Kovács Mózes József az Őszi Orgonamuzsika koncertsorozatán

0
23

Amint már beharangoztuk, Székelyudvarhelyen idén ősszel immár nyolcadik alkalommal indul útjára a Legato Egyesület orgonakoncert-sorozata, az Őszi Orgonamuzsika. A rendezvénysorozat célja, hogy a klasszikus zene és az orgonamuzsika különleges világát közelebb hozza a közönséghez, és lehetőséget teremtsen arra, hogy a hallgatók neves orgonaművészek játékán keresztül fedezhessék fel a felújított templomi orgonák hangzását. Négy koncertet foglal magába a többnapos rendezvénysorozat Székelyudvarhely és környéke templomaiban, mely szeptember 24-én vette kezdetét.

Az Őszi orgonamuzsika koncertsorozat harmadik koncertjéhez érkezett. A koncertsorozatban helyi kötődésű művészek is bemutatkoznak, a szervező Legato Egyesület fontosnak tartja hogy teret adjon a térség tehetségeinek is.

Október 22-én, csütörtökön este 6 órától Kovács Mózes József orgonajátékát hallhatja a közönség a székelyudvarhelyi belvárosi unitárius templomban. A sorozat november 5-én, a ferences templomban Lászlóffy Árpád-Ádám fellépésével zárul.

Kovács Mózes József 1998-ban született. Zenei tanulmányait a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában kezdte, zongora szakon, Farkas Rózália tanárnő irányítása alatt. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Gheorghe Dima Nemzeti Zeneakadémián végezte, ahol 2025-ben szerzett zongoraművész alapképzéses diplomát Sabina Oprea osztályában.

Jelenleg az intézmény mesterképzésének másodéves hallgatója orgona szakon, Erich Türk és Erdős Amália professzorok irányításával. Tanulmányai során a csembalóval is megismerkedett Maria Abrudan tanárnő vezetésével.

A zene nem csupán művészi kifejezési forma, hanem a hit és a lelki szolgálat eszköze is. A székelyudvarhelyi Szent Miklós római katolikus plébániatemplom kántoraként, orgonistájaként és kórusvezetőjeként mindennapi szolgálatának középpontjában a liturgia zenei méltóságának megőrzése áll.

A koncert műsora elsősorban a barokk orgonazene gazdag világába nyújt betekintést. A korszak mesterművein keresztül az orgona ünnepélyes hangzása és sokszínűsége kerül előtérbe.

Műsoron:
1. Girolamo Frescobaldi:Toccata Nona.
2. Johann Sebastian Bach:Allien Gott in der Höh sei Ehr.
3. Theodore Dubois:Toccata 3.
4. Johann Pachelbel:Aria Quarta
5. Johann Sebastian Bach:Kleine Preludium et Fuga 1.
6. Louis Couperin:Chaconne.
7. Johann Sebastian Bach:Preludium et Fuga 10.(Orgelwerke III.)
8. Giuseppe Domenico Scarlatti:Sonata K.9,L 413.
9. Dietrich Buxtehude:Preludium et Fuga Wv. 139.

A Legato Egyesület köszönetét fejezi ki támogatóinak, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontnak és Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának, valamint partnereinek: a Belvárosi Református, a Belvárosi Unitárius, a Ferences templom és a zetelaki Szent Kereszt Megtalálása Plébánia egyházközösségeinek, továbbá a székelyudvarhelyi Művelődési Központnak, amiért hozzájárulnak a koncertsorozat megvalósulásához. Köszönet illeti mindazokat is, akik az elmúlt években részesei voltak ennek a közös zenei utazásnak. Szeretettel várnak minden zenekedvelőt a koncertsorozat hátralevő előadásaira is.

MEGOSZTÁS