A Romániai Örmények Katolikus Ordinariátushoz tartozó örmény plébániák hívei június 6-án ünnepelték a szamosújvári örmény katolikus székesegyház Szentháromság-búcsúját, amelyen Világosító Szent Gergelyre, az örmények szent apostolára és Szent Ignatius Maloyanra, az örmény genocídium vértanú püspökére is emlékeztek. A legjelentősebb erdélyi örmény egyházi ünnep az imádságos együttlét mellett jó alkalom volt az erdélyi örmény katolikusok és az innen elszármazott örmények találkozására is.












Nagy számban érkeztek a zarándokok az örmény katolikus székesegyházba az erdélyi plébániákról, Gyergyószentmiklósról, Szépvízről és Erzsébetvárosról, valamint a területileg hozzájuk tartozó közösségekből, Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről és Kolozsvárról. Az idei búcsúra is szép számban jöttek el a budapesti Örmény Katolikus Lelkészség hívei is, akik közül többen erdélyi örmény gyökerekkel rendelkeznek. Az ünnepi örmény katolikus szent liturgiát, amelyen dr. Kovács Gergely római katolikus érsek, örmény apostoli kormányzó is jelen volt, Bedros Marashlian Haddad, a budapesti Orlay utcai örmény katolikus templom lelkivezetője végezte Küsmődi Attilla protosyncellus és Gábor Zoltán szépvízi örmény katolikus plébános jelenlétében és nagyszámú budapesti és helyi asszisztenciával, valamint Molnár Árpád szamosújvári karnagy vezetésével a helyi és budapesti örmény kórus közreműködésével.






Az ünnep szépségét emelte a gyergyószentmiklósi vörösköpönyegesek díszőrsége is. A szent liturgián jelent voltak a testvéregyházak – görögkatolikusok, reformátusok – képviselői, és világi méltóságok is.




A búcsú budapesti szónoka Világosító Szent Gergely és Szent Ignatius Maloyan életpéldáját állította a zarándokok lelki szemei elé, kiemelve a hitben való megmaradás fontosságát. Küsmődi Attila protosyncellus hálatelt szívvel köszönte meg a főpásztornak a jelenlétet, majd köszöntet mondott az erdélyi örmény katolikusoknak, hogy ismét meghallották a hívást és fontosnak tartották elzarándokolni az erdélyi örmény katolikusok anyatemplomának búcsúünnepére Szent Ignatius Maloyan és Világosító Szent Gergely, az örmények apostola tömlöcből való kiszabadulásának ünnepén.

„Olyan kevesen vagyunk – hívta fel az erdélyi örmény katolikus figyelmét Küsmődi Attila – hogy évente mind a négy templom búcsúünnepére el kellene zarándokoljunk. Példát vehetünk Bedros atyáról, akit a tavaly ősszel mutattak be Budapesten és ma már magyarul prédikált, jó lenne, ha mi is ugyanígy megtanulnánk örményül”. Majd a jó példával elöl járva örmény nyelven köszöntötte a híveket, akik hatalmas tapssal viszonozták szavait. Végezetül köszönetet mondott az asszisztenciának és az egyesített kórusnak, amely csodálatos örmény énekével „az örmény mennyországba emelt minket”.









A szent liturgia végén Világosító Szent Gergely és a Budapestről hozott Szent Ignatius Maloyan ereklyéjével áldották meg a híveket.





A templomi ünnepséget követően a nyárikertben a hagyományos örmény ángádzsáburt, a churutos levest fogyaszthatták el a zarándokok, amelyet a szamosújvári örmény katolikus egyházközség tagjai készítettek erre az alkalomra.

Szent Ignatius Maloyan mardini örmény katolikus érseket az Örmény Genocídium idején 1915. június 3-án, Úrnapján tartóztatták le 13 paptársával és 600 örmény katolikus hívővel együtt. A hit kérdésében nem ismert megalkuvást, jóllehet ezzel megmenthette volna földi életét. Június 11-én halt vértanúhalált. Ő az örmény-katolikus egyház egyetlen oltárra emelt főpapja. Boldoggá avatására 2001. október 7-én a Szent Péter téren került sor az örmény kereszténység 1700. emlékévében. Ferenc pápa 2025. március 28-án elfogadta a Szentek Ügyei Dikasztérium kedvező szavazatát szentté avatásáról. XIV. Leó pápa október 19-én szentté avatta Rómában. Az Örmény Katolikus Egyház június 11-én, vártanúsága napján emlékezik meg róla.
Puskás Attila
Fotó: Capra Claudiu, Puskás Attila









