† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?”
Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!”
A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?”
Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak.
Jn 2,13–22
Az elmúlt vasárnapokon, ha elég figyelmesek voltunk, láthattuk, milyen szépen egybefonódtak a szentírási részek, mennyire egymásra épültek mondandójukban. Hiszen nem olyan régen a szüntelen imáról volt szó, és igen, mi is tanultuk az özvegy asszony kitartását, múlt vasárnap a mindenszentek és halottak napja ünnepi hangulatában társultunk a megdicsőült és a szenvedő egyház tagjaihoz lélekben és imádságban. Vasárnap, amikor a lateráni bazilika felszentelésének az ünnepe van, az evangélium újra tovább szövi ezt a közös fonalat, hiszen már tudjuk, az Istennel megélt szeretetkapcsolat ad mélységet életünknek, az Istenbe kapaszkodó hit segít át nehézségeken, és az örök élet reménye teszi hangsúlyosabbá tetteinket, hiszen mindennek csak akkor van értelme, ha van feltámadás, ha van örök élet. Ehhez társul, hogy Isten az egész embert üdvözíti, éppen ezért testünknek sajátos méltósága van: a Szentlélek temploma. Éppen ezért elszomorító, amikor annyi, teológiai igazságot nélkülöző megállapítást lehet hallani, akár arról, hogy keresztényként többen hisznek a reinkarnációban, megint mások úgy hiszik, hogy a feltámadással az evilági élet folytatódik tovább, vagy egyszerűen a másik véglet, amikor az ember maga akarja meghatározni önazonosságát, ennek hatása, hogy kb. húsz társadalmi nemi identitás létezik. Sok esetben a test redukciójáról beszélhetünk, amely már nem a Szentlélek temploma, hanem az önkifejezés eszköze csupán, az önkifejezés pedig igencsak szubjektív. Ebben pedig nem segít a közösségi média és a világháló, hiszen sok esetben több hitelességgel bírnak egyesek szemében, mint a Biblia, a kinyilatkoztatás és az egyházi hagyomány vagy éppen a tanítóhivatal. Rendkívül elszomorító és kiábrándító a helyzet, hiszen az ember teremtett mivoltát felejti el, az istengyermekség ajándékáról mond le sok esetben.
De akkor mit tudhatunk a feltámadásról? XVI. Benedek pápa mondja: „Krisztus feltámadása – ha használhatjuk az evolúció elméletének a nyelvezetét – a legnagyobb mutáció, a legdöntőbb ugrás egy teljesen új dimenzió felé, amely az élet és annak fejlődése hosszú történelmében valaha is történt: ugrás egy teljesen új rendbe.” Az örök élet tehát a jövőbeli életnek az a fajta távlata, amely a Szentháromsággal teljes életközösséget jelöli. Szépen mondja Szent Ágoston az Isten városa című művében: „Ő lesz minden vágyunk beteljesítője, akit mindