A média is szolgálat

Vannak az életünkben olyan emberek, akik „mindenkit ismernek” és akiket „mindenki ismer”, akik egy jó ügy érdekében hajlandóak – szavakkal és tettekkel – minden szálat megmozgatni. A főegyházmegyében az „egyházmegye krónikása” jelzővel is illették már, hisz nemcsak hogy figyelemmel kísér szinte minden egyházi eseményt, de munkája eredménye meg is jelenik oldalunk eseménynaptárában. Horváth Enikővel beszélgettünk.

Lokálpatrióta vagy a szó legszebb értelmében. Mit jelent neked, és miért fontos Székelyudvarhely?

Székelyudvarhely nekem a világ közepe. Tömbházban nőttem fel, általában lent az utcán, a blokk körül játszottunk, a szomszéd gyerekekkel összetartottunk. A boldogsághoz elég volt, hogy egy-két szelet zsíros kenyérrel kimentünk a Kerekerdőre vagy szalonnát sütni a Szarkakő alá.

Édesanyám Korondon, édesapám a Rókavárosban született (Székelyudvarhely kertvárosi része), húgommal nagyon sokszor a napköziből kézen fogva lesétáltunk nagyszüleimhez, ahol vonzott a kert a sok titkával, a nagytata műhelye, a nagymama kamrája. Ha rágondolok, ma is érzem az illatokat.

Kisiskoláskori balesetem kihatott életem további alakulására, sőt egész családomra. Élek, mert Mária köténye megmentett. Szüleim féltő, gondoskodó szeretetben, vallásosan neveltek húgommal együtt. Élmény volt hittanórára járni a Szent Miklós-hegyre, mai napig visszaemlékszem a kóruspróbákra. Nagyon sokat tanultam Illyés István kántor bácsitól. Mindössze öt perc kellett, a lépcsőt mellőzve, a bodzabokrok között felmenni a plébániára a Tábor negyedből. Belém ivódott, hogy hitet élni mindig felmennit jelent. Szép volt, gazdag volt így gyermeknek lenni.

Székelyudvarhelyen jártam iskolába, Székelyudvarhelyen dolgozom. A város ma is biztonságot ad, nem érzem egyedül magam. A baráti körömre bármikor számíthatok. Van kihez odafordulni, segítenek abban az istenkapcsolatban is, amit meg tudok élni. A város fejlődik, új házak népesítik be a környékbeli domboldalakat, ahol gyerekkorunkban cukorrépát, pityókát szedtünk, szánkóztunk. Szépülnek utcái, terei, ünnepekkor megmozdul, hétköznap is pezseg. Ajándék, hogy a Szent Miklós-hegy látványa fogad, a templommal és a gimnáziummal, amikor bárhonnan hazaérkezem.

Úgy ismertelek meg, mint aki nagyon otthonosan, lelkesen és elkötelezetten mozog a különféle háttérmunkákban, háttérszervezésben…

Nagyon sokat köszönhetek szüleimnek, mindig biztattak, támogattak és támogatnak most is mindenben. Tanító nénim, tanáraim kérésére már az iskolában is sokat önkénteskedtem, és minden feladatból tanultam valamit. Aztán hasznossá lettem a plébániai közösségemben is, ahol sok mozgalom indult: Márton Áron Ifjúsági Kör, Kolping, Háló, Nőszövetség stb. Egyikből nőttem a másikba. Egyre több volt a program, és ez egyre több szervezést igényelt. Nekem szüleim jóvoltából a munkahelyem mellett volt időm. A legtöbben nem értették, hogy miért csinálom, furcsállották, de amíg mások csak a munkát látták, én láttam az eredményt is. Részese voltam egy közösségnek, érezhettem, hogy „mi vagyunk az egyház”. Hátterezhettem, mert szüleim biztos háttérként álltak mögöttem, nagyon sok áldozatot hoztak mindezért.

Jelenleg a négy katolikus egyházmegye szolgálatában álló romkat.ro oldal eseménynaptárát szerkeszted, néhány évvel ezelőtt pedig aktív önkéntese voltál az erdélyi Mária Rádiónak. Hogy alakult az ki, hogy ennyire szívügyed legyen a katolikus média világa?

