Huszonöt éves a KEL

1
413
Fotók: Péter Lóránd

Amikor valaki vasárnap este 9 óra körül elhalad a kolozsvári piarista templom előtt, biztosan lát néhány beszélgetőt, hiszen az esti 7 órás szentmise a fő mozgatórugója a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség heti programjának. Élő közösséget talál itt, aki kíváncsi, találkozásokat élhet át, valódi jelenben játszódó találkozásokat Isten és ember, ember és ember között. Nálunk a pap nemcsak a pódiumról beszél, hanem a cselekvő közösséggel interakcióban. Így volt ez a KEL 25. születésnapján is, amit május 18-án ünnepeltünk.

Néhány perces késéssel érkeztem szombat reggel a szentmisére, beletörődve abba, hogy biztosan csak az ajtóig jutok, akkora lesz a tömeg, és ez nem csupán azért, mert az érsek atya is velünk ünnepel, hanem inkább azért, mert hétről hétre sok embert mozgatnak meg a lelkészségen lévő programok. Ezt 25 évvel szorozva jelentős tömegre számítottam. Nem mondom, hogy kevesen voltunk, de meggyőződésem, hogy mindenikünk szívében elvitt még jó néhány embert a hálaadó szentmisére. Jó volt együtt látni a főegyházmegye főpásztorát, a valamikori egyetemi lelkészeket, a teológiai tanárként szolgáló papokat, a városban tevékenykedő papokat, akik sokszor segítenek a szentségek kiszolgálásában, lelkigyakorlat kísérésében.

Ez a koszorú fontos nekünk, ugyanígy az a szerzetesek jelenléte. Őszinte öröm volt a kisgyerekeket látni, ők a lelkészség gyermekei. A keresztény családok az egyház fontos részei. Ebben Jakubinyi György érsek is megerősített: felelevenítette az Actio catholica mozgalmat, amely a világi hívek apostoli munkáját szorgalmazta. Igaz, jó néhány családot hiányoltam, akik e falak között kovácsolódtak össze, de ők e pillanatban is szolgálatot végeztek ott, ahová Isten rendelte őket. Ez az egység ereje egyházunkban.

Isten- és emberszeretet egyszerre

A délelőtti előadó, Jakabos Barnabás jezsuita is felhívta arra a figyelmet, milyen szép, ahogy a szerzetesi, papi és családos hivatások születtek és egyszerre vannak jelen a KEL életében. Még a szentmisén hangzott el Jakubinyi érsek gondolata, amit elrakok a batyumba: a szeretet parancsa Jézus által úgy lett új parancs, hogy az istenszeretetet és az emberszeretetet egymás mellé rendelte (Mk 12,30–31, Jn 13,34). Öröm volt együtt látni a régi és jelenlegi tagokat a mindenkori zenecsapatban.

A szentmisét követően vidám hangulatban gyülekeztünk a templom előtt, csak úgy szívtuk magunkba a találkozások örömét. A programnak hála volt tér és idő a személyes és tartalmas beszélgetésekre. A további cselekmények nem a templom falai között folytatódtak. A nap folyamán mindvégig érezni lehetett a jó Isten jelenlétét, az örömöt és békét. Kerekasztal megbeszéléssel folytatódott a további program, ahol megtapasztaltuk, hogy 25 évvel ezelőtt is ugyanaz a vágy élt a fiatalok, egyetemisták szívében, mint ma: megmaradni a hitben, tanulni egymástól, közösséget formálni, megtalálni a helyünket a világban. Mindezt újra tudatosíthattuk, amikor Bodó Márta tolmácsolásában meghallgattuk a KEL első dokumentumát, egy az akkori püspöknek, Bálint Lajosnak írt levelet, amely a lelkészség megalapítását kérte. A levél eredményeként megszületett a KEL! A kerekasztal meghívottai, Bodó Márta, Nóda Mózes, Mares Sándor, Györgypál Enikő, Fórika Krisztina, valamint a házigazda és kérdező, Takó István a kezdetekről és a későbbi kihívásokról, tapasztalataikról szóltak.

Nóda Mózes az egyetemi lelkészséggel járó kihívásokról beszélt, segítői egyike, Mares Sándor őszintén beszélt a munkába való bekapcsolódása motivációjáról – ajándék volt hallgatni. Meglepetés volt a mai hallgatóságnak, hogy a közösség kovácsa volt Nemes Ödön jezsuita is, a maiak őt már csak jegyeseknek szóló munkafüzeteiről (Párbeszélgetés) ismerik. A visszaemlékezésben segített két egykori pasztorálasszisztens, Györgypál Enikő és Fórika Krisztina.

Gyakorlatias előadást tartott Jakabos Barnabás a kiengesztelődésről. Csupán egy gondolatot ragadok ki: sebzettségeink által, kiengesztelődve szolgálhatunk, mert egy kiengesztelődött ember továbbiakat szül. Nagyon erős kép: a megfeszített Krisztus keze sebzetten többé nem szorul ökölbe.

A jó Istenre hagyatkozva nem is olyan bonyolult az élet

A délutáni programot az Osonó Színházműhely kínálta, volt műhelyfoglalkozás, ami lendülettel, ötletekkel és motivációval gazdagított, volt színielőadás, ami szembesített azzal, mennyire felelősek vagyunk tetteinkért. Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásuk tartalma hosszasan dolgozik mindenkiben, aki látta. Az előadás kiértékelőjéből egy gondolat Jakab Gábor plébánostól: „Minden újszülött azt az üzenetet hordozza, hogy Isten még nem veszítette el a hitét az emberekben”.

Az Osonó előadásának megbeszélésén azt hallottuk, ahányan látták, annyiféle előadás zajlott le, ezért a beszámolóhoz következzék néhány résztvevő szempontja:

„Nagy, nagy örömmel és hálával jöttünk erre az ünnepre. Mindig jó ünnepelni, jó visszatekinteni, tudatosítani, mik az értékeink, ebből erőt merítve továbblépni, újra feltölteni a napi batyut, menni tovább új erővel, új lendülettel, új álmokkal, talán egy picit több erővel, több mosollyal, lélekben is megerősödve, újra felismerni, hogy egymás kezét fogva a jó Istenre hagyatkozva nem is olyan bonyolult ez a mindennapi létünk.”

„Nagyon jó volt látni, hogy emberek fontosnak látják, hogy annyi minden mást csinálhatnának, és mégis eljönnek. Ismeretlen arcokat láttunk és ismerős arcokat, őszülő halántékokat. Láttuk, tapasztaltuk, hogy az épületek a régiek, de új arcok, új mosoly van, másképpen szól a zene, fiatalos lendület, új a papbácsi, megtelik a templom, és lüktet az élet.”

„Én fiatalokkal foglalkozom és mindig rácsodálkozom arra, hogy akár a hatodikoshoz szólok, akár a végzőshöz, ahogyan kísérem őket, én sokat tanulok tőlük, és remélem, hogy azért én is nyomot hagyok a lelkükben. Mennyire alakítjuk egymást, nem lehet megállni ebben a fejlődésben, meg kell találnunk ezeket az utakat, mindig újratervezés van és fontos, hogy egymás felé nyitottak legyünk. A sok idegen arc ellenére is, a különböző generációkkal együtt otthon éreztem magam, ezt a befogadást nagy kincsnek tartjuk, amit mindenképpen magammal viszek.”

„Kalandtúra vissza az időben… Mindenképpen nagyon jó volt, mindenki más-más élményeket fogalmazott meg a tanúságtételében, nők és férfiak, pap, munkatársak, így volt teljes. Jakabos Barnabás előadása igazi útravaló volt, amit gyakorlatba kell ültetni. Jó könyveket vettünk, ezek által is építhetjük tovább a családot, közösségeinket. Én szellemileg is felfrissültem. Úgy érzem feltöltődtem. Mi, pedagógusok mindig adunk, és nagyon kevésszer adatik meg, hogy csak „fogyasszunk”, hogy mi is töltődjünk, szabadon, emberileg megálljunk, és gyűjtsük azt, amiből tovább tudunk adni. Külön hálát adok azért, hogy itt találtam meg a társamat, és huszonhárom éves házasok vagyunk az idén. Már akkor egy integráló közösség volt a KEL, nem Sándor, a férjem került ki a körből, hanem szépen alakult a beépülés. Amit még észrevettem, hogy ebben a készületben mindenki hozzátette azt a kis szeletet, amihez ért, és ettől színes lett az ünnep.” (Mares Györgyi, Szatmár)

„A sok ember láttán valahogy visszatért a közösségi érzés, ami nagyon hiányzott nekem a KEL-ből. Az Osonó interaktív színházműhely által éreztem, hogy megint van élet és közösségi hangulat. A kerekasztal beszélgetést mindenképpen kiemelném, mert nagyon fontosnak látom, hogy a mostaniak megtapasztalják, igazából honnan indultunk el, kik voltak azok az emberek, akik meghatározó személyiségek voltak a KEL elindításában, a kezdeti életvitelben – és látjuk a mostani formáját, hogy hová alakul. Ezt a folyamatot végig lehetett kísérni: mi volt a kezdeti célja és mit lehet a jövőben perspektívaként beleépíteni. A közösségi életre mindig is szükség lesz Kolozsváron. Az előadás olyan töltetet adott a részvevőknek, amely egy ilyen eseményen szükséges, hogy ne csak egy ünnep legyen, hanem lelki szülinap. Nagyon tetszett a műhelygyakorlat és az előadás. Minden programnak megvolt a maga helye, együtt adott egy összképet.”(Szász-Köpeczy István, Kolozsvár )

Meghitt viszontlátás

„A szülinapon a viszontlátás öröme és a hála érzése töltött el. Nagyon örvendek, hogy én is részese lehettem ennek a 25 évnek. Hálás vagyok a jó Istennek, a KEL-es szervezőcsapatnak az élménydús napért! A nap első részében a múltidéző beszélgetésen nagyon örültem, hogy nálam még régebbi tagokat ismerhettem meg, és ugyanazok a gondolatok köszöntek vissza a többiektől is, mint amik az én fejemben, szívemben fogalmazódtak meg: a KEL nekem, mint egyetemistának abban a nehéz, változó időszakban, amikor elszakadtam a szüleimtől és idegen városba kerültem, biztos bázis volt, második otthon, ahol megerősödtem és közösségre találtam, mivel az egyetemen erre nem volt lehetőség. Kicsit büszke is voltam arra, hogy annak idején én is 10+2-es voltam, nyakig benne a programok szervezésében. Öröm és hála! Ez a szülinap is nagyon színvonalas volt, mint minden rendezvény, amit a KEL szervez! Jakabos Barnabás SJ előadása a kiengesztelődésről nagyon aktuális volt számomra. Találkozások és beszélgetések a majdnem 10 éve nem látott csapattársakkal, nosztalgiázás. Megerősödtem abban, hogy helyesen döntöttem akkor, hogy a Kelnél kerestem a keresztény közösséget. Rátaláltam, ennek ma is nagyon örülök. Sok őszinte kapcsolattal gazdagodtam és az a vágy ég azóta is bennem, hogy igyekezzek továbbra is egy keresztény közösségnek a tagja lenni – ezt is teszem, ez sokat segít a mindennapokban. Nagyon hálás vagyok, hogy az utánam következő generációknak is megadatik a lehetőség, hogy a KEL tagjai legyenek és élnek is vele. Kissé sajnáltam, hogy kevés emberrel találkoztam, tízszer ennyi embert szerettem volna viszontlátni az én időmből és nem csak, de akkor lehet, hogy nem lett volna ennyire meghitt a viszontlátás, kevesebb beszélgetésre jutott volna idő… Talán így volt ez a legjobb” (Pál Annamari, Kolozsvár)

„Csomó emlék, érzés, élmény feljött bennem, amíg itt voltam. Segített az is, hogy olyan valakivel vagyok itt, akivel együtt voltunk Kolozsváron. Meg tudtuk beszélni a nap folyamán, mik azok az érzések, amik bennünk vannak. Legfőképpen az, ami visszacseng a délelőtti kerekasztalból, nekem az volt a legmeghatározóbb pont, mert konkrétan az szólt az ünneplésről és a visszaemlékezésről. Szép, jó és kell is ez a lelkészség, de abban kell megerősítsen, hogy hiteles keresztények maradjunk, jó szakemberek, amilyen egyetemet elvégeztünk, a tudást, a tapasztalatot, az istenélményt hazavigyük, otthon megéljük. Kolozsvár és az egyetemista lét gyakorlatilag véges hely, véges ideig tart. Az erősödött meg bennem, hogy nagyon hálás vagyok az itt töltött évekért, az épülésért, amit a lelkészség nyújtott. Ez most a hasznomra válik otthon, abban a közegben, ahol most élek, ahol most dolgozom. Ez jóleső érzés volt, hogy most megköszönhetem a jó Istennek, és azoknak is, akikkel itt voltunk, azokat az éveket. A bizonyosság. Ahogy itt is elmondtuk, sokszor az egyetemi lelkészségen való létben is megvannak a kérdések: érdemes-e ezt folytatni, ha kis létszámú rendezvény zajlik, ha nem azt a lelkesedést érezzük az egyetemisták részéről, amit mi emberileg elvárnánk… Gyakorlatilag otthon is ez történik. Van, amikor elfáradunk, lankadunk, felmerül, hogy biztos a helyünkön vagyunk-e, biztos ezt kell-e nekünk csinálni. A hála mellett a bizonyosságot viszem magammal, hogy igen jó helyen vagyok, azt csinálom, amit kell.” (Fórika Krisztina, Gyergyószentmiklós)

„Jelenleg feltöltődést és örömet, felszabadultságot érzek a tánc miatt, sok energiát ad, és ilyenkor elengedem minden gondomat és nagyon jól érzem magam. Az összes programon részt vettem, a szentmisén, a kerekasztal beszélgetésen, az előadásokon és a többi programon is. Az előadások megfogtak, nagyon elgondolkodtattak. Az Osonó színház műhelye motiváltságot adott arra, hogy nem szabad feladni, mindig van egy következő lépés, és tudatosodott, hogy fontos a jelennek élni”. (Kovács Kinga, Kolozsvár)

„Annak ellenére, hogy a szervezési előkészületekben is részt vettem, mégis a legtöbb programon nem szervezőként, hanem ünneplőként tudtam jelen lenni. A kerekasztal beszélgetés nagyon felcsigázott: érdekes volt a felismerés, hogy néhány lelkes fiatal hogyan tud néhány követ megmozgatni, és olyan lavinát elindítani, amelynek sodrását ma is érezzük, ami ma is Isten felé vezető út lehet. A nap forgatagából kiemelem az Osonó műhely-foglalkozást. Ez motiválttá tett mind személy szerint, mind a KEL-es közösség szintjén.” (Dani Orsolya egyetemista)

„A mai nap nagyon jó volt azt érzem, hogy tartalmas volt. Maradtunk valamivel, értéket kaptunk. Teljes mértékben bekapcsolódtam a programokba. Úgy volt az egész kitalálva, hogy mindenki tudjon részt venni a programokon, annak ellenére, hogy szervező. Ha csak egyet kell kiemeljek, akkor Jakabos Barnabás előadását emelem ki azért, mert számomra nagyon aktuális témáról beszélt. Az előadásból választ kaptam a bennem felmerülő kérdésekre. Az Osonó előadás is jó volt, bár én annak már többször is a részese voltam.” (Kerekes-Salamon Csilla, egyetemista)

„Nagyon mélyen megéltem a szentmisét. Kiemelkedő volt a kerekasztal beszélgetés. Nagyon tetszett, hogy olyan emberek kezdték el ezt a dolgot, akiknek volt hite, hívők voltak. A kerekasztal beszélgetésben elhangzott, hogy a nekünk az eucharisztia a forrás és a cél. Ha ennek az ünnepnek a szentmisével vége lett volna, már az is bőségesen elég lett volna, már akkor megkaptunk volna mindent, amire szükségünk van ebben az életben. Nagyon tetszett ez a gondolat, nagyon elgondolkoztam, most, hogy benne vagyunk a szervezésben. Ne vesszünk el a szervezésben, ne vesszünk el a részletekben, hanem a forrást nézzük.” (Majoros Máté egyetemista)

Lőrincz Beáta

1 HOZZÁSZÓLÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here