Kolozsvár lakóinak idegrendszerét több borzalmas baleset is berzengette az elmúlt időszakban. Mindenik halálos áldozattal jár, vagy súlyos sérüléssel. Elhunyt vétlen várandós gyalogos, akinek esélye sem volt félreugrani, máshol súlyosan megsérült a vétlen sofőr és annak öreg utasa, a balesetet okozó pedig nem élte túl a koccanást – mind a két kiragadott eset olyan ponton történt, ahol nemrégiben én is, meg nyilván rajtam kívül még százak-ezrek jártak. A közösség felhördült, és közlekedési rendőrért kiált minden sofőr mellé, a polgármestert vegzálják, hogy miért nincs rend. Persze az a mozzanat elmaradt, hogy a jogosítvány megszerzése és az ahhoz megtanult közlekedési rendszabályok betartása lenne hivatott helyettesíteni a minden sofőr mellé igényelt közlekedési rendőrt. Az, hogy az államnak egyébként e téren milyen óriási mulasztásai vannak, nem is kérdés. Esetleg az aspektus más, ahonnan nézve én ezt mondom – ugyanis míg a sofőrök tömege úgy gondolja, hogy a radarozó és szúrópróba-szerűen ellenőrző hatóságok csak rosszindulatúskodnak, és meg szeretnének gazdagodni a kiszabott bírságokból, addig elfelejtik, hogy egyébként ők maguk azok, akik pálinkázás után is volánhoz ülnek, fáradtan is elindulnak, vagy éppenséggel nincs türelmük a kezdőkhöz vagy a hosszú kocsisorhoz, ezért kanyarban, hídon és akárhol előznek, akár több járművet is egyszerre. Szóval valószínűleg nem elég szigorúak a bírságok, ahogy a hatóságok sem, hiszen a kiskirályok szabják meg a menetrendet, kivéve azt a rövid periódust, amíg a szervek épp a szokásos ellenőrzőpontjukon mérik a sebességet.
Ilyenkor szokták megkérdezni sokan, hogy amúgy hol volt Isten, hogy megengedte ezeket a baleseteket. Nehéz elmagyarázni a más világlátásúaknak, hogy hitünk szerint Isten nem áll ott minden kanyarban és veszélyes helyen, cserében hatalma által többször is megmenekültünk már, és vélhetően fogunk is még – és nem mellesleg kaptunk tőle eszközöket, eszet, belátást a cselekvéseinkhez, és így tovább. Nekünk kellene felelősnek lennünk magunkért és a közvetlen környezetünkért. Hiába vagyunk bátrak és erősek egy-egy kanyarban százzal haladni, ha a szabályok és egyébként a józan ész is mást diktálna. Isten nem fog helyettünk a fékre lépni, ahogy a gázra sem ő tapos.
És amíg Istent vitatjuk ki a borzalmak mögül és egyben a világból ilyetén kérdéseinkkel, el ne felejtsük otthon szeretteinknek elmondani azt a fontos dolgot, amit csak majd, ha… szeretnénk. Mert egyáltalán nem biztos, hogy nem mi leszünk rossz időben rossz helyen legközelebb.
