Mária áhítat Kovásznán

0
2544

Minden hónap harmadik szombatján Kovásznán Mária áhítatot tartanak, köszöntik a mennyei Édesanyát és imádkoznak égi közbenjárásáért.

Február 16-án zsúfolásig telt a Szűzanyát köszönteni érkezett hívekkel a kovásznai templom. A szentmisét Hölgyes Pál-Zsolt zágoni plébános celebrálta, homíliát Péter Arthur kovásznai plébános mondott. A szentmise után a rózsafüzér tizedeit a altorjai hívek vezették, kiket plébánosuk, Hatos Mihály is elkísért. A köszöntőt megtisztelték jelenlétükkel Becze Lóránt szentkatolnai és Tifán Lajos futásfalvi lelkipásztorok.

A szentmise, a rózsafüzér elmondása illetve a kegytárgyak megáldását követően, a jelenlevő hívek, a plébánosok és a fatimai Szűzanya szobrát vivő altorjai asszonyok gyertyás körmenetben vettek részt, majd Péter Arthur plébános áldásával zárult az engesztelő Mária áhítat.

A februári áhítaton a rózsafüzér ima után a Pusztináról érkezett asszonyok énekkel köszöntötték Szent István királyt, a kovásznai templom védőszentjét. A pusztinai híveket elkísérte Nistor Krisztián atya, aki rendszeres látogatója a kovásznai Mária áhítatnak.

A következő Máriát köszöntő áhítat március 16-án, szombaton 18 órától lesz.

Szöveg és fotó: Jánó Árpád

MEGOSZTÁS