Régi könyvek lapjai között nemcsak szövegek, hanem történetek is rejtőznek: egykori tulajdonosok, olvasók, papok és közösségek nyomai. Sorozatunkban a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár munkatársai olyan köteteket mutatnak be, amelyek plébániákon, egyházi gyűjteményekben vagy a levéltár állományában maradtak fenn az utókor számára. Bejegyzéseik, tulajdonosi jegyeik és használatuk nyomai arról is mesélnek, mit olvastak, miből tanultak és milyen könyveket tartottak fontosnak az előttünk járó nemzedékek. A bemutatott köteteken keresztül így az erdélyi egyházi könyvkultúra, művelődés- és olvasástörténet kevésbé ismert, olykor meglepő fejezetei is feltárulnak előttünk.
Egy egyházi plébánia könyvespolca első pillantásra talán csak megfakult teológiai vitairatok, latin nyelvű misekönyvek és poros dogmatikai kötetek lelőhelyének tűnik. A csíksomlyói plébánia régi könyveinek leltára azonban egy egészen más képet mutat. A gyűjtemény közel 350 kötete között ugyanis megbújik egy 1856-os magyar nyelvű könyvritkaság: Jagócsi Péterffy József Okszerű utasítás az eperfa- és selyem-termelésről című munkája. Mit keres egy mezőgazdasági és ipari szakkönyv a papi olvasmányok között?
A liturgikus könyveken túl
Ez a gazdag múltú erdélyi katolikus egyházi gyűjtemény hűen tükrözi a kor szellemét: a kötetek domináns nyelve a latin, de a 19. századtól kezdve a magyar és kisebb részben a német nyelv is megjelenik a polcokon. A könyvek tematikája és tartalma szorosan igazodik a plébánia mindennapi vallási, hitéleti és adminisztratív feladataihoz. A gyűjtemény gerincét a liturgikus könyvek (breviáriumok, misekönyvek), teológiai és dogmatikai munkák, valamint a lelkipásztorok gyakorlati munkáját segítő kézikönyvek alkotják. Kiemelkedő szerep jut a különböző vasárnapi, ünnepi és halotti beszédeknek (Pázmány Péter munkái), de az egyházjogi kötetek, zsinati határozatok és katekizmusok is szép számmal képviseltetik magukat.
Emellett felbukkannak a világi témák is, mint a pedagógiai és iskolai könyvek, népiskolai tantervek, nyelvkönyvek vagy a tudományok részéről a fizikai, természettudományos művek, matematikai feladatgyűjtemények sorakoznak. Ebbe a vonalba illeszkedik a Jagócsi féle selyemhernyó-tenyésztésről szóló korabeli útmutató is. A kötetekben található egykori tulajdonosi bejegyzések és különböző egyházi intézmények pecsétjei pedig arról tanúskodnak, hogy a gyűjtemény az évszázadok során egyéni hagyatékokból és más plébániákról, iskolákból lassan és szervesen növekedett a mai formájára. Ez is mutatja, hogy a plébánia a székely nép gazdasági felsegítését és modernizációját is közvetlen feladatának tekintette.
Mezőgazdasági szakkönyv vagy útmutatás?
Jelen cikkben bemutatott könyv teljes címe az „Okszerű utasítás az eperfa- és selyemtermelésről, hiteles műtárak és gyakorlati ismeretek alapján a haza viszonyaihoz alkalmazva”, Jagócsi Péterffy József (1827-1900) neves bajai mezőgazdász egyik legfontosabb, úttörő jellegű agrár szakirodalmi műve, amely 1856-ban jelent meg Nagyszebenben, Filtsch S. nyomdájában.
A szerző kiemelkedő szerepet játszott a 19. századi hazai szőlészet, borászat és az ipari oktatás fellendítésében. Élete és munkássága rendkívül sokoldalú. Fiatalon részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, ahol századosi fokozatig jutott. 1856-ban kinevezték erdélyi selyemtenyésztési igazgatóvá. Ezen a téren végzett modernizáló munkájának köszönhetően nemzetközi elismertségre tett szert, 1861-ben a berlini német selyemtenyésztő társulat rendes levelező tagjává is választotta. Később miniszteri biztosként tevékenykedett. Bejárta Erdélyt, ahol az ipariskolák felállítását, iparos tanoncképzést és a háziipart szervezte meg és népszerűsítette (kb. 200 tanműhelyt alapított). Sokat fáradozott a hazai pamut nagyipar meghonosításán is, komoly emlékiratokat hagyva hátra.
Az „Okszerű utasítás” csupán 72 oldalas, 3 db részletes, kihajtható ábrával, amelyek a gyakorlati megvalósítást szemléltették rajzosan (pl. eperfa metszési, oltási fázisait). A címben szereplő „okszerű” szó a tudományos alapokon nyugvó, ésszerű és tervszerű gazdálkodást jelentette (szemben a korábbi, megszokásokon vagy babonákon alapuló népi módszerekkel).
Három főbb fejezetből áll: 1. Hogyan lehet Erdélyben a legrövidebb idő alatt elterjeszteni a selyemtermelést? Mi a teendőjük a nagybirtokosoknak, községeknek, testületeknek? Milyen eljárások szükségesek a közigazgatások részéről?; 2. Eperfa szaporítása. Termelése; 3. Selyemhernyók élete. Tojásai, hernyómagok. A velük való bánásmód. A hernyók betegségei, ellenségei.
Az Erzsébetvárosban élő szerző saját maga finanszírozta a könyv megjelentetését. Mivel helyben nem volt megfelelő nyomda, a kéziratot Nagyszebenbe vitte, a nagyhírű Filtsch féle nyomdába, amelyről még a neves Magyar Sajtó című lap évi 161. száma is részletes ismertetőt közölt 1856-ban. Az alapító Samuel Filtsch nemzetközi tapasztalatainak köszönhetően a nyomda rendkívül modern technológiával működött. Képesek voltak metszetekkel és kihajtható táblákkal ellátott munkák nyomtatására is (mint amilyen Péterffy könyve is volt).
Pasztorális eszköz a szegénység ellen
A könyv elsősorban a gazdasági elit, az oktatók és a haladó szellemű földművesek körében terjedt el. A legfontosabb olvasói csoportok lehettek: nagybirtokosok, gazdatisztek, egyesületek tagjai, és vidékfejlesztő értelmiségiek (papok, tanítók).
A 19. század közepén az erdélyi falvakban – különösen Székelyföldön – sokszor a plébános volt az egyetlen magasan képzett ember, feladatuk nem merült ki a lelki gondozásban, mivel nekik kellett bevezetniük a modern gazdálkodási módszereket a nép körében. Ha megjelent egy hasznos gyakorlati füzet, például az Okszerű utasítás, sokszor ők magyarázták el a híveknek, hogyan kell eperfát ültetni és selyemhernyót nevelni, hogy pénzhez tudjanak jutni. Rendeletbe adták, hogy a plébániák, templomkertek, egyházi iskolák udvarait eperfákkal kell beültetni. Az eperfa levele volt a hernyók kizárólagos tápláléka. Nem volt ritka, hogy magában az egyházi iskola épületében nevelték a hernyókat a gyerekek és a kántorok bevonásával, hogy a tanintézmény plusz bevételhez juthasson.
Ahogyan a könyv előszava is írja, a selyemtermeléshez nem kellett tőke, „minden anyagi tehetség választása nélkül, minden ember által egyaránt kezeltethetik”, bárki végezhette. A papok számára ez egy pasztorális eszköz volt, hogy ha megtanították a szegény családokat erre a mesterségre, megmenthették őket az éhezéstől és a nyomortól; hiszen a nép lelki üdve mellett annak földi boldogulásáért is felelősek voltak.
Bár maguk a hernyókat ténylegesen gondozó írástudatlan vagy szegény parasztcsaládok nem közvetlenül a könyvből olvasták az információkat, de a könyv hatása közvetítőkön keresztül eljutott hozzájuk.
Hit és haladás
Péterffy József hittel és alázattal tekintett úttörő munkájára: „csak annyit adhatok, mennyit tudományos könyveknek segítségével párosított gyakorlatom s ernyedetlen szorgalmam adhatni enged… hiszem, hogy mindenki, ki a selyem termeléssel kíván foglalkozni, ezen kis oktatásban mindenről kellő felvilágositást nyerend…most tehát tőllünk függ ezen áldást hozó iparágat honunkba is behozni, azért tehát kedv, kitartás és eggyetértés legyen jelszavunk, és Isten áldani fogja iparunkat.”
A korszakban a selyemhernyó-tenyésztés kiemelt gazdasági ágazatnak számított és ez a szakkönyv kulcsszerepet játszott ezen technológia modernizálásában. A 19. század közepén a selyem a világpiac egyik legértékesebb luxuscikke volt. A selyemhernyó-tenyésztést otthon is el lehetett kezdeni eperfákkal, nem igényelt drága gépesítést. Egyfajta kitörési lehetőségnek számított a szegénységből. Péterffy könyve pont ezt mutatja meg, hogyan tudnak a kisemberek tisztes jövedelemhez jutni, ezáltal felszámolni a vidéki nyomort. Továbbá, tudatosabb lett a higiénikus gondolkodás. A hernyók rendkívül érzékenyek a betegségekre (selyemhernyóvész), ebből kifolyólag a szerző megtanítja az okszerű módszerekkel, hogy a hernyók tartási helyét folyamatosan szellőztetni és tisztán tartani kell, hogyan szabályozzák a hőmérsékletet és a páratartalmat; illetve a fertőzések korai felismerése és elkülönítése is fontos rész a könyvben.
Összegzésképp elmondható, hogy ez az alkotás azért volt rendkívül hasznos, mert a gyakorlatba ültette át a tudományt. Péterffy József érthető rajzokkal kiegészített kézikönyvet adott az emberek kezébe. A selyemhernyó-tenyésztés egy egész gazdasági láncolatot indított el Erdélyben és Magyarországon: eperfák tömeges ültetése, javította a talajminőséget és szépítette a tájat; selyemgyárak jöttek létre, amelyek munkahelyeket teremtettek.
Az 1856-os Okszerű utasítás és az erdélyi papság gazdasági szerepvállalása gyönyörű példája annak, hogyan vált a tudomány és a hit közös erővel kézzelfogható, jólétet teremtő segítséggé a legnehezebb sorsú közösségek életében.
Kuna-Lupták Annamária
