Szent Anna legendáját vitték színre

0
275
Próbafotó (Fényképezte: Barabás Zsolt)
A Szent Anna-tó legendáját feldolgozó, a szó helyett elsősorban a zene és a mozgás nyelvén megszólaló Anna-legenda című előadást mutatta be március 9-én este hét órától a Tamási Áron Színház a nagyteremben. A közismert legendát Tamás Menyhért feldolgozása, valamint Mezei Szilárd Anna című zeneműve alapján Mezei Kinga vajdasági származású rendező irányításával állította színpadra a sepsiszentgyörgyi társulat.
A Szent Anna-tó keletkezéséről számos mítosz és legenda kering, amelyek nemcsak a természeti csodát, de a székely lelkületet is pontosan megragadják. Erdély egyik legköltőibb helyszínének a története nem véletlenül van tele zsarnoksággal, telhetetlenséggel és kapzsisággal. A nyolc lány önfeláldozó magatartásának kérdése az emberiség élethez való viszonyának szimbóluma. Az előadásban felsejlő történetfoszlányok forrása Tamás Menyhért Szent Anna-tó regéje című műve, azonban a pszichológiai mélységek kibontását a társművészetek használata teszi lehetővé. Az alkotók szerint a tó keletkezésének történetét csak jelzésszerűen követi a színpadi produkció, hiszen elsősorban a legendát fenntartó tartalmakra, kollektív képekre, szimbólumokra, hagyományokra, a zenei anyanyelvre épül a leányok sorsának bemutatása. „Az előadás egy sajátosan erdélyi kollektív lelkiállapot megidézésére vállalkozik: a népművészet, a mesemondás folytonos életben tartásából építkezik. Az ismerős forma- és üzenetvilág az új médiumok segítségével telítődik sajátosan mai, új tartalmakkal” – áll az előadás ajánlójában.
Mezei Kinga, a produkció rendezője, vajdasági származású, Szerbiában, Magyarországon és Erdélyben egyaránt jelen lévő színész-rendező most dolgozik első alkalommal Sepsiszentgyörgyön, a vajdasági és magyarországi alkotói stáb pedig szintén olyan színházi kultúrából érkezett, amellyel eddig kevés kapcsolata volt a Tamási Áron Színház társulatának.
A bemutatót követően március folyamán még két alkalommal látható az előadás: 11-én, vasárnap és 13-án, kedden 19 órai kezdettel. Jegyeket a kulturális szervezőirodában és a biletmaster.ro weboldalon lehet váltani.
Nagy B. Sándor/Háromszék
MEGOSZTÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here