A diadal – A harc elkezdődött magyar, The Triumph angol címen 2013-ban készült a Sean Bloomfield rendezte100 perces amerikai dokumentumfilm, amelyet 2014. október 2-án már be is mutattak a magyar mozikban az Etalon kiadó forgalmazói ügybuzgóságának és gyorsaságának köszönhetően.
A film Bennek, az amerikai fiatalembernek a szemével mutatja meg Medzsugorjét, amelynek nyomán aztán, miután tapasztalja a Szűzanya jelenlétét, megtér és elhatározza élete megváltoztatását, visszatér és a Cenacolo közösségben kezdi el új életformája begyakorlását.
Aki járt már Medzsugorjéban, annak mindenképp örömteli az ismerős tájat újra látni, aki nem ismeri, a természeti szépségekben is gyönyörködhet, miközben egy kis szeletkét kap az ott tapasztalható vallásos jelenségből. Bár alapvetően kissé leegyszerűsített és egyfajta átlag amerikai számára fogyasztható, inkább felszínes, mint árnyalt pszichológiai képét vázolja e megtéréstörténetnek, a film mégis hű képet ad magáról a Medzsugorje-jelenségről: az ottaniak viszonyulásáról, az egyik látnok, Mirjana egyszerű és mély hitéről, az évtizedek óta folyamatosan, rendületlenül érkező és ott töltekező zarándoktömegről, köztük a lelki megújulást és hivatásuk felfrissülését átélő papokról. Látjuk az egyes helyszíneket: a keresztúttal beépített Krizsevácot, a jelenések hegyét, az egyszerű falusi templomot, az előtte álló Mária-szobrot s a mögötte emelt és a feltámadást ábrázoló Krisztus-szobrot, a Cenacolót, az eltévedt, de már gyógyuló és a közösség erejével töltekező fiatalok életterét. Látjuk az eseményeket: a jelenést, a zarándoklatot, a nyári ifjúsági fesztivált, és a lelki hozadékot, a jelenéskor folyton ismételt üzenet lényegét, a béke, békés együttélés valóságát abban a pár jelenetben, amelyek az amerikai rendező mondandójának egyik lényegi összetevőjét is jelentik: a felekezetek és vallások közti béke valóságát e harc-sújtotta országban.
Ben főszereplő is, meg olykor riporter, az ő egyszerű látásmódjával próbálja a rendező az átlagnézőhöz közelebb hozni a csodát, a jelenést és a lelki átéléseket. Ben, bár normális családba született és nem szenvedett különösebb hiányt, hányódott és hányódik egész eddigi élete, 28 éve során, keresi a helyét és közben elmerülni látszik az élvezetekben, amelyek igazából nem jelentenek számára élvezetet sem, csupán a benne lévő űrt próbálja kitölteni velük. Naiv csodálkozással járja végig a zarándokhelyszíneket, s Mirjana pózmentes hite és a Cenacolo közösség nyitottsága fogja meg leginkább, olyannyira, hogy a Medzsugorjét követő napok Belgiumban megélt alkoholos napjai után világossá válik számára: az út nem haza, hanem vissza, a csendbe vezet, ahonnan van számára remény az értelmes életre.
A néző számára az is nyilvánvalóvá válik e film nyomán, hogy a Medzsugorje köré szőtt, és különféle forrásokból származó mítoszok egyike sem lényeges: sem a mediatikus szenzáció, sem a a világvége várók riogatásokkal teli, félelmeket ébresztő huhogása nem a lényeg. Az ugyanis mindig csendben, a szem, különösen a szenzációra hajtó szem számára láthatatlan, s valahol ott lapul, ahonnan a medzsugorjéi jelenés Máriájának neve született: Kraljica mira, a béke királynője. Ez a béke a világ békéje, egyben az egyén s a közösség szívének békéje, s a mindenkit odaölelő szeretet, az egyetlen, ami valójában számít.
