2017. június 5., hétfő

0
445

EVANGÉLIUM 

Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették.
Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek.
Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből.
Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az írást?
A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.
Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak. (Mk 12,1-12)

MEGOSZTÁS