Vannak helyek a világon, ahol az ég egy kicsit közelebb ér a földhöz. Ahol a fűszálak között is imádság suttog, és ahol a történelem viharai sem tudták megtörni az imádkozó lelket. Csíksomlyó egy ilyen hely. Nemcsak egy Mária-kegyhelye ez, hanem maga a találkozások szent menedéke is. A fenséges kegyszobor lábánál, a patinás kegytemplom falaiban és a híres Nyeregben generációk óta dobban együtt a zarándokok szíve.
A monumentális ünnepségek, az elsőszombati Mária-köszöntők, a több százezres tömeget vonzó Csíksomlyói-búcsú és a lenyűgöző gyertyás körmenetek sodrásában van valami, ami talán elsőre láthatatlan, mégis a hely lelke. Ha figyelmesek vagyunk feltűnhetnek ők: azok a karszalagos férfiak, nyakukban a Szent Ferenc ikonnal. Ők a háttérország. Fiatalok, akik most tanulják az alázatot, és idős, barázdált arcú férfiaktól, akik már egy élet bölcsességét hordozzák. Értelmiségiek és kétkezi, dolgos munkásemberek egyaránt, akiket mindennél erősebb kötelék fűz össze: az Isten és a csíksomlyói Szűzanya iránti rendületlen, tiszta szeretet.
Ott vannak mindenütt. Ők viszik a keresztet, a pápai kisbazilika jelvényét, ők mutatnak utat a hömpölygő tömegnek a Hármashalom oltárnál, és ott segédkeztek akkor is, amikor Ferenc pápa Csíksomlyóra látogatott. Nem hangoskodnak. Ha kommunikálniuk kell, azt szinte láthatatlanul, egy-egy pillantással teszik, hogy a zarándok figyelmét semmi se vonja el a lényegről: az Istennel való belső találkozásról.
Idősebb Borsodi László, a csíksomlyói rendezőség alapítója és felejthetetlen, karizmatikus vezetője fogalmazta meg egykor a hitvallásukat, amely ma is visszhangzik a somlyói hegyek között: „A mi feladatunk, hogy amikor szükséges, ott legyünk, máskor pedig tudjunk a háttérben maradni.” Ez a csodálatos örökség 1993-ban öltött hivatalos formát, amikor Borsodi Laci bácsi, Bartók Albert és Márk József ferences atyákkal karöltve megalapította a kegyhely rendezőségét. A hitük gyökerei mélyre nyúltak: abból a szellemi tőkéből táplálkoztak, amelyet még Márton Áron püspök ültetett el a lelkekben azon a bizonyos, legendás 1949-es fehér lovas csíksomlyói bevonulásán.
Vasárnap a kegytemplom harangjai ismét megkondultak. Timár Sándor Asztrik ferences atya, a kegyhely igazgatója szentmisét mutatott be azokért a rendezőkért, akik földi szolgálatukat befejezve már a mennyei édesanya közvetlen közelében szolgálnak. A szentmisét és az ezt követő szertartást a kegyhely YouTube-csatornája közvetítette.
Az elhunyt rendezők emléke és az oltár előtt imádkozó férfiak látványa mindannyiunknak emlékeztetőül szolgált: a Somlyó iránti hűség nem múlik el a halállal, az egy örök szövetség. A Csíksomlyói-kegyhely kapuja és a Szűzanya hívó szava most is nyitva áll. Továbbra is várják azokat az elkötelezett, tettre-kész férfiakat, akik mernek a háttérben maradva, csendes imával és tiszta szívvel szolgálni. Mert Csíksomlyón lenni jó, de a Szűzanyát szolgálni – a legnagyobb kegyelem.
Forrás: Virág Zsolt / Transylvanian Talk
