2019. február 7., csütörtök

0
393

EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
(Mk 6,7-13)

Gyakran gondolkodom el azon: mit jelent a meghívásom, vagy hogy éppen hol tartok? A meghívásom nem érdem kérdése, hanem a szeretet nagylelkűsége. Tisztában vagyok küldetésem súlyával: betegek várnak gyógyulásra, lelki halottak sokasága feltámadásra, sok szomorú ember törődésre, vagyis ami nekem adva van, hogy elővételezzem az örök élet ünnepét. S mindezt a mai evangélium fényében: „az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.” Ehhez kell sugárzó életünk, amely fényét Jézus Krisztustól kapja.

Csíki Szabolcs segédlelkész