Szent Egyed
Egyed, népnyelven Ögyed, a tizennégy segítőszent egyike. Főleg a bűnösök szószólójaként, a szoptató anyák védőszentjeként, szórványosan a jószág patrónusaként tisztelték. A középkori egyházban köménymagot (Feniculum officinale) szenteltek az ő nevében jószág betegsége, megrontása ellen. A szentelmény hajdani megyer területen való virágzásáról nem tudunk, de létezését föltételezhetjük.
Eleven középkori kultuszára már csak a máig gyakori Egyed, Együd családnév emlékeztet. Gombocz Zoltán és Melich János föltételezi, hogy Egyed név ősi soron a magyarban is kialakulhatott és népünk ajkán az egyházi latin Egidius ehhez alkalmazkodott. Eszerint Egyed a szent jelentésű egy-nek -d kicsinyítő képzős származéka. Így az Ómagyar Mária-siralomban is olvashatjuk: egyedüm, amely jelentése lehet „egyetlenem”, de ezt is jelentheti: szentem, szentecském.
Egyed (†725 táján) remete volt Provence-ban, majd monostort alapított, ennek s hasonlóképpen a köréje települt Saint-Gilles városnak is ő lett a névadója. Életét a Legenda Aurea nyomán az Érdy-kódexből idézzük: már ifjúkorában szentként tisztelték, mire alázatosságból pusztába vonult, ahol egy szarvas táplálta a tejével. Egyszer a király arra vadászott, és emberei a szarvast üldözőbe vették, amely Egyed barlangjába menekült. A szent imádkozni kezdett éltetőjéért: a szolgák nem tudtak a szarvas közelébe férkőzni. Minderről a király is tudomást szerzett és harmadnap ő jött a szarvas elejtésére. Az egyik vitéz az állat fölriasztására nyilat lőtt a barlangba, amely azonban Egyedet találta el. A király ezután rájuk bukkant. Nagyon megilletődött, és a barlang helyére klastromot rakatott. Ennek lett a fölépült Egyed a fejedelme, vagyis elöljárója. Egy vasárnap a királyért szolgál misét, amikor megjelent neki Isten angyala egy cédulával, amelyre az volt írva, hogy a király bűnét Egyed érdeméért Isten megbocsátja. Még az is vala benne megírván, hogy valaki szent Egyednek esedöznék, akármely nagy vétökért és az ő szent érdemének miatta megbocsáttatnék, csak kétségben ne esnék. A legendának e mozzanata jelentősen hozzájárult Egyed jámbor népszerűségéhez.
Egyed sírja a középkor egyik kedvelt búcsújáró helye volt. Koponyájának három töredékét őrizték Esztergomban már a 11. században. Tiszteletének másik korai hazai nyoma Szent László somogyvári, Egyed altalmába ajánlott monostoralapítása, amelyet közvetlenül Saint-Gilles-ből érkező bencés szerzetesekkől népesít be (1091). Ennek is lehettek Egyed-ereklyéi. Egy saint-gilles-i illetőségű chanson de geste, a Parise la Duchesse magyar vonatkozásait éppen a két monostor bensőséges szellemi kapcsolata magyarázza: a menekülő francia királyné gyermekét a magyar király keresztelteti meg és részesíti előkelő lovagi nevelésben. Az ifjú a királynak, keresztapjának lányát veszi feleségül és trónját is örökli. Bizonyára a bencés kapcsolatokkal függ össze, hogy a garamszentbenedeki apátság plébániatemploma (1209-ből) máig szintén Egyedet tiszteli védőszentül.
