Böjttel a 110 évig?

0
927
Illusztráció/Unsplash

Sokan ismerik a különleges japán sziget, Okinava lakóit, amióta kiderült, hogy ott az emberek átlagosan száz-száztíz évig élnek. Hosszú ideig keresték a kutatók az okinavaiak hosszú életének titkát. Úgy tűnik, a böjtöt, de legalábbis bizonyos formáját érdemes az ünnepi előkészületeken kívülre is kiterjeszteni.

Sokszor feltettem az utóbbi időben a kérdést magamban: vajon van ezen a földkerekségen olyan ősi vallás, amelyben a böjt ne jelenne meg valamilyen formában? Kevés ilyen példát találunk, a keresztény embernek például különösen fontos. Dietetikusként mindig azon a véleményen voltam, hogy a múltból származó bölcsességekre, szokásokra érdemes odafigyelni, mert általában nem hiába alakultak ki. Nem kell mindent készpénznek venni, hanem a kritikus gondolkodást megtartva megfontolhatjuk, mit javasol a régi tudás. A múltban a következtetéseket megfigyelésre alapozták és nem tudományos kutatásokra, napjaink tudósai pedig igyekeznek megtalálni a választ arra, hogy miért volt olyan fontos a régieknek a böjtölés.

Nem esznek jóllakásig

Okinava egy Japántól nem messze fekvő, százötven szigetből álló szigetcsoport, amelyet sokak számára a második világháborúban ott vívok kemény amerikai–japán ütközetek tettek ismertté. De attól igazán híres, hogy a földön itt a legmagasabb az átlagéletkor. Nem szokatlan, hogy az okinavaiak gyakran megérik a századik életévüket, de többen vannak, akik már több mint száztíz évesek. A kutatók megpróbálták a helyiek titkát feltárni, megvizsgálták a talajt, amiben nem találtak semmi különlegeset, s bár az étrendjük tiszta, nem hasonlít a nyugati konyhára, de nem is számít annyira különlegesnek, mint általában az egzotikus ázsiai gasztronómia. Egy idő után valakinek eszébe jutott megkérdezni a helyieket is, hogy szerintük mi a magyarázat a hosszú életre, a válaszuk pedig egyszerű és meglepő volt: soha nem állunk fel úgy az asztaltól, hogy az ételtől eltelve érezzük magunkat.

Miközben a tudósok kutatták a hosszú élet titkát Okinaván, egy harvardi genetikus, David Sinclair professzor furcsaságra lett figyelmes munkája közben: az élesztősejtek egy része, amit épp tanulmányozott, sokkal hosszabb ideig maradt életben a többihez képest. Gondolva, hogy különleges, hosszú életet nyújtó génekkel rendelkeznek ezek a sejtek, megpróbálta különválasztani őket, és csak ezeket szaporítani, de furcsa módon mindig csak egy részük élt többet, és ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy hosszú vagy rövid életű élesztősejteből származtak. Viszont észrevette, hogy azok a sejtek, amelyek többet éltek, kevesebb tápanyagot kaptak. Ez egy olyan kísérlet volt, amit sikeresen meg tudott többször ismételni, az eredmény pedig mindig ugyanez volt. A professzor ezután egereken kísérletezett, és ezúttal is megfigyelte, hogy az azok az állatok, amelyek csak minden második nap kaptak enni, akár százötven százalékkal hosszabb ideig éltek, mint azok a társaik, amelyek minden nap rendesen kaptak enni.

Csak mértékkel enni, sohasem eltelni – ez a hosszú élet egyik titka az okinavaiak életmódja alapján/Illusztráció: Unsplash

Túlélésre sarkalló gének

A gének tartalmaznak minden információt, ami szükséges ahhoz, hogy mindannyian egyedi emberekké fejlődjünk: a gének határozzák meg a szemünk színét, magasságunkat, nemünket, de azt is, hogy mi kell májsejt vagy bőrsejt kialakulásához. Habár az utasítások nagyon pontosak, génjeink működése befolyásolható a környezetünk által. Például a vörösvértest felépítése mindenkinél hasónló, de számuk és működési hatékonyságuk nagyban különbözik a tengerparton és a hegyek közt lakók esetében, ugyanis a levegőben található oxigénsűrűségre „válaszolnak” a gének. Másik fontos tulajdonságuk, hogy úgymond lemásolják magukat, továbbadják a következő generációnak, amelynek a túléléshez elsősorban megfelelő mennyiségű energiára van szükség a környezetben. Ahogy az oxigéntöbbletre vagy -hiányra képesek válaszolni génjeink, úgy a környezetünkben levő energia-, azaz táplálékhiányhoz is képesek alkalmazkodni igen különleges folyamat során.

Ilyen helyzetben ugyanis olyan gének kezdenek működni, amelyek addig „alvó” üzemmódban voltak, észlelik a fajfennmaradást veszélyeztető körülményt, és mivel csökkent energiával nem jó ötlet újabb utódokat nemzeni, így az adott közösséghez tartozók termékenysége csökken, de emiatt a gének elkezdik a szervezetet fiatalítani. Megsokszorozzák a karbantartási munkát, és, ha nem is alkalmas az idő új családtagok nemzésére, a gének megtesznek mindent, hogy a szervezet tovább éljen. Böjt során tehát továbbélésre sarkalljuk a sejtjeinket. Amióta a tudósok elkezdték tanulmányozni ezeket a géneket, számos élelmiszerben is felfedeztek olyan hatóanyagokat, amelyek képesek bekapcsolni az ún. hosszúélet-géneket anélkül, hogy éheztetnénk magunkat. Energiakorlátozó mimetikumokról és a böjt jótékony hatásaival bíró táplálkozási szokásokról egy következő cikkben olvashatnak.

dr. Nemes Levente dietetikus