? Hogyan nyernek új értelmet?

Az eddig beküldött anyagok afelé mutatnak, hogy sok tárgy egyszerűen újra használatba kerül, legyen az mondjuk egy sakktábla, színező, puzzle, súlyzó, mérleg vagy diavetítő. Sok tárgy csak visszakerül az eredeti helyére, a szobabicikli kalaptartó helyett újra a testmozgás eszköze lesz. A tárgyak így elsősorban azt mutatják meg, hogy milyen változásokat indít el az, hogy a szabadidő eltöltésének az elsődleges helye újra az otthon lesz. A funkcióváltásokat is talán efelől érthetjük meg a legjobban. Miután a gyermek otthonról vesz zongoraórákat, laptoptartó lesz a vasalódeszkából, hogy a tanár online követni tudja fejlődését. A testmozgás helye a lakás lesz, súlyzó válik a könyvből, balettrúd a galériakorlátból.

A járvány a világot sok millió pék és kertész világává változtatta. Az emberek mintha régi szokásokhoz térnének vissza: kenyeret sütnek, kertészkednek… Hogyan jelenik ez meg a gyűjteményben?

A nosztalgián, korábbi generációk mintájának felelevenítésén túl ezt is elsősorban azzal magyaráznám, hogy az otthon válik az időnk eltöltésének elsődleges vagy akár szinte kizárólagos helyévé. Otthon termelünk, otthon fogyasztunk, otthon szórakozunk. Ebben a tekintetben az életünk most sokkal jobban hasonlít a parasztságéhoz, a mindennapjaink jóval helyhez kötöttebben telnek. A késő modernitásban az életünk különböző terekben aprózódik fel, máshol dolgozunk, máshol szórakozunk, máshol pihenünk, máshol étkezünk, mint ahol lakunk. Most sokunk életében ezek a tevékenységek visszaszorulnak az otthonba, és ezzel korábbi korokra jellemző kulturális gyakorlatok értékelődnek fel. A szememben legalábbis ezt tükrözik azok a levelek, amik a kertésztárgyak használatbavételéről vagy egy család új tagjának, Bélának, a kovásznak a megszületéséről tanúskodnak. A számomra szimpatikus példákat azonban nem feltétlen szabad túlértékelni, hiszen a kihívásokra azért jellemzően nagyon is kortárs módon, fogyasztással és felhalmozással válaszunk.

Milyen kreatív tárgyi megoldásokat szült a karantén?

Talán ezen a kategórián belül érkezik hozzánk a legtöbb tárgy. Az emlékezetben betöltött szerepük, személyességük miatt megőrzött, de már nem használt tárgyakból újakat készítenek. Nyakkendőkből asztalterítőt, pólóból maszkot, leánykori ruhákból ágytakarót. Sokan kevésbé funkcionális dísztárgyakat, alkotásokat hoznak létre, amelyekkel érzéseiket, gondolataikat fejezik ki, a korszakot kívánják megörökíteni, vagy ahogy azt többen is megfogalmazták, szorongásukat próbálták csökkenteni.

Milyen új szokások és cselekvési formák jelentek meg, és ez hogyan mutatkozik meg a tárgyakban?

A kérdés megválaszolásához hadd mutassak rá a gyűjtés egyik korlátjára. Hogy újabb párhuzamot vonjak a paraszti kultúrával, a múzeum gyűjteményében meglehetősen alulreprezentált a szegényparasztság, a summások, az uradalmi cselédség. Nyilván ennek az elsődleges oka, hogy jóval szegényebb volt a tárgykultúrájuk, de talán a kutatók is nehezebben tudták elérni ezt a réteget. Mivel hajlamosak vagyunk a parasztságot egy tömbként kezelni, ezért ezek a problémák sokszor nem láthatóak. A mostani gyűjtéssel kapcsolatban is hasonlók a tapasztalataim, amennyiben elsősorban a középosztály tagjait tudjuk megszólítani, így amit a kérdésre válaszként meg tudok fogalmazni, annak az érvénye erősen korlátozott. Mindenesetre a beérkezettek alapján a velünk élő tárgyak újrafelfedezését, visszahódítását vagy újragondolását tartom általánosnak. De ez nyilván feltételezi, hogy az otthonunkban legyenek ilyen felhalmozott, használaton kívüli tárgyak vagy olyan szabadidős tevékenységeink, amiket most át lehet helyezni az otthonunkba, ami alkalmas is arra, hogy teret adjon ezeknek. Nyilván az otthonmaradást is beleértve ezek olyan adottságok, amiben nem egyformán osztozunk.

A karantén fizikailag elszakította az embereket egymástól. A kapcsolattartás milyen új formáit fedeztük fel (újra)?

Az online kapcsolattartási formák nyilvánvalóan előtérbe kerültek. Tárgyi szinten nálunk ez mondjuk egy origami vagy egy kartonpapírból hajtogatott telefontartón keresztül válik megfoghatóvá, amiket tulajdonosai a rendszeressé váló online beszélgetések, illetve tanórák miatt voltak kénytelenek elkészíteni. A korábbi, offline kommunikációt nézve valaki arról számolt be, hogy a karantén óta sokkal több kézzel, papírra írt levelet küld másoknak, de kedves példa az a járdára felvitt krétarajz is, amivel az otthon ülő nagymamát szólítják meg az unokái.

Mi volt a gyűjtés eddigi legemlékezetesebb tárgya/pillanata?

Bélát már említettem, rajta kívül az operatív törzs egyik elhíresült online mémének a tárgyi megformázása és húsvéti asztaldíszként való használata aratta talán a legnagyobb tetszésnyilvánítását a Facebook-csoportban. De biztos vagyok benne, hogy a gyűjtés még tartogat ilyen tárgyakat.

Mi lesz a sorsa a gyűjteménynek a járványt követően?

A képeket és a beérkezett adatokat archiváljuk, de ezen kívül szeretnénk az egész anyagot valamilyen egységes felületen elérhetővé tenni a nagyközönség számára. Elképzelhető, hogy ennek a formája egy online kiállítás lesz.