Az Isteni irgalmasság vasárnapján egyházmegyéink püspökei az evangéliumi részről elmélkedve fogalmazták meg lelkesítő üzeneteiket. Húsvét második vasárnapját fehérvasárnapnak is nevezik, hiszen az ősegyházban az újonnan megkeresztelt katekumenek ezen a napon vették le az egy héten át hordott fehér ruhát, amit keresztségükkor – húsvétkor – kaptak. Szent II. János Pál pápa 1993. április 18-án, húsvét második vasárnapján avatta boldoggá Fausztina nővért, majd a szentté avatás hét évvel később, 2000. április 30-án, ismét húsvét második vasárnapján történt. Ekkor hirdette ki a pápa a világ számára az Isteni irgalmasság ünnepét. Az ünnep alkalmából egyházmegyéink püspökeinek az Isteni irgalmasság vasárnapján mondott szentbeszédeinek kivonatolt változatát közöljük.
Kovács Gergely gyulafehérvári érsek: a járvány pofonja ráébreszt, hogy az ember nem Isten
Jól ismert evangéliumi részt hallottunk ma. Tamás apostol kételkedik Jézus feltámadásában. Magunkra és korunk gondolkodására ismerhetünk ebben a történetben. Az ember gyakran csak akkor hisz el valamit, ha látja, ha hallja, ha megtapinthatja, ha meggyőződik róla. Mivel Istent nem lehet semmiféle műszerrel kimutatni, ezért sokak számára nem is létezik. A tudomány és technika nagyszerű fejlődését megtapasztalva úgy tűnik, hogy nincs is rá szükség, hiszen az ember szinte bármit megtehet. Szinte mindenre képes.
Pontosan ezzel kísérti meg a sátán a teremtéstörténetben Ádámot és Évát: amely napon abból esztek – mondja a kert közepén álló fa gyümölcsére –, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az Isten. Az emberiség látványos és nagyszerű dolgokat tud a tudománynak köszönhetően végbevinni, megteremteni. A baj az, ha azt hiszi, hogy bármit megtehet, amit csak akar, amire képessége van. Bármennyire fájó, de a járvány pofonja ráébreszt arra, hogy az ember nem Isten.
Minket, hitünket gyakorló keresztényeket Tamás apostollal együtt megkísérthet, hogy hitünk valamely igazsága körül kételyeink támadnak. Nem csoda, hogy ez megtörténik, megeshet velünk: Isten és a feltámadt Krisztus hitére nem juthatunk el úgy, hogy hosszasan gondolkodunk róla, fölsorakoztatunk különböző érveket, ellenérveket, majd mint egy matematikai számításnál meghúzzuk a vonalat, összeadjuk, kivonjuk, összegezzük és végül megállapítjuk, hogy Istenek léteznie kell és Krisztus feltámadt. Mária Magdolna és az apostolok is látták az üres sírt, de nem ez győzte meg őket, hanem a találkozás a feltámadt Krisztussal. A vele való találkozás.
Éppen ezért Tamás apostolnak a hitetlensége érthető, mondhatni logikus, hiszen amikor húsvét vasárnap este a feltámadt Jézus megjelent az apostoloknak, akkor Tamás nem volt jelen. Olyan dolgot kellene elhinnie apostoltársai elbeszélése alapján, amit előtte az emberek soha nem tapasztalhattak meg a történelem folyamán: hogy egy ember, akit megkínoztak, meggyötörtek, keresztre feszítettek és meghalt, utána feltámad. Ne feledjük, hogy a többi apostol is azért hisz, mivel találkoztak a feltámadt Jézussal, nekik megmutatta a sebhelyeit.
A feltámadt Krisztus második megjelenésekor Tamás apostol is jelen van, Jézus külön hozzá fordul: ne légy hitetlen, hanem hívő. Ezzel Jézus mintegy megadja neki a hit kegyelmét, amelyet elfogad, amikor hitvallást tesz: Én Uram, én Istenem. És ez már túllép az emberi gondolkodás határán. A hitet nem lehet kiokoskodni, nem lehet jó teljesítménnyel, cselekedeteinkkel eljutni rá. Nem ezek alapján kapjuk a hitet. Azt sem lehet kikövetelni, hogy Isten mutasson bizonyítékot, jelet, és akkor elhisszük, hogy van Isten. A hit szeretetkapcsolat az Istennel. Milyen az a szeretet, amelyik követelőzik, amelyik bizonyítékot akar?
Boldogok, akik nem láttak és mégis hisznek, mondja Jézus a mai evangéliumi szakaszban. Mi nem láthatjuk, nem tapinthatjuk a történelmi Jézusnak a sebeit, mint ahogy azt Tamás megtehette. Még csak az oltáriszentségben sem vehetjük őt most magunkhoz. De itt van Jézusnak a biztatása, különösen most, amikor üres templomokban kell bemutatni a szentmisét. Különösen most kapaszkodjunk hittel Jézusnak ezekbe a szavaiba: boldogok, akik nem láttak és mégis hisznek.
Böcskei László nagyváradi püspök: egy új kezdet bontakozik ki életünkben
Azok, akik az elmúlt hét húsvét nyolcadának a liturgiáját követték, tanúi lehettek, hogy ezekben a napokban a feltámadás örömhírének a megismerése, és egyben ennek az örömhírnek a továbbadása, hirdetése állt a középpontban. A felolvasott evangéliumi részek azokat az evangéliumi jeleneteket elevenítették fel, amelyekben Mária Magdolna és a többi asszony, az apostolok és a tanítványok szembesültek Jézus feltámadásának tényével. A szentleckék pedig az elmúlt héten Péter apostol tanúságtételét állították elénk, és ezzel azt a belső erőt mutatták meg, amelynek hatására Péter apostol és az ő apostoltársai teljesen átalakultak azért, hogy átalakulásra és megújulásra vezessék mindazokat, akik Krisztus mellett döntenek életükben.
A mai szentmise folytatja ezt az utat. Jézus feltámadásának ismertetése és az apostolok tanúságétele által bele akar gyökereztetni bennünket abba az új valóságba, ami Isten hűségének a jele az emberiség iránt. Olvastuk, hallottuk a szép megállapítást: a jeruzsálemi hívek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, kitartottak a közösségben, a kenyértörésben és az imádságban. Szent félelem töltött el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda történt és sok jel adatott, a hívek pedig mind összetartottak és közös volt mindenük. Itt van összefoglalva az az új valóság, amely elé állítja Isten a hivő embert és amelyre mi is meghívást kaptunk. Meghívás erre az új valóságra, ahol jelen van az apostolok tanítása, a velük való közösség, ahol ott van a sok jel, amit csak fel kell fedezni a mi életünkben, és amelyen keresztül Isten közelségét tapasztaljuk meg. Ott van ez az összetartozás, ami egy nagy hitvalló családdá tesz bennünket a mai világban is.
Valami egészen új előtt állunk, egy új kezdet bontakozik ki életünkben a húsvét megünneplése által és még a jelen idők átélésében is. Az evangéliumok hangsúlyozzák, hogy a feltámadás a hét első napján történt: egy új fejezet kezdődött ezzel az emberiség történelmében. Jézus feltámadásának a napja a hét első napja: Isten egy új kapcsolatot akart az emberrel.
E kapcsolat elmélyitése a legfontosabb feladat a keresztény ember életében. Enélkül nem vagyunk hitelesek, nem tudunk nélküle másokat elvezetni Isten szeretetének a megtapasztalásához. Isten azt akarja, hogy kapcsolatban legyünk vele, hogy válaszoljunk erre a kapcsolatra.
A különleges helyzetünk ráébreszthet arra, hogy húsvét titka nem egy tömegesemény. Egy egészen perszonális, személyes hangvételű esemény, történés. Nem tömegekhez, hanem személyekhez szólt az angyal, amelyik hírül adja Jézus feltámadását.
Tamás megnyilvánulásában eltér apostoltársai viselkedésétől, legalábbis a külsőségekben. Egy csalódás hatására óvatosan és lassan nyílik meg az ember egy új lehetőség előtt. A megtapasztalás kell neki, hogy újra el tudjon indulni. Tamásnál ott van a tény, a kereszt: mindenki látta a kereszten csüngő Jézus halálát. Jézus feltámadásánál nem az esemény megvitatása a fontos, hanem a személyes átélés, annak elfogadása, ami történt, a személyes találkozás az élő Krisztussal. És amikor létrejön ez a találkozás, Tamás a legtömörebb, legmélyebb hitvallást fogalmazza meg: én Uram, én Istenem.
Az Isteni irgalmasság vasárnapján különleges módon élhetjük át a találkozást a kereszt sebeit hordozó élő krisztussal: úgy közelít hozzánk, hogy feloldja félelmeink bénító kötelékeit. Az ő sebhelyei oldják fel saját sebzettségünk terhét, ami a vele való egyesüléshez vezet, ami vele való találkozást jelent. A feltámadott Jézussal való találkozás az új nap kezdetét jelentette Tamás apostol életében, és minket is ehhez az új naphoz, új kezdethez vezet.
A hét első napja van minden nap, amikor keressük az Istennel való találkozást.
Pál József-Csaba temesvári püspök: a mostani sebeinket nézzük reménységgel
Az életünkben a félelem valóságként van jelen: néha mint kísértés, máskor meg mint valami jó, ami segít a menekülésben, de a leggyakrabban nyomasztóan hat. Az evangéliumban az apostolok zárt ajtók mögött voltak, féltek. Félünk a betegségtől, a haláltól, a bizonytalanságtól. Sokszor próbáljuk legyőzni a félelmünket, minden nap újrakezdjük, hogy legyőzzük. Az aggodalmak és félelmek úgy ragadnak hozzánk, mint a bojtorján, a bogáncs. Ennek a legyőzésére az evangéliumból három mondatot szeretnék kiemelni: 1. Jézus megjelenik közöttük, bennük; 2. Megmutatja a sebeit; 3. Küldetést ad nekik.
Azt mondja a Szentírás, hogy amikor belépett, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek. Amikor Jézus belépik az életükbe, és a mi életünkbe is, ott radikálisan megváltozik valami. Jézus nemcsak mondja, hanem hozza a békét, amikor azt mondja: Béke veletek. Ennek teremtő ereje van. A félelem helyét elfoglalja ő maga. A tanítványokat öröm töltötte el. Ez nem egy erőltetett öröm. Olyan, mint amikor a gyertya világít: nem kell törekedjen erre, ha meg van gyújtva, világít.
Amikor Jézus bejön hozzánk a zárt ajtóinkon keresztül, egyszer csak azt tapasztaljuk, hogy belülről megérintett, hogy valami történt. Ahogy a bűneinket, úgy a félelmünket sem tudja rajta kívül senki elvenni. Ő az, aki az irgalmasságát meg tudja éreztetni, ott, ahol talán fájnak a bűneink, ott, ahol ott van az őszinte bánat, ott, ahol az újrakezdés szándéka van, ő tudja elvenni a bűneinket.
Azt mondja az evangélium, hogy Jézus megmutatta nekik a kezét és az oldalát, a szenvedés helyeit, a sebeket. Az, ami nehéz volt az életében, most a szeretet jele lesz. Ahogy egy dolgozó édesapa kérges keze vagy egy idősödő édesanya ráncai a szenvedés jelei, de mutatják a szeretetet. A mai sebeink, fájdalmaink a szeretet tanúi lehetnek. A mostani sebeinket nézzük reménységgel!
Azt mondja Jézus, hogy amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Egy jó lehetőség, hogy elmúljon a bennünk levő félelem, ha beleállunk a küldetésébe. Álljunk meg, hallgassuk meg a belső csendben, hogy mire küld bennünket. Jézus kitölti a munkánkat, az életünket, ott már nincs helye a félelemnek, ott már a vele való munkálkodás békéje és öröme van.
Schönberger Jenő szatmári püspök: Jézus ott van az otthonainkban
Öröktől fogva irgalmas Isten, így szólítjuk meg őt a mai első könyörgésben. Ő valóban öröktől fogva irgalmas szeretettel van velünk szemben, mert mi nem tudunk tisztán szeretni, tele vagyunk emberi gyarlósággal, gonoszsággal, bűnnel. Isten újra és újra kész megbocsájtani.
Mintha csak az apostolok cselekedetei sorai elevenednének ma meg minden templomban, Isten házában. Annak idején családoknál, házaknál történt meg a szentmise és a kenyértörés ünneplése. A járvány következtében pedig, kedves hívek, akik bekapcsolódtok a közvetítésbe, a ti házatokban történik meg ez a kenyértörés, a Jézussal való találkozás – a lelki áldozás által. A mai evangélium is arról tanúskodik, hogy Jézus mindig vasárnap jelent meg apostolainak. Azt akarja Jézus, hogy közösség legyen. Ha valaki pedig ebben a közösségben nem vesz részt, akkor egy idő után ő maga is Tamáshoz lesz hasonló, aki mindenféle jeleket próbál saját maga számára vagy Isten számára kitalálni, mondván, „akkor hiszek, ha”… Jézus azonban azt sugallja, hogy a testi tapasztalaton, az érzékeinken kívül létezik egy másik valóság, amit értelmünkkel, hitünkkel tudunk felfogni. Tamás apostol a feltámadt Jézussal való találkozáskor leborul előtte, és megvallja őt Urának és Istenének. Ez mindig a közösségben történik. Jézusnak fontos, hogy ti, most, otthon hogyan beszéltek róla, egyáltalán mondotok-e róla valamit, mert Jézus ott van otthonaitokban.
