Az Oscar-gála margójára

0
1329
Jelenet A két pápa című filmből.

Az Oscar-gála díjátadó ünnepségére február 9-én, vasárnap kerül sor Los Angelesben, ahol az elmúlt év legkiválóbb filmművészeti alkotásait és a legtehetségesebb színészeket értékelik. A díjazás eredményétől függetlenül szeretnénk kiemelni három filmet – ezek olyan témákat járnak körül, amelyekkel keresztényként is szembe kell néznünk, ugyanakkor korunk aktuális kérdéseivel foglalkoznak.

Bizonyára sokunk által ismert A két pápa (The Two Popes) című film. Nem a filmet magát jelölték a díjra, hanem a pápákat játszó színészeket: Jonathan Pryce-t, aki Jorge Mario Bergoglio bíborost, a későbbi Ferenc pápát alakítja, a legjobb férfi főszereplő kategóriában nevezték meg. A XVI. Benedeket játszó Anthony Hopkins pedig a legjobb férfi mellékszereplők sorában található. Valóban, a két idősödő színész alakítása egyedülálló, a film a két karakter köré fonódik. Az alkotás nem dokumentfilm, hanem játékfilm, amely bár a valóságra épít, mégis fikció marad. Ez a tendencia figyelhető meg a szereplőknél is, bár a színészek tehetségesen jelenítik meg a pápák sajátos attitűdjeit, mégis a köztük kibontakozó frappáns beszélgetések és történések a fikció szabadságában gyökereznek. Ezzel a szabadsággal élnek kiváló módon a szereplők. Egyházi berkekből sok kritika érte és éri mai napig a filmet. Az észrevételek többsége megalapozott: fogyaszthatóvá és eladhatóvá tette a történetet, a fikció és a valóság elemeinek a keverése megtévesztő lehet, és valóban kissé egyoldalú kép bontakozik ki Joseph Aloisius Ratzingerről. Azonban ha a filmet úgy kezeljük, mint ami valójában: művészeti alkotásként, amely globálisan elérhetővé vált, és amelynek elsősorban nem az a célja, hogy a valóság lenyomata legyen, akkor érdemes elengedni a dokumentumfilmekhez kötődő elvárásokat. Keresztény szemszögből mindenképp a film javára válik, hogy az egyházról és Ferenc pápáról barátságos, emberközeli képet közvetít, még akkor is, ha ez az egyházkép nem elég árnyalt, és nem tükrözi a komplex valóságot.

A legjobb nemzetközi filmek listáján szerepel egy lengyelországi filmdráma Corpus Christi címmel Jan Kommasa rendezésében. A filmet jelölő bizottság szerint: „A Corpus Christi univerzális, megindító és provokatív történet az ember spirituális átalakulásáról, új nézőpontból közelít az Istenbe vetett hithez. Egy fiatal művész érett, bölcs filmje.” A velencei filmfesztiválón is díjazták, ahol a szakértők az aktualitását emelték ki, hogy miként jeleníti meg a jó és a gonosz konfliktusát a mai társadalomban. A film valóban a személyes vallásosságot ragadja meg különleges, talán kissé bizarr perspektívából: a főszereplő egy javítóintézetből szabadult húszéves fiú, aki papnak adja ki magát. A filmet átlengi egy nyomasztó hangulat, amit speciális fénytechnikákkal, sokszor alulexponált felvételek által ér el a rendező. Az alkotás megosztott közösséget ábrázol egy lengyelországi falu képében, ahol további változások mennek végbe az új lelkipásztor tevékenységét követően. A film problematikája rendkívül beszédes, komoly társadalmi kérdéseket érint, amelyet a rendező sajátos stílusban mutat be.

Szintén fontos és aktuális problémát vet fel a Házassági történet (Marriage Story) című alkotás, amely a legjobb film kategóriában versenyzik, illetve a két főszereplőt, Scarlett Johanssont és Adam Drivert a legjobb főszereplőnek kijáró díjra jelölték. Noah Baumbach filmje amiatt megragadó, hogy nagyon személyes módon tárja elénk egy válás történetét. Bár a katolikus tanítás szerint a házasságok felbontása nem lehetséges, a polgárilag elváltak és újraházasodottak kérdése sok embert érint az egyházban is. Emiatt is érdekes lehet szembesülni nézőként a válás drámájával. Sok kritikus szerint a rendező saját válásának élménye miatt tudja ilyen hitelesen ábrázolni azt. A film feszültsége nem abban a dilemmában áll, hogy valóban elválnak-e a házastársak vagy sem, hanem a folyamat hogyanjait mutatja be, mindezeket jól ismert hétköznapi helyzetekbe ágyazva. A hangsúly a személyes megélésekre tevődik, amelyeket átérezhetően jelenítenek meg a kiváló színészek. Az alkotásra úgy is tekinthetünk, mint egy világos metszetre a témáról, amely sokszor az érzelmekre apellál, ugyanakkor teljes mértékben a realitás talaján áll. Konkrét kérdéseket válaszolhat meg a film, mint például hogy miként válik két ember magánkapcsolatából bírósági per. A válás problémája foglalkoztatja és sokszor mélyen érinti a ma emberét, ez a film rendkívül árnyalt módon mutatja be ezt az aktuális és fájdalmas kérdést. Meglátásom szerint napjainkban az egyház sem marad közömbös, hanem empátiával közeledik e probléma felé. Ferenc pápa igyekszik reagálni ezekre az egyszerre közösségi és egyéni sebekre, új utakat keres a gyógyításukra.

Dani Orsolya