Az Assisi Szent Ferenc-bazilika felső templomának freskóciklusában a huszadik jelenet IX. Gergely pápa álmát jeleníti meg. Az alkotás a sorozat utolsó szakaszának egyik legkülönlegesebb térelgondolását testesíti meg. A megjelenített történet szerint a szentté avatási eljárás során a pápát kétségek gyötörték arra vonatkozóan, hogy Ferenc oldalsebéből valóságos vér folyt-e. Álmában azonban megjelent neki a szent, aki egy üvegcsébe gyűjtötte a saját sebéből származó vért, végérvényesen eloszlatva az egyházfő kételyeit. A történetet Szent Bonaventura rögzítette a Legenda Major című életrajzában.
A falfestményen Giotto lenyűgöző módon teremt egyensúlyt a földi valóság és a látomásszerű, szakrális jelenés között. A jelenet egy gazdagon díszített, gótikus építészeti belső térben zajlik, amely a pápa hálószobája. Az egyházi vezető gazdagon díszített ágyon fekszik, fejét mélyen a párnára hajtva, miközben bíbor takarója plasztikus redőkben omlik alá, hangsúlyozva a test fizikai súlyát és a mély alvás valóságát. Az ágy felett húzódó, finom textilbaldachin ferde vonalai térbeli mélységet kölcsönöznek a képnek, amely hűen képviseli Giotto téralkotó forradalmát.
Míg az előtérben a pápa őrzésére kirendelt szolgák és katonák ülnek, akik fáradtan, nehézkes testhelyzetekben alszanak vagy merengenek, addig a kompozíció jobb oldalán, függőleges tengelyként jelenik meg Szent Ferenc alakja. Ábrázolása éles kontrasztot képez a többi szereplő nehézkes, szinte földhöz ragadt megjelenítésével szemben. Ferenc ugyanis könnyedén, szinte súlytalanul lép be az álom terébe, és közvetlenül a pápa felé nyújtja sebzett oldalát. Giotto zsenialitása abban áll, hogy a csodát beemeli a korabeli, kézzelfogható udvari környezetbe.
Portik Noémi, M. Klarissza nővér
