Tartsunk lépést az élettel! Tartsuk egymásban a lelket! Tartsuk a kapcsolatot! Szerkesztőségünk számára a kapcsolattartás a munkát is jelentette és jelenti. Hogyan éltük meg a vesztegzár napjait magánemberként? Most arról vallunk…
1. Mi volt a kedvenc időtöltésed a karantén hetei alatt?
Napsütésben ebéd után kiülni a kertbe egy csésze kávéval vagy teával és egy jó lelki olvasmánnyal. Legtöbbször Timothy Radcliffe Alive in God (Elevenen Istenben) könyvének egy-egy fejezete volt a lelki desszert. Szívesen hozzájárulnék ahhoz, hogy a magyar olvasókat is megajándékozhassuk ezzel a könyvvel. Valóban új utakra indítja a képzeletet, amelyeknek a szele könnyedén letörli a port, amit keresztény hitünkre engedtünk rárakódni.
2. Mibe kapaszkodtál (lelkileg) ebben az időszakban?
Próbáltam engedni, hogy a Feltámadott csuklón ragadjon, amikor én már nem voltam képes kapaszkodni. Emellett a természet és a főleg telefonos-internetes baráti, közösségi, családi beszélgetések sokat jelentettek, mint ahogy egy-egy kedves ember „színről-színre látása” is, még ha az csak pillanatokig tarthatott is.
3. Mi volt a vesztegzár legnehezebb pillanata számodra, és miért?
Milyen jó lett volna, ha egyből megtanultam volna a leckét… A legnehezebb pillanataim azok voltak, amikor engedtem a kísértésnek, hogy a helyzet kényszeréből vállalt, de egyébként gyümölcsöző magányom magányossággá emésztődjék. És idekívánkozik hálám Az Együttérző és néhány nagyon közeli barátom iránt, akik ilyenkor kinyúltak utánam.
4. Melyik volt a vesztegzár legszebb napja (és miért)?
Nem tudom, melyik volt a legszebb nap, de a legszebb pillanat talán az volt, amikor nővértársammal, akivel a vesztegzár előtt és még annak első két hetében is együtt laktunk, most meg elővigyázatosságból külön kell lennünk, egy szép, nyárias estén először együtt vacsoráztunk a kertben lévő hosszú asztal két végénél ülve. Volt annak egy kis normalitás-közeli íze is… Vagy amikor a kert négy sarkában ülve ünnepeltünk közösségileg születésnapot vagy papbarátunk szentelési évfordulóját. Vagy amikor a barátnőmmel először teázhattunk hasonló körülmények között… Vagy amikor először ülhettem le a parkbeli tó partjára… Ezek mind „legek”…
5. Mit szabadított fel, változtatott meg benned a bezártság?
Talán némi kreativitást: leleményességet meglepetésszerzésre, legyen az sütés-főzés vagy „szervezkedés”, vagy kedvenc társasjátékunk távolsági változatának kitalálása… Valamint figyelmet a munka és kikapcsolódás, a csendes idők és a kapcsolatok ápolása közti egyensúly tartására. Továbbá életadó, személyes, kis rituálék kialakítását is hozta ez az időszak.
6. Melyik a jó Istennek az a tulajdonsága, amit úgy gondolod, jó lenne elsajátítani?
Szerető ölelésének bizonyossága különös fontosságot nyert számomra, még olyan időkre is, amikor nem érzem azt. És most, amikor szeretetünket nem fejezhetjük ki olyan gesztusokkal, mint az ölelés, kézfogás, érintés, jó tanulni a szívek átölelését, ami lehetséges kartávolságon túl is…
7. Mit viszel magaddal az eltelt két hónap megéléseiből, személyes megtapasztalásaidból?
Az összetartozás, együttérzés, egymásra, Istenre és a teremtett világra való szeretetteljes odafigyelés fontosságának megerősítését és tapasztalatát.
Ugyanakkor meg egy újabb életre szóló megtapasztalását szerzetesi közösségünk Szabályzata egyik legfontosabb pontjának: „Nincsen nagyobb biztonságunk, mint Isten nagylelkűsége”, avagy – saját átfogalmazásomban: „Egyetlen igazi biztonságunk Isten nagylelkűsége…”
+1. Ha filmet rendeznél, könyvet írnál a március 15-május 15. közötti napokról, milyen címet adnál neki?
Hm… Igen nehéz kérdés, talán inkább lemondanék „a plusz pontról”… Ha mégis nagyon kell, hát spontánul ezt mondanám: Megállás? Fejreállás? Helyreállás? – A megfejtésre nekem meg még sok időre lesz szükségem…
