Az alábbiakban Böcskei László megyés püspöknek a premontrei rend ügyében folyó hó 17-én kelt közleményét adjuk közre változtatás nélkül.
Mivel az elmúlt tizenhét évben a rendelkezésemre álló eszközökkel a párbeszédet, a megoldást kereső tárgyalásokat és a békés rendezés útját szorgalmaztam, szükségesnek tartom, hogy püspökként ismételten szóljak a nagyváradi premontrei rendház körül kialakult helyzetről. Ezt nemcsak személyes meggyőződésből teszem, hanem azért is, mert az Egyház rendje, valamint a hívek lelki java ezt kívánja meg tőlünk. Teszem ezt továbbá azon megfontolásból, hogy ha a szerzetesi intézmény egy tagja is ténylegesen megosztja a helyi híveket, és lehetetlenné teszi a rend karizmájának hiteles jelenlétét, akkor a püspök nem maradhat passzív szemlélő. Az egyházi tanítóhivatal szerint a püspök a részegyház „látható egységének” az őrzője, akinek feladata a különböző karizmák tisztelete, de egyben azok összehangolása és a közjó védelme is.
Mély fájdalommal látom, hogy egy régi és tiszteletre méltó szerzetesi örökség körül olyan helyzet alakult ki, amely nem az egységet szolgálja, hanem a megosztottságot növeli. Márpedig Szent Pál apostol figyelmeztetése ma is kötelez bennünket: „Törekedjetek arra, hogy a békesség kötelékével fenntartsátok a Lélek egységét” (Ef 4,3).
El kell ismernünk, hogy a megszentelt élet az Egyház nagy ajándéka. Ezért amikor egy szerzetesi közösség ügyében szólok, nem egy karizma ellen szólok, hanem éppen annak hitelességét, egyházi beágyazottságát és jövőjét kívánom védeni. A premontrei örökség nem közömbös számunkra: komolyan kell vennünk a kialakult helyzetet, mert egy nagy múltú lelki örökség nem válhat tartós közéleti botrány, jogi rendezetlenség vagy egyházi meghasonlás tárgyává. A megszentelt élet közösségeinek éppen a megosztott világban kell a kiengesztelődés és az egység jelének lenniük (vö. Vita Consecrata 6). Ha ennek ellenkezőjévé váltak, akkor változásra van szükség.
A dialógus nem zárja ki a jogi eszközök használatát, de mindenkor megelőzi ezeket. Az egység jegyében folytatott párbeszéd előmozdítása érdekében tett javaslataim és kezdeményezéseim, amelyeket szóban és írásban, esetenként a nyilvánosság előtt is megfogalmaztam, a premontrei rend elöljárósága részéről mindezidáig nem találtak elfogadásra. Ezért a kialakult fejleményeket sok esetben értetlenül voltam kénytelen követni, s azokról jobbára csupán a sajtón keresztül szerezhettem tudomást.
Szomorú és sajnálatos, hogy a párbeszéd lehetőségeinek elutasításával a vitás kérdések békés rendezésének útjai is elzárultak. Ennek következménye, hogy az immár hosszú éveken át elhúzódó viták mind a mai napig nem hoztak kedvező eredményt sem a rend, sem a helyi egyház javára.
Szomorú és sajnálatos, hogy a párbeszédre való nyitottság hiányában a premontrei rend nem élt azzal a lehetőséggel, hogy biztosítsa a közösség számára a felújítandó rendi templom tulajdonjogi helyzetének rendezését, valamint a szóban forgó terek használati jogának megőrzését.
Szomorú és sajnálatos továbbá, hogy a premontrei rend részéről nem volt készség arra sem, hogy az egyházmegye és a rend nevében közös felterjesztéssel forduljunk a római elöljárósághoz és az illetékes dikasztériumokhoz, segítséget és támogatást kérve. Mindazonáltal a saját kezdeményezésemre előterjesztett tájékoztatásomat az apát úr írásban köszönte meg, kifejezve háláját azért, hogy a rend ügyét a Szentszék hivatalai előtt képviseltem.
Szomorú és sajnálatos továbbá, hogy a rendi főelöljáróság részéről – jóllehet elsődlegesen ők illetékesek az efféle ügyek orvoslásában – nem mutatkozott elegendő nyitottság arra, hogy személyesen keressék fel az érintettet, és szerzetestársuk mellett hathatósan kiálljanak. Ilyen helyzetben a megyéspüspök számára lehetetlenné válik, hogy egy exempt rend vagyonkezelési ügyeinek intézésében bármit is érdemben képviseljen.
Szomorú és sajnálatos, hogy a gyakran hangoztatott szolidaritási gesztusok közepette számos féligazság került megfogalmazásra, és a félretájékoztatás következtében sok jóhiszemű emberben is indulatok erősödtek fel, ami az ellenségeskedés, a megosztottság és a gyűlölet légkörét táplálta az ügy iránt érdeklődők körében.
Szomorú és sajnálatos, hogy azokkal szemben, akik józan belátásuk szerint nem kívánták vállalni az ügy melletti nyilvános kiállást, elmarasztaló és lejárató nyilatkozatok láttak napvilágot olyanok részéről, akik vagy nem vállalták saját kilétüket, vagy nem bírnak kellő rálátással a konfliktus valódi gyökereire. Mindez nem csupán a keresztény erények szellemével ellenkezik, hanem alapvető emberi értékeket is sért.
Szomorú és sajnálatos, hogy azt, ami a jogszerű eljárások és a párbeszédre való készség által az egyház és a közösség javára rendezhető lett volna, politikai indíttatásból etnikai konfliktus felé kívánják elmozdítani.
Szomorú és sajnálatos továbbá mindaz, ami az április 14-i kilakoltatás során hang- és képanyagként bejárta a médiát. Az indulatos viselkedés, a fenyegető bekiabálások, az erőszakos magatartás és a megdöbbentően rendezetlen, elhanyagolt környezet egyaránt arról tanúskodtak, hogy a kialakult és fenntartott konfliktus gyökerénél súlyos hiányosságok húzódnak meg.
Mindazon problémák orvoslása, amelyek a nagyváradi premontrei rend körül kialakultak, egyedül az idevonatkozó egyházi törvényekhez való hűséges igazodás révén lehetséges. A helyi egyházak és a szerzetesrendek közötti kapcsolat, valamint együttműködésük összehangolásának kereteit az Egyházi Törvénykönyv idevonatkozó kánonjai szabályozzák (vö. ET 678–680. kán.).
Végezetül, elhatárolódva minden olyan cselekedettől és megnyilvánulástól, amely az erőszak látszatát keltve kíván nyomást gyakorolni emberekre és közösségünkre, akár templomi térben, akár azon kívül, szükségesnek tartom azt is, hogy bocsánatot kérjek mindazoktól, akiket az egyházi személyek nem megfelelő magatartása és viselkedése megbotránkoztatott vagy megsebzett olyan helyzetekben, amikor a lelkipásztori fegyelemnek, tapintatnak és a krisztusi lelkületnek kellett volna a megbékélést szolgálnia.
Isten áldása kísérje minden jóakaratú ember életét!
Nagyvárad, 2026. április 17-én.
Böcskei László megyés püspök
