„Milyen szép a hegyeken annak lába, aki örömhírt hoz!” (Iz 52,7), olvassuk Izajás próféta szavait a karácsonyi ünnepi szentmise első olvasmányában. Ez az örömhír nem más, mint annak bizonyossága, hogy Isten nem marad a távolság biztonságában. Közel lép az emberhez, megszólal, sőt, testté lesz közöttünk. A Zsidókhoz írt levél így foglalja össze a megváltás nagy útját az ünnep szentleckéjében: „Sok ízben és sokféle módon szólt Isten… most Fia által szólt hozzánk” (Zsid 1,1–2). János evangéliuma pedig elénk állítja a kinyilatkoztatás csúcsát: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1,14).
A jubileumi szentévünk megannyi lehetőséget kínált számunkra a Jézus Krisztussal való élő
találkozásra. A szentév karácsonyának ünnepén is ez a mondat válik élővé: a mindenható Isten megtestesül, beleszületik világunkba. Nem hatalmával, hanem sebezhetőségében tárja fel önmagát: egy újszülött törékenységével áll elénk. Nem fölülről irányít, hanem mellénk lép. Nem kényszerít, hanem meghív. „Az Ige Istennél volt (…) Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága (Jn 1,1.4).
Ezt az örömhírt azonban nem múlt időben ünnepeljük. Nem egy régi, szép történetre emlékezünk, hanem egy jelenvaló valóságot ünneplünk. Az Emberré lett Ige, Jézus Krisztus, ma is köztünk jár. Ma is felénk fordítja arcát. Ma is belép a világ törékenységébe. Akkor is jelen van, amikor nem érezzük. Ott van a csendes jóságban, amelyet talán észre sem veszünk. Ott van a megbocsátásban, amelyet valaki nehéz szívvel, mégis szeretetből mond ki. Ott van minden bűnbánatban, amikor az ember elismeri korlátait és új irányt keres. Ott van az újrakezdésben, amely reményt ad ott is, ahol minden összetörtnek látszik.
„Íme, hitünk szent titka!” – mutat rá minden szentmisében a pap az oltáron kenyér és bor színében valóságosan jelen levő Jézus Krisztusra. Hisszük ezt igaz hittel? Az Ige a világba jött, de övéi nem ismerték fel – mondja János evangélista Krisztus születéséről, megtestesüléséről. Mi felismerjük, hisszük, hogy az emberré lett Isten ma is köztünk jár?
„Amelyik kor várja és ismeri Istent, abban megvalósul. Megvalósul olyan mértékben, amilyen erős a hite és cselekvő a szeretete az akkor élő nemzedéknek. De ha egy nemzedék visszautasítja, akkor visszahúzódik, és az a kor kihűl. A visszautasított Istennel eltávozik a szeretet, megfagy a lélek, kihűlnek a szívek, kivonul a világból a jóakarat, s vele együtt a nyugalom, a rend és a béke.” (Márton Áron, szentbeszéd 1963 karácsonyán).
Karácsony erre hív: felismerni Isten csendes jelenlétét, és engedni, hogy az Ige bennünk is testet öltsön. Arra hív, hogy szavaink, döntéseink és cselekedeteink mások számára is reménnyé legyenek. Hiszen akkor válik teljessé hitünk szent titka, amikor a körülöttünk élők a mi életünkben is felfedezhetik: Isten ma is köztünk lakik. Nem elvont igazságként, hanem napjaink konkrét történéseiben. Nem csak a templomban, hanem a hétköznapok egyszerűségében, a figyelmes tekintetben, az észrevett szükségben, a felkínált segítségben.
Merjünk hinni abban, kedves testvéreim, hogy Isten ma sem feledkezik meg rólunk, és nem feledkezik meg azokról sem, akikért aggódunk. Velünk akar járni, általunk akar reményt kelteni, általunk és velünk akar világosságot gyújtani a világban. Hiszen keresztségünk óta Isten szeretett gyermekei vagyunk. Ezért szenteljük a következő évet a keresztség szentségének, meghirdetve főegyházmegyénkben a keresztség évét.
Kívánjuk, hogy karácsony ünnepe erősítse meg mindannyiunkban azt a bizonyosságot, hogy világunk nem olyan zárt tér, ahol az ember magára marad. A világ ma is Isten látogatásának, megtestesülésének helye. Fogadjuk őt bizalommal, és engedjük, hogy életünkben is megszülessen az a világosság, amely mások útját is beragyogja.
Kegyelemteljes, békés karácsonyt kívánunk!
Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, örmény apostoli kormányzó
Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/51–52-es számában.
