Giotto di Bondone az Assisi Szent Ferenc-bazilika felső templomában látható monumentális freskósorozat 19. jeleneteként festette meg a Szent Ferenc stigmatizációja című alkotását. A festő a csodajelenetet egy arany háttérrel rendelkező, transzcendens szféra helyett, inkább egy valóságos, kézzelfogható földi táj díszletében jeleníti meg. Az Alverna-hegy szikláit nehéz, tömbszerű, háromdimenziós alakzatokként formálja meg, amelyek éles peremeikkel és a rajtuk megkapaszkodó növényzettel valódi mélységet adnak a térnek. A háttérben meghúzódó kis épületek már a korai, tapasztalati perspektíva szabályai szerint épülnek fel, érzékeltetve a fizikai kiterjedést és a tömeget. Ebben a valóságos környezetben jelenik meg a hatszárnyú szeráf képében maga a megfeszített Krisztus, akinek szent sebeiből egyenes fénysugarak hasítanak a térbe, elérve Ferenc kezét, lábát és oldalát. A meleg színek hatására a szeráf alakja kiemelkedik a monokróm környezetből.
Szent Ferenc térdelő testtartásban fogadja a sebeket. Súlyos, barna habitusa természetes redőkben követi alakja vonalát, miközben arca egyszerre tükröz mély megrendülést, fizikai fájdalmat és misztikus eksztázist. Giotto ezzel a megközelítéssel a szakrális élményt közelebb hozta az emberhez, megalapozva a korai reneszánsz művészet szellemiségét. A freskó hűen követi a ferences rend által megkívánt teológiai narratívát, amely Ferencet mint Alter Christust mutatja be a hívőknek. Az alkotás tulajdonképpen egy különleges misztérium bemutatása, hiszen Ferenc volt a történelemben az első stigmatizált szent. Bár a Krisztus-követés minden ember küldetése, csak kevesek részesülhetnek ennyire kézzelfoghatóan a vele való egyesülés misztériumában.
Portik Noémi, M. Klarissza nővér
