7+1 kérdés: Jonica Xénia válaszol

0
996

Tartsunk lépést az élettel! Tartsuk egymásban a lelket! Tartsuk a kapcsolatot! Jonica Xéniát, az Erdélyi Ferences Rendtartomány gyűjtőlevéltárának levéltárosát Fábián Róbert kérdezte.

1. Mi jót hozott az életedbe a vesztegzár?

Egyfajta tudatosabb odafigyelést, praktikusabb idő és napi beosztás menedzselését. Bár nem élem meg a szó szoros értelmében vesztegzárnak a mostani rendkívüli időszakot, mégis motiválóan hat az eddig tologatott kötelezettségek elvégzésére, vagyis az ülős, kizárólag számítógépen szükséges munka elvégzésére. De a rendszeres és listaszerű bevásárlás, főzés, házimunka elvégzése is újszerű köntöst öltve jóként fészkelte be magát a mindennapok forgatagába.

2. Mi egy mostani hétköznapod legkiemelkedőbb eseménye?

A reggeli ébredés és az esti elalvás előtti percek. Hálatelt szívvel törekszem megköszönni, hogy még mindig egészséges vagyok a családi és az ismerősi körrel együtt. A húgaim nálam, velem karanténoznak a kincses városban, így a velük töltött, gyakran általuk kezdeményezett ima- és mozgásidő hasonló kiemelkedő ajándékként van jelen a hétköznapjaimban.

3. Mit sajnálsz, hogy nem tettél meg a járvány „kitörése” előtt?

A kijárási/utazási korlátozás kihirdetése utáni napokban volt esedékes a húgaim születésnapja – ami utólag pótolva lett –, de szeretett nagytatám viszontlátása ebben az életben már nem lehetséges… Gyakran bevillan a mi lett volna, ha másképp alakult volna a március első fele, és meg tudtam volna még látogatni, de a hit reményébe kapaszkodva hiszek abban, hogy a Feltámadott fényében egykor viszontláthatom, örökké a közelében is maradva…

4. Mi a legutóbbi hála-morzsád?

Egy klasszikus, közös hétvégi sütés, főzés és takarítás. Több kéz, hamar kész.

5. Mitől félsz, amikor félsz?

A mindenkori tehetetlenségtől egy olyan ügy kapcsán, ami számomra határozott prioritással bír(na), de meghaladja a képességeimet, lehetőségeimet…

6. Mi volt az idei húsvét legszebb pillanata számodra?

Mint már említettem az ikerhúgaim (VI. osztályosok) az iskola bezárása óta velem vannak. Az online szentmisékbe rendszeresen bekapcsolódunk, de ahogy a húsvétvasárnapi kolozsvári ferences templomban elhangzott prédikációban is hallhattuk: „nincs online feltámadás” –, így vajmi kevés az e-liturgiába való bekapcsolódás adta kommunió élménye is. Azonban „ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20) kijelentésen felbátorodva, a szent háromnapunk – dióhéjban – a következőképpen alakult: a szoba falára kiragasztott kartonlapra ráírtuk az aznapi liturgia menetét, a kiemelkedő krisztusi események történését. Aztán nagycsütörtökön a hagyományos zsidó ünnepi vacsorát készítettük és fogyasztottuk el, természetesen csak helyettesítő hozzávalókból (pl. keserű saláta helyett hagyományos cukros saláta, a sült bárány helyett csirke, a bor helyett frissen préselt alma és cékla lé és még sorolhatnám). Nagypénteken megrajzoltuk a keresztutat, kiragasztottuk a lakás különböző részeire, elmélkedéseket írtunk, majd keresztutat „jártunk”. De olvastunk passiót, hódoltunk a kereszt előtt, készítettünk szentsírt, ahová a feszület került, körbevéve általunk szedett virágok sokaságával, valamint égő mécsesekkel. Nagyszombaton a fény ünnepét tudtuk a leginkább megélni az Exsultet olvasásával. Még számos, apró mozdulatot kiemelhetnék ezekből a napokból, de a legfontosabb mégis az, hogy tanítványként együtt voltunk, és vártuk az Urat, aki hisszük, hogy eljött, meghalt és feltámadt értünk. Bízom abban, hogy nemcsak nekem okoztak ezek a mozzanatok szép és maradandó pillanatokat, hanem a testvéreimnek is.

7. Mit vársz, mit szeretnél a járvány megszűnése után önmagától, a környezetétől, a világtól?

Elcsépeltnek tűnhet, de mégis szükséges: minőségi(bb) odafigyelést úgy a jó Istennel való kapcsolatunkra, mint a környezetünkre és az embertársainkra. A tudatos hálaadás és könyörgés, a Szenttel való találkozás megbecsülése, az eddig ismeretlen szomszédhoz való gyakoribb beköszönés, a közösségeinkhez tartozókhoz intézett sűrűbben elhangzó jó szavak, akár tettben való figyelmes(ebb) megnyilvánulásokra mind- mind óriási szükség van, ahogy ezt a mostani időszak is igazolja. Kicsiben, de legyünk hűek a krisztusi tanítványság egyik alappillérjéhez, miszerint „arról ismerjenek meg benneteket, hogy szeretitek egymást” (Jn 13,35). Adja Isten, hogy így legyen!

+1. Mit kérdeznél most a feltámadt Jézustól, ha találkoznál vele?

Április hónap elsőszombati evangéliumban feltett kérdés, miszerint „Vajon eljön-e az ünnepre?” (Jn11,56), mélyen elgondolkodtatott… Húsvét ünnepének elmúltával az emmauszi tanítványok óhajával, zavartságával, de mégis egyfajta felismeréssel kérdezem és kérem: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van. Betért hát, és velük maradt.” (Lk24, 29-30) Velünk van mindennap, a szenvedő és beteg világ megannyi teremtményében, segítő kezet nyújtó felebarátban, a reményeinkben, és az oly gyakori félelmeink közepette is, ahogy egykor megígérte. Velünk van a bezárt templomokban átváltoztatott kenyér és bor színe alatt, hogy a jelenlegi lelki áldozás közepette egyre növekvő vágyunkat mielőbb beteljesíthesse, és a Te Deum felcsengése utáni őszinte hála pillanatokban részt véve a szentmisén, újra szentségekkel erősíthesse meg a benne bízok reményét. Ugye eljössz Uram, és velünk maradsz nemcsak életünk alkonyán?

MEGOSZTÁS