2025. március 24.

Boldog Pavol Gojdič

Boldog Pavol Gojdič liturgikus emléknapja július 17-én van. Pavol Gojdič Pillerpeklénben (ma Szlovákia) született 1888. július 17-én, Peter Gojdič néven, görögkatolikus papi családban. Az elemi iskolát Cigelkán, Bártfán és Eperjesen végezte. Teológiai tanulmányokat előbb Eperjesen, majd Budapesten folytatott, ahol életét és munkásságát a Szent Szívnek szentelte. Tanulmányai végeztével, 1911-ben szentelték pappá. Rövid ideig apja mellett dolgozott segédlelkészként, majd az egyházmegyei szeminárium prefektus, ezt követően középiskolai vallástanár lett. Kisszebeni segédlelkészi tevékenysége után 1919-ben a püspöki hivatal igazgatója lett. 1922. július 20-án belépett a bazilita rendbe, fogadalomtételekor vette fel a Pavol nevet. Eperjes apostoli adminisztrátora lett 1926-ban, 1927 márciusában harpasai címzetes püspökké nevezték ki. Mind a klérus, mind a laikusok lelki életének fellendítésére törekedett. Új plébániákat alapított, és gondot fordított a liturgikus fegyelemre. Árvaházakat építtetett, 1936-ban görögkatolikus iskolát alapított Eperjesen. Munkács apostoli adminisztrátora lett 1939. április 13-án. Apostoli adminisztrátorként személyes kockázatot vállalva nyíltan kiállt a zsidók mellett a szlovákiai zsidóüldözés kezdetétől fogva, amikor 1939-ben a helyi politikum a zsidókérdés „megoldására” törekedve különbizottságot hozozz létre, Gojdič levelet írt egyházmegyéje összes egyházközségének, amelyben figyelmeztetett a katasztrofális következményekre, amelyeket a kibontakozó diszkriminatív politika okozhat. Emlékeztette az embereket a keresztény hit alapelveire, hogy minden ember egyenlő jogokkal rendelkezik, amikor Isten előtt áll. Ugyanebben a levelében figyelmeztetett a náci ideológia és a rasszizmus következményeire is. Levele nagy figyelmet kapott, amellett, hogy a politikum is szemmel tartotta emiatt, egyes papjai nyíltan ellene fordultak, memorandumban követelték lemondását, aminek ő engedett is. A Vatikán 1940-ben el is fogadta lemondását apostoli adminisztrátori tisztségéről, és azonnak kinevezték korábbi egyházmegyéje püspökévé.

Szlovákia új elnöke, Jozef Tiso (említik Tisza vagy Tiszó József néven is), római katolikus pap, a klerofasizmus legismertebb alakja a zsidó vagyon államosítását, és a zsidóknak a náci megszállás alatt lévő Lengyelországba derportálását szorgalmazta, fennmaradt iratok szerint 18.000 embert érintett ez a törekvése, indoklásul nem származásuk szerepelt, hanem a szlovák gazdaság szabotálása. Gojdič püspök ez idő alatt hozzávetőlegesen 1500 személyt, üldözötteket, koncentrációs táborból elmenekülteket mentett meg közvetlen vagy közvetett módon a Yad Vashem adatai alapján – amely intézet 2007-ben, poszthumusz a világ igaza közé emelte.

A régió egyházára további súlyos csapást mért a kommunisták 1948-as hatalomátvétele és a görögkatolikus egyház elleni tevékenységük. Gojdič püspök nem volt hajlandó a görögkatolikusokat az orosz ortodoxiába átvezetni vagy az egyházat a kommunista elvárásoknak megfelelően feloszlatni. A kormány elszigetelte őt a papságtól és a hívektől, és egyidejűleg megpróbálta megvesztegetni őt. 1950. április 28-án a kommunisták betiltották a görögkatolikus egyházat. Pavol püspököt bebörtönözték, és 1951 januárjában kirakatperben hazaárulásért elítélték. Tényleges életfogytiglanra ítélték, börtönről börtönre vitték, állandóan bántalmazták; válaszul csendben imádkozott, és titokban celebrálta a liturgiát. Bár az 1953-as amnesztiával büntetését 25 év börtönre változtatták, az gyakorlatilag ugyanúgy életfogytiglani börtönbüntetést jelentett. Nem engedett a folyamatos kecsegtetéseknek és zsarolásoknak sem, ezért folyamatosan bántalmazták, emiatt egészsége megromlott, végül a börtönkórházban halt meg 1960. július 17-én. 1990. május 15-én újratemették az eperjesi Keresztelő Szent János görögkatolikus katedrálisban. II. János Pál pápa avatta boldoggá 2001. november 4-én.

Dátum

2024. július 17., szerda

Idő

All of the day
Kategóriák