Gyermekkorunkban, amikor hazamentünk a szentmiséről, az első kérdés otthon az volt: mit hirdettek? Édesanyám így ellenőrizte, hogy valóban ott voltunk-e a templomban. Ezek az első híres emlékeim (mosolyog). Érettségi után a Szent Miklós-plébánia önkéntese voltam közel tizenöt évig. Kovács Sándor néhai főesperes-plébános örömmel vette munkámat és megbízott bennem. A szombati nap lezárásaként megírtuk a hirdetést, feladatom volt odafigyelni, hogy ne maradjon ki semmi, elküldeni a szomszéd plébániáknak és a helyi sajtónak. Emellett beleláttam a főesperesi kerület életébe, eseményeibe. Részese voltam évekig a kórházpasztorációnak, majd a zsinati munka kerületi szervezésének. Aztán jött a rádiózás: katolikus félóra a helyi kereskedelmi adóban, később az erdélyi Mária Rádió helyi stúdiójának indulásakor László Attila hívott munkatársnak.

Az Ébresztő műsor szerkesztését éreztem magaménak. Örömmel és lelkesedéssel végeztem ezt a munkát. Nagyon fontos hely volt számomra, sok szép órát töltöttem el kedves emberek között. A reggeli műsor szerkezete pontosan meg volt határozva. A nap eseményeit, névnapokat, híreket és a zenei anyagot szerkesztettem. Szőcs Csaba műsorigazgató idején változott a műsorrend, napi háromszor volt hírműsor és programajánló. Ennek az összeállításában segítettem. A romkat.ro eseménynaptár szerkesztését pedig azért vállaltam el, mert jó látni és láttatni az egyházmegyékben zajló eseményeket, folyamatokat. A média is szolgálat. Számomra lényeges, hogy közöljük, ami az egyházban történik, és amit közlünk, az hiteles legyen. Érdekel, hogy mi történik az egyházamban, és fontosnak tartom, hogy ez elérhető legyen másoknak is. Jó látni azt, hogy sokak számára alap, forrás a munkánk.

Hogyan zajlik az a folyamat, amelynek a végén mi azt látjuk, hogy egy kattintásra elérhetőek a különféle programok, események?

Van, amikor nagyon pörgős a délelőttöm, folyamatos kommunikálást igényel az események összegyűjtése, hiszen minden nap, de főleg hétvégén, több kisebb-nagyobb rendezvény zajlik az egyházmegyékben. Figyelem az e-mailben beérkező programokat, követem a búcsúkat, a honlapokon meghirdetett rendezvényeket, és utánaérdeklődöm az eseményeknek. A tettek embere vagyok, veszem a telefont és felhívom az illetékest egy adott program kapcsán. Minden napom változatos: mindig várom, hogy milyen újdonságot hoz a holnap.

Állandó munkahelyed a Kós Károly Szakközépiskola, amelynek bentlakásában nevelőnőként dolgozol. Délutánonként, esténként a szülők helyett te vagy része az ott lakó fiatalok életének. Hogy éled meg ezeket a kötődéseket és – mi több – az elengedést?

Egy bentlakás nem minden esetben álom: a családtól távol, egyedül marad a diák. Szép és jó körülmények között vannak, mégis bezárva érzik magukat, mert szabályok vannak, amiket be kell tartani. Sokan kérdezik, hogy kilencven serdülő fiatal vajon örömet vagy gondot okoz? Is-is. Öntudatosak, érzékenyek és persze huncutok is, tele vannak életkedvvel, vidámsággal. Szeretek a fiatalokkal lenni, úgy érzem, tudok hatni rájuk, talán ezért alakul ki emberséges, szeretetteljes kötődés. A nevelőszoba ajtaja mindig nyitva van. Sok minden történik: együtt nevetünk, tanulunk és sírunk is, ha kell… Nehezen élik meg a kamaszkort, olykor konfliktus is adódik. Van, amikor az óvó, intő, feddő szót elutasítják. Ilyenkor nehéz. Ballagáskor vegyes érzelmekkel búcsúzunk. Nem felejtem el őket, jó látni, hogy kitörölhetetlen nyomot hagy mindenkiben a bentlakás. Mikor meglátogatnak, van mit felidézni. Kollégáimmal együtt örülünk minden sikerüknek.

Amikor nem dolgozol és nem is önkénteskedsz, mivel töltöd legszívesebben a szabadidődet? Mik a legfőbb erőforrásaid a hétköznapokban, hol vannak azok a „kutak”, ahol megállsz, megpihensz és újratöltődsz?

Nincs túl sok szabadidőm, de abba belefér olvasás, filmnézés, társasjáték, beszélgetés az unokahúgaimmal, és szeretem a csendet is. Igyekszem minél több időt tölteni a barátaimmal, ez fontos nekem. Megünnepeljük a születésnapokat, névnapokat, s ha adatik, együtt vagyunk hetente egy pár órát. Ez csak a miénk. Szeretek utazni, tereken sétálni, beülni egy kis kápolna padjába, belépni nagyobb templomok ajtaján. Feltölt, megerősít, ha láthatom a munkám eredményét.

Az idei nagy hazai esemény, vagyis a csíksomlyói pápalátogatás előkészítésében aktív háttérmunkás voltál. Mesélj egy kicsit arról, harmadmagaddal mi is volt a feladatotok, és hogyan tudtatok ebben helytállni?

Szőcs Csaba szólított meg, hogy a regisztrációs csapatban segítsek. Sebestyén Izabellával és Ambrus Arnolddal osztottuk meg a feladatokat. Az elején naponta kb. 10-20 e-mailre válaszoltunk, ami a pontifex.ro címre érkezett, a vége felé napi 600-ra, itt már kellett az éjszaka is. Ahogy közeledett a regisztrációs időszak lezárása, sokasodtak a teendők: az adatok ellenőrzése és feldolgozása, kiszűrni és törölni a téves regisztrációkat, összegyűjteni és átvizsgálni a zarándokcsoportok névsorát. Nagy odafigyelést igényelt. Nem volt könnyű, nem láttuk a végét, azt hittük, hogy a pápai szentmise alatt is küldeni fogjuk az elektronikus jegyeket. De hála a jó Istennek sikerült! A pápalátogatás napjáig izgultunk, nehogy valaki jegy nélkül maradjon, és a mi hibánk miatt ne tudjon részt venni a szentmisén. A biztonsági szervek még az utolsó 100 méteren is kértek egy névsort a papok, szerzetesek, szerzetesnők, meghívott vendégek, az idősek/betegek szektorában levők adataival. Két napunk volt rá. Még ez is sikerült! Az egyéni/családi jegyeket e-mailben küldte ki a rendszer. Előfordult, hogy a levelezőrendszer kiszűrte ezeket, vagy sokan téves adatokkal regisztráltak. Külön élmény volt, ahogy kinyomoztuk az elkallódott jegyeket. A sokszor éjszakába nyúló munkánk után (ami utólag szinte teljesen feleslegesnek tűnik), a zuhogó eső, sár ellenére nagy öröm volt a szívünkben, amikor láttuk, hogy a hívek egymást segítve zarándokolnak ki a nyeregbe. Öröm, hogy részese lehettem ennek a csapatnak!

Így öt hónap távlatából milyen képek villannak be a pápalátogatásról?

Feszült izgalom. Hála! Megadatott, hogy a pápai szentmisén együtt lehettünk édesapámmal, édesanyámmal, kisebbik unokahúgommal, leküzdve betegséget, gyengeséget. Szüleim soha nem voltak a somlyói búcsún. Ez az egyik legnagyobb örömöm, hogy a pápalátogatáson együtt lehettünk a nyeregben! Ugyanakkor elevenen élnek bennem arcok, nevek, történések, megoldott problémák, helyzetek. A Ferenc pápával való személyes találkozást, kézfogást megakadályozták az „arra illetékesek”. De mégis hála van bennem. Itt volt Csíksomlyón a szentatya, és ezt együtt élhettem meg szüleimmel és sok-sok zarándokkal. Felejthetetlen nap, és ennek szervezőként is részese lehettem. Jöhet a következő kihívás!

Az interjú rövidebb változata megjelent a Vasárnap hetilap november 3-ai számában.