Nincs mese, felnőttem

1
1462
Illusztráció: Pixabay

A különböző életszakaszok sajátosságait kiveséző sorozatunkban elérkeztünk a harmincas évekhez. Komoly választóvonal ez legtöbb ember életében, hiszen ekkorra már tényleg nem hátrálhatunk meg a felnőtté válás előtt. Ennek sajátosságairól beszél Plesek Zoltán pszichológus.

A felnőtté válás manapság elhúzódik. Nagyszüleink tizenévesen már saját kezükbe kellett, hogy vegyék az életüket, aztán a szüleink a húszas éveik elején már felnőttnek számítottak, jelenleg azonban a felnőtté válás szakaszosan történik. A teljes értékű felnőtt élettel járó jogokat persze mindenki megkapja, miután betöltötte a 18. évet, és ez bizonyos előjogokkal jár, viszont a felelősséget saját megélhetéséért még nem mindenki tudja ebben a korban vállalni. A mai társadalom nem ad annyi anyagi szabadságot egy húszévesnek, hogy önálló felnőttnek tarthassa magát, viszont a szülők sokszor úgy tekintenek a húszas éveikben járó gyermekeikre, hogy jó lenne, ha végre felnőne.

Az a pont az életben, ami szimbolikus választóvonalként rádöbbenti az embert a harmincas éveiben, hogy ha megvannak, ha nincsenek meg a szükséges körülmények, ő közben mégis felnőtté vált, le kell válnia a szülőktől. A dán filozófus, Søren Kierkegaard mondja: ha meg fogsz házasodni, megbánod, de ha nem akkor is, ha bízol valakiben, megbánod, ha nem bízol benne, azt is bánni fogod. Az ember a harmincas éveiben visszatekint az élete ilyen meghatározó pillanataira, már túl van emberi kapcsolatokon, túl van életdöntéseken és már nem perspektíva Kierkegaard-nak a vagy-vagy életszemlélete, hanem inkább visszatekintés. Ebben a korban azon gondolkodunk, hogy mit bánunk, mit nem bánunk.

Felébredünk, hogy véglegesítődik az élet

Ekkor döbben rá az ember, hogy már sok minden rendeződött az életében, már túl vagyunk az első kapcsolatainkon vagy az állandósult kapcsolatok első időszakain. A harmincas éveiben a legtöbb ember már családot alapított, tehát már végleges következményekkel járó döntéseket hozott. Egy nőnek orvosilag már veszélyes gyermeket szülni negyvenéves kor felett. A biológiai óra ketyeg, és a nők hamarabb megérzik ennek szorítását, mint a férfiak. Éppen ezért a harmincas években eljön egy felébredési, rádöbbenési pillanat, amikor az ember megérti, hogy még elég fiatal ahhoz, hogy változtathasson az életén, de nem annyira, hogy meggondolatlanul ugorjon bele döntésekbe. Ahol már voltak csúszások az életben, például válás – a harmincas években járó házaspárok esetében a házasság első éveiben a leggyakoribb a válás –, de van gyermek vagy gyermekek, a kapcsolatot nem tudja már teljes mértékben maga mögött hagyni, hiszen szülőként kötelezettségei vannak.

A harmincas éveinkben minden attól függ, hogy az ember hogyan tekint önmagára / Illusztráció: Unsplash

„Harmincas éveinkben abban a korban vagyunk, amikor a döntéseinknek már súlya van. Ekkor már tudatosítjuk, hogy kézbe vettük a sorsunkat. Ez az az idő, amikor az a logoterápiás gondolat érvényesül, miszerint ha az ember értelmet akar adni az életének, akkor ne azt keresse, hogy mit akar ő az életétől, mondjuk mint a tizenéves korszak második felében vagy a húszas éveinkben, ami még arról szól, hogy keressük önmagunkat, hogy mit akarunk az élettől, hogy mit akarunk elérni. A harmincas éveiben sok ember számára eljön az a változás, miszerint az élet értelme abban áll, hogy mit akar az élet tőlem, nem én az élettől. Ha ezt sikerül megtalálni, akkor belépünk abba a korba, ami, bár még a fiatalemberek kora, de már nem a tapasztalatlanságról, az első próbálkozásokról szóló életszakasz. A harmincas évek sajátossága abban áll, hogy itt a mindennapok már attól függenek, hogy az ember hogyan tekint önmagára” – fogalmazott a szakember.

Dr. Plesek Zoltán rendszerint kétféle emberrel találkozik: az egyik, aki fiatal- és időskor kettősségében gondolkodik, a másik pedig, aki fiatal-, közép- és időskorban. Aki számára csak a két korosztály létezik, annak a fiatalkor kiterjed az ötvenes, talán még a hatvanas éveire is. Aki felosztogatja különböző korosztálycsoportokra az életet – fiatal, érettebb felnőtt, középkorú, idősödő, majd idős –, annak nehezebbek az áttérések egyik életszakaszból a másikba, erősebben éli meg az életkor-változásokat. Harmincévesen úgy érezheti, hogy ő már nem fiatal, és ez az érzés negyvenéves korban megismétlődhet – belép a középkorba. Az egyik szemlélet kényelmesebb, a másik jobban érzékeli az idő múlását. Érdemes azon elgondolkodni, hogy az ember mennyire aprózza fel az életét, hogy ez számára milyen előnnyel és hátránnyal jár.

1 HOZZÁSZÓLÁS