† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben így szólt Jézus:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél.
Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Jn 10,1–10
Hagyományosan húsvét negyedik vasárnapját úgy tartjuk számon, mint a jó Pásztor vasárnapját, amely egyben a papi hivatások vasárnapja is. Még mielőtt tovább haladnánk a mai evangéliummal, érdemes lenne elidőznünk a „jó Pásztor” fogalomnál, hogy mit is jelent, mi az a többlet, amely megbújik a hétköznapinak látszó jelzős főnévi szerkezet mögött. Először mit jelent a jó? Görögül a ho kalos többletjelentése: ideális, nemes, eszményi vagy hiteles, nem csupán erkölcsi értelemben vett „jó”. Másodszor érdemes látnunk azt is, hogy főképp a görög–római világban a „jó” vezetőnek egészen más ismertetőjegyei voltak, mint például erős, bölcs, tiszteletet parancsoló, győzedelmes, ez azonban eltér attól a jézusi kijelentéstől, amely szerint „a jó pásztor életét adja juhaiért” (Jn 10,11). Jézus radikálisan mutatja meg, hogy számára mit jelent az eszményi szolgálat, amely nélkülözi a hatalmasok hatalmaskodását, és csupán az önátadásból, az önkiüresítésből, az áldozatkészségből és valódi szeretetből építkezik, és mindezt a Szentháromság szeretetközösségében teszi.
Jézus a mai evangéliumban azt mondja, hogy „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen” (Jn 10,10). De milyen életről beszél az Úr ebben az összefüggésben? Az Úr itt nem leegyszerűsített életről beszél, mint a táplálkozás, létfenntartás vagy mint a légzés, tehát nem a bios szó szerepel a fent említett jézusi kijelentésben, hanem a zóé, amely isteni életet, Istenben teljes életet jelent, ez pedig messzemenően meghaladja a biológiai életet. Akkor mondhatja Jézus szerint bárki is azt, hogy „él”, ha ez az isteni élet, a zóé növekszik benne napról napra – ahogyan a keresztelési szertartás alkalmával imádkozva kérjük. A keresztény ember a magasabb rendű életre kap meghívást, amely mindig Jézusra mutat, csakis a zóé életből táplálkozva lehet igazán „jó”, vagyis kalos lenni. A jó, az eszményi, a hiteles Pásztor erre tanít bennünket, hogy folytonosan éljük az Atyával való létegységet, amelyből hűség, önajándékozás fakad. Ezek nélkül csupán kultúrkereszténységről beszélhetünk.
Szépen fogalmaz a néhai Ferenc pápa: „Jézus nem pusztán egy derék pásztor, aki osztozik nyája életében; ő a jó Pásztor, aki életét áldozta fel értünk, feltámadt és nekünk adta Lelkét. Mindnyájunkat nevünkön szólít, és ha eltévedünk, addig keres bennünket, amíg újból ránk nem talál.” Kérjük együtt a jó Pásztort ezen a vasárnapon, hogy adja kegyelmét és áldását szolgálatunkhoz, hadd legyünk mi is igazán jó pásztorokká…
Olasz Béla
