Leó pápa homíliája az Albanói-tónál: a Tavi Szűzanya körül imában egy test vagyunk

0
23
A Tavi Madonna szobra és Leó pápa a körmeneti hajó fedélzetén. Fotó: Vatican News

Leó pápa augusztus 29-én, szombaton este szentmisét mutatott az Albanói tó partján épült Madonna del Lago, Tavi Boldogasszony modern templomában, melyet Szent VI. Pál pápa 1977. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján szentelt fel. Homíliájában arra buzdított, hogy továbbra is szeressünk, bocsássunk meg, felajánlva magunkat „élő, szent és Istennek kedves áldozatként”. És ne csüggedjünk, ha nehéz is, a mi erőnk az Úrban van, és az ő segítségével minden lehetséges!

Pápaelődök nyomdokain járva

Örömmel ünneplem veletek a Tóparti Boldogasszony ünnepét, ahogyan azt néhány elődöm is tette a múltban: Szent VI. Pál, aki akarta és támogatta is e Máriának szentelt templom felépítését, és fel is szentelte azt, valamint Szent II. János Pál, aki itt kívánt megemlékezni róla és megújítani üzenetét – kezdte homíliáját Leó pápa. Az igeliturgia olyan szövegeket kínál számunkra, amelyek jól harmonizálnak ezzel a hagyományos eseménnyel.

Jeremiás, az előre kiválasztott próféta, akinek ellentmondanak   

Az első olvasmányban Jeremiás próféta arról beszél, hogy ellenállhatatlanul vágyik válaszolni a kapott hívásra: „Uram, rászedtél engem” – mondja –, „és én hagytam, hogy elcsábítson […]. Szívemben valami égő tűzhöz hasonló volt […]; megpróbáltam megfékezni, de nem tudtam” (Jer 20,7.9). Isten kinyilatkoztatta neki, hogy anyja méhétől fogva ismerte és kiválasztotta őt és hogy örök szeretettel szereti népét; beszélt neki üdvözítő tervéről, ő pedig már nem tudott tovább hallgatni. Ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy elvigye üzenetét mindenkinek, bár tudta, hogy ez azt jelenti, hogy olyan dolgokat fog mondani és tenni, amelyek sokaknak nem fognak tetszeni, szenvedéssel és félreértéssel kell szembenéznie, odáig menően, hogy „egész napra nevetség tárgyává” válik (7. v.). De a szeretet arra készteti, hogy népe javára cselekedjen, megalkuvás nélkül, mindvégig – hangsúlyozta Leó pápa.

Jézus elmagyarázza tanítványai számára tetteinek messiási jelentését

Ezt tanítja nekünk Jézus is az evangéliumban. Nemrég ötezer embert jóllakatott öt kenyérrel és két hallal (vö. Mt 14,15-21), majd további négyezer embert hét kenyérrel és néhány kis hallal (vö. Mt 15,32-38). Most, ezen gesztusok sikerén túl, elmagyarázza tanítványai számára tettének messiási jelentését: „Ettől kezdve Jézus jelezni kezdte tanítványainak: Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad” (Mt 16,21). Elmagyarázza, hogyan fogja a számos csodatétel után véglegesen kinyilvánítani dicsőségét: azáltal, hogy szabadon feláldozza életét (vö. Jn 10,17-18), és felajánlja magát a kereszten megtört kenyérként. És meghatározza, hogy aki folytatni akarja a küldetését, annak ugyanezt kell tennie: „Ha valaki utánam akar jönni” – mondja –, „tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem” (24. vers).

Jézus feltárja, hogy csak az önfeláldozó szeretet üdvözít

Jézus így tárja fel, hogy csak a szeretet üdvözít. Az a szeretet, amelyet Isten azzal mutatott meg nekünk, hogy emberré lett, meghalt és feltámadt értünk, és erre válaszol az a szeretet, amellyel mi is alázatosan felajánljuk magunkat Neki és testvéreinknek: a mindennapi szeretet hűséges állhatatosságában, valamint a legkülönlegesebb gesztusokban, időnként egészen a vértanúságig menően, ahogyan az sajnos ma is megtörténik sok kereszténnyel a világ különböző részein. Szent Ágoston azt mondta, hogy „az arató öröme […] megmutatja a vető szándékát”, és mi is szeretnénk magunkévá tenni az ő érzéseit: Isten segítségével fáradhatatlanul, mérték nélkül szeretnénk elvetni végtelen szeretetének magvait mindenhol a világon, hogy legyen ma és mindig valaki, aki örülhet gyümölcsei learatásának. Sajnos nem mindenki érti a Teremtő ezen álmának szépségét, jóságát és konkrét mivoltát; sőt sokan utópiának tartják. Azt mondják, odatartani a másik arcodat is, az a veszteseknek való, az elutasítás ellenére adni naiv dolog, a határtalan megbocsátás a gyengéknek való. Nem csoda! Még Péternek is nehezen ment ez az új és másfajta gondolkodásmód. Jézus azonban kategorikus marad: csak a szeretet útja az élet útja. Ne áltassuk magunkat! A gyűlölet és az erőszak semmi jót nem hoz, csak pusztítást és halált, mindig, még akkor is, ha azok elszenvedett igazságtalanságokra adott válaszok. Minden nap látjuk ezt, a családi életünk apró dolgaitól kezdve, egészen a világ nagy színteréig. Mindez megerősíti azt, amit Jézus tanított nekünk: „Aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt” (Mt 16,25).

Ne csüggedjünk, ha nehéz is: a mi erőnk az Úrban van!

Kedves fivéreim és nővéreim – folytatta a szentatya –, annyira szükségünk van életre, reményre, nyugalomra és békére, önmagunkban, városainkban, a népek és nemzetek között. Ezért bármilyen seb, bármilyen sértés is érjen minket, ne engedjük, hogy a gonosz eltorzítsa emberségünket és megrontsa szívünket! Ne igazodjunk a világ mentalitásához (vö. Róm 12,2). Továbbra is szeressünk, adjunk, bocsássunk meg, felajánlva magunkat „élő, szent és Istennek kedves áldozatként” (1. v.), hogy megőrizzük és ápoljuk önmagunkban és másokban az isteni képmás végtelen méltóságát, amelyet lelkünkben hordozunk. És ne csüggedjünk, ha nehéz: a mi erőnk az Úrban van, és az ő segítségével minden lehetséges (vö. Fil 4,13).

A tavi körmenet felidézi Jézus vízen-járásának csodáját

A tó menti körmenet szertartása, amelyet hamarosan megteszünk, szintén erre emlékeztet minket. Jézus egy másik csodáját idézi fel, amely röviddel az előbb hallott események előtt történt, amikor a Mester a Galileai-tengeren a vízen járva utolérte a megriadt tanítványokat, és a partra vezette őket, lecsendesítve a vihart (lásd Mt 8,23-27). Pontosan akkor, amikor a legjobban megijedtek, kitéve az ellenszél kénye-kedvének, arra buzdította őket, hogy legyen hitük és imádkozzanak, találjanak békét, és vele együtt folytassák az utat a kívánt cél felé. Ezzel a hittel veszünk részt mi is ezen az estén az Eucharisztia ünneplésében – állapította meg Leó pápa. Az oltáron felajánljuk magunkat a kenyérrel és a borral együtt. Az Úr pedig egyesíti felajánlásainkat az övéivel, megszenteli azokat, és visszaadja nekünk, átalakítva saját testévé és vérévé, hogy megosszuk azokat táplálékul az útra. Azután, mint a tanítványok, együtt elhagyjuk a partot, magunkkal vive Mária kegyképét, példaképünket és vezetőnket, hogy a kapott áldást a tó partján továbbadjuk.

Egyszerű gesztussal újítjuk meg Istenbe vetett bizalmunkat és gyermeki odaadásunkat Urunk Szent Anyja iránt

Ezek egyszerű gesztusok, amelyekkel megújítjuk Istenbe vetett bizalmunkat és gyermeki odaadásunkat Urunk Szent Anyja iránt. És annál is inkább meghatóak, mert – ahogy Szent VI. Pál szívesen emlékeztetett rá – az a gondosság teszi lehetővé őket, amellyel az itt élő kis közösség egész évben őrzi a békének ezt a helyét, hogy aztán ünnepélyes pillanatokban Isten egész népe ott összegyűlhessen, akárcsak Mária, aki befogadta Isten emberré lett Fiát méhébe és názáreti otthonába, hogy üdvössége mindenkihez eljusson. Így a Mária-tiszteletnek ez a helye annak a jelévé is válik, hogyan törekszik az Egyház napról napra arra, hogy mindannyiunkat egy testté tegyen imádságban, érzésekben, elhatározásokban, együttlétünk rendezett és egyöntetű fejlődésében, annak a szeretetnek a szimbólumává válva, amellyel az Úr Szentséges Anyja által akart közel jönni hozzánk, mint egy közülünk, egészen odáig, hogy egyesüljön emberségünk nagy sokaságával. Gyűljünk hát össze ma este Jézus és Mária, a Fiú és az Anya körül, hogy egyesüljünk ne csak a tavon, hanem a világ minden éjszakáján, Isten jelenlétének megnyugtató tükörképeként és szeretetének ellenállhatatlan visszhangjaként, amely a szeretetre hív minket – zárta homíliáját a szentatya.

A körmenet kezdete

A szentmise után a helyi hívek vállukra emelték a Tavi Boldogasszony szobrát és Leó pápa, valamint az asszisztencia kíséretében a közeli tópart „Tropicana” strandjára vitték, ahol felszálltak vele az ott várakozó pápai zászlóshajóra. Leó pápa a hajó elején a Szűzanya szobra mögött ült és imádkozott, időnként áldást adva a tóparton felsorakozott híveknek. Kisebb hajók és sok kenu követte a pápai körmenetes bárkát, mely félórás hajózás után kötött ki a Pápai Nyaraló alatti partszakasz San Giorgio strandján, ahol a szentatya imával fejezte be a szertartást és elköszönt a hívektől.   

A szentatya imája a körmenet végén a Tavi Boldogasszony kegyszobra előtt  

Könyörögjünk! Ó, Mária, Szent Szűz, a figyelem és szolgálat Asszonya, gyermeki szívvel fordulunk hozzád. Anyai közbenjárásodra bízzuk az Egyházat, hogy mindig hűséges legyen az evangéliumhoz, bátor legyen az igehirdetésben, alázatos a szolgálatban és kitartó a szeretetben. Szerető oltalmadra bízzuk a föld minden népét: tekints jóindulattal a háború által megsebzett gyermekeidre, és bátorítsd mindnyájunkban a béke utáni vágyat. Ahol a gyűlölet nő, taníts minket a megbocsátásra; ahol a félelem uralkodik, adjál újból reményt. Fordítsd törődő tekintetedet a gyermekekre, az idősekre, a betegekre, a családokra, a fiatalokra és mindazokra, akik magányban élnek.

Támogasd azokat, akik felelősséget viselnek a közéletben, hogy mindig előmozdíthassák az igazságosságot, a szabadságot, minden egyes ember méltóságát és a közjót. Védd mindazokat, akik itt a környéken laknak, azokat, akik a tó körül dolgoznak, a zarándokokat és azokat, akik itt békét és nyugalmat keresnek. Add, hogy mindannyian, Reád tekintve, megtaláljuk az utat, amely Krisztushoz, a világ egyetlen Megváltójához vezet, aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. A szentatya végül áldását adta a jelenlévőkre és az eseményt követőkre.

A szalézi rend elkötelezettsége Castel Gandolfóban

A szentmisén koncelebrált Vincenzo Viva püspök, a helyi albanói egyházmegye főpásztora, Tadeusz Rozmus atya, a Castel Gandolfo-i Villanovai Szent Tamás plébániatemplom plébánosa, valamint a szalézi rend vezetői: Gabriel Cruz, Pedro André és Fabio Attard atyák. Don Bosco fiai száz éve vannak jelen itt, mivel XI. Pius pápa 1926-ban hívta őket Castel Gandolfóba, hogy ott oratóriumot nyissanak és a plébániai szolgálatnak szenteljék magukat, különös tekintettel a fiatalok nevelésére, emberi és keresztény fejlődésükre.

Forrás: P. Vértesaljai László SJ / Vatican News