Az egységes Európa keresztény megálmodója

1
1798
Jean Monnet és Robert Schuman, az egységes Európa atyjai

Nemrég Ursula von der Leyent választották az Európai Bizottság (EB) elnökének. Ennek apropóján idézzük fel az EU előzményeit. Az EB az Európai Unió végrehajtó szerveként az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Főhatóságából származtatják. Az 1952-ben hatályba lépett párizsi szerződés hozta létre az ESZAK-ot, amelynek megvalósulásában fontos szerepe volt a mélyen vallásos Robert Schumannak, akit az európai integráció szülőatyjának tartanak.

A második világháborút követően az európai országok vezetőinek komoly kihívást jelentett az egyensúly megtalálása, az európai egységtörekvések számára a legnagyobb problémát a németkérdés megoldásának nehézsége okozta. Jean Monnet elgondolásaira alapozva Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én sajtótájékoztató keretében tette közzé a francia kormány elképzelését. Ezt a napot tartják ma az Európai Unió születésnapjának.

Az elgondolás lényege az volt, hogy a német szén és francia vasérc összeházasításával létrejöjjön egy német–francia tengely körül szerveződő európai föderáció, amely a szén- és acélipar központi ellenőrzése révén biztosíthatja a békét. Ez egyrészt megnehezítette az egyes nemzetek önálló háborús készülődését, másrészt gazdasági előnnyel is járt. A Schuman-tervként elhíresült elképzelés elnyerte Konrad Adenauer német kancellár tetszését, aki felismerte benne az európai béke lehetőségét, majd rövidesen Olaszország, Belgium, Luxemburg és Hollandia is csatlakozott az elképzeléshez. A hat ország aláírásával 1951. április 18-án a párizsi szerződés révén létrejött az Európai Szén- és Acélközösség, mely a következő év július 23-án lépett hatályba. Első elnöke Jean Monnet volt.

Robert Schuman Luxemburgban született 1886-ban, de életét meghatározta, hogy francia–német határvidékről származott, a határváltozások miatt mindkét ország állampolgára volt. Középiskolai tanulmányait jezsuita kollégiumban végezte. Az egyetemen jogot, közgazdaságtant, politológiát, teológiát és statisztikát tanult. Foglalkoztatta a papi hivatás gondolata, de végül nem lett pap. Meggyőződéses katolicizmusa egész életét végigkísérte, számos írása jelent meg katolikus folyóiratokban, egyházi és vallásos témákban írt.

Schumant 1958-ban megválasztották a mai Európai Parlament elődjének számító Montánunió közgyűlésének első elnökévé. Az egyesült Európáért tett erőfeszítései előtt tisztelegve és emléket állítva neki Brüsszelben az a negyed viseli a nevét, ahol ma számos uniós intézmény székhelye is megtalálható. Ő maga pedig méltán kapta az „Európa Atyja” nevet.

1 HOZZÁSZÓLÁS