Hatodik alkalommal szervezte meg a Szatmári Egyházmegyei Ifjúsági Iroda a 15–25 év közötti fiatalok csapatépítő hétvégéjét Nagyszokondon.
Az október 8–10. között megrendezett programra 23 fiatal érkezett az egyházmegye különböző plébániáiról. A résztvevők között voltak visszatérő fiatalok és olyanok is, akik az első alkalommal kapcsolódtak be a csapatépítő programba. A hétvégét Csiszár Lóránt ifjúsági referens és Mayer Nándor ifjúsági lelkész vezették.

A program kezdetén a fiatalokat Pop Simona olimpiai bajnok tőrvívó videó-üzenetben köszöntötte és bátorította, megosztva velük néhány gondolatot a kitartásról, az összefogásról és a közös cél eléréséről. A szervezők változatos ügyességi és csoportos feladatokkal, közös beszélgetésekkel, lelki programokkal teremtettek lehetőséget arra, hogy a fiatalok jobban megismerjék egymást, megtapasztalják az együttműködés erejét, és új kapcsolatokkal gazdagodjanak. A különböző kihívások leleményességet, pontosságot, kitartást kívántak, de mindenekelőtt abban a résztvevőben, hogy tudjanak együtt gondolkodni és dolgozni.

A feladatok sokféleképpen szólították meg a fiatalokat: voltakat, akiket a jó teljesítmény és a megszerzett pontok motiváltak, míg mások számára inkább a közös élmény, a nevetés és a felszabadult hangulat jelentette a hétvége legnagyobb értékét. A játékok és versenyek során nemcsak a csapatok formálódtak, hanem az új barátságok is születtek, a már meglévő kapcsolatok pedig tovább erősödtek. A közös kihívások megmutatták, hogy mindenki más-más erősséggel járulhat hozzá a közösség sikeréhez.


A program fontos részét képezték a nagykörös megosztások és a kiértékelések is. Ezek alkalmat adtak arra, hogy a fiatalok megosszák egymással tapasztalataikat és gondolataikat, valamint meghallgassák és megértsék társaik szempontjait. Így a játékos feladatok során szerzett élmények nem csupán közös emlékké váltak, hanem személyes tapasztalatokká is alakultak. A hétvége lelki tartalmat az imaidők és a szentmise biztosította. A lelki programok ráirányították a figyelmet arra, hogy minden ember értékes, mindenkinek megvan a maga helye és szerepe a közösségben. A csapatépítő végén a fiatalok új élményekkel, ismeretekkel és értékes közösségi tapasztalatokkal térhettek haza. A közösen megélt örömök és kihívások megerősítették bennük azt az egyszerű, mégis fontos felismerést: egy közösséghez mindenki ad valamit és együtt sokkal többre vagyunk képesek.
Forrás: szatmári egyházmegye







