Szeretetutunk

0
1039
Fotó: pixabay.com

Evangélium – évközi 7. vasárnap

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.
Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok! (Mt 5,38–48)

Elmélkedés

A szeretet törvényében a hegyi beszéd tanítása kétség nélkül az egyik csúcspontját éri el (vö. Mt 5,38–48). Ahogy már megszoktuk, Jézus ezen a téren sem állt meg félúton, hanem a tökéletességre biztatta követőit.

A szeretet parancsa, amint tudjuk, nem új. A bibliai nép a kinyilatkoztatás fényében a maga módján igyekezett megélni ezt a fontos, de nem könnyű parancsot. Reálisan meg kell állapítanunk, hogy a már töredékeiben megélt szeretet is valami, és ez sem teljesen lebecsülendő. Amint Jézus is utalt erre, az Ószövetségben érvényben volt a megtorlás elve, amely egyfajta emberi igazságérzeten alapult. Vagyis annyit adj vissza a rosszból, mint amennyit kaptál. Már ezt megtartani nem kis dolog. Hiszen ha az embert rossz éri, hajlamos bosszúból sokkal többet visszaadni. A „szemet szemért és a fogat fogért” elv, bármennyire is tökéletlen, mégis egyfajta igazságosság szellemében igyekezett fékezni a túlfűtött bosszút.
Másrészt a szeretet parancsának a felebarátra való vonatkoztatása leszűkítette a szeretet megélését a honfitársra és mindazokra, akik faji és vallási alapon közel álltak az emberhez. Ez igaz, hogy nem a teljes szeretet. De ezt a fajta szeretetet megélni sem könnyű sokszor.

Jézus nem becsülte le a nép addigi szeretettörekvését. Már az is áldozatokkal járt. Mindaz azonban, aki a szeretet parancsát Isten eredeti elképzelése szerint akarja megélni, nem állhat meg félúton. A szeretet gyakorlása márpedig az ellenség szeretetében éri el legmagasabb fokát. A szeretet megélésében tehát vannak lépcsőfokok, amelyeken Jézus szerint az embernek a tökéletesség felé előre kellene haladnia.

Mindenkinek meg kell tehát tennie lelki fejlődésének könnyebb vagy nehezebb szeretetútját. Ezért ne csodálkozzunk, hogy kétezer év keresztény tapasztalat után ma is botladozunk ezen az úton. A szeretet jézusi megélése nem születésünkkel magunkkal hozott adottság, hanem egy hosszú, gyakran fájdalmas növekedés gyümölcse.

A konkrét élethelyzetek felé terelve a szót most is kimondhatjuk kicsit kételkedő kérdésünket: Hogyan szerethetjük azokat, akik nekünk rosszat tettek, sőt kimondottan ellenségeinkké váltak? Ha a szeretet csak érzelem lenne, mint ahogy sokan ezt gondolják, ez a parancs nem lenne megélhető. Az érzelmeinket ugyan fékezhetjük, de mesterségesen nem lehet érzelmeket kelteni. Jézus ezt nagyon jól tudta. Számára a szeretet túllép az érzelmeken. Az általa hirdetett és megélt szeretet, az úgynevezett agapé: a tettekben megnyilvánuló szeretet. Az érzelmeinket nem tagadhatjuk meg, de attól függetlenül, hogy milyen érzelmeink vannak, az ellenségeinkért végzett ima és az értük végzett jótett – bár biztosan erőfeszítések útján, de – megélhető.

Jézus nem kér könnyű dolgot, de biztosan tapasztaltuk már, hogy ha képesek vagyunk rosszakaróinkért imádkozni és értük, ha kell, jót tenni, érzelmeinkben is lassan gyógyulunk. Ezzel szemben a rosszakarat és a rossz tett csak ébren tartja lelki fájdalmainkat. Nemcsak másoknak ártunk így, hanem lelkünk megsebzettségét tartjuk életben.

Csak a szeretet evangéliumi módú megélése teszi emberivé az életet. A megtorlás újabb megtorlást szül, és ez újabb áldozatokat követel. Ennek vagyunk tanúi a nagyvilág politikájában és biztosan szűkebb környezetünkben is. Csak az törheti meg a gonosz ördögi körét, aki a rosszra megpróbál jóval válaszolni.

A keresztre feszített Krisztus éppen a szeretet tökéletes megélésének legnagyobb példája. Mi már tudjuk, hogy az ő látszólagos veresége jelenti a jóság igazi győzelmét és a mi megváltásunkat. Keresztje számunkra is erőforrás lehet a szeretet útján való újabb lépések megtételében.

Szilvágyi Zsolt

(A szerző Temesvár-Józsefvárosban plébános, írása a Vasárnap 2017. február 19-ei számában jelent meg.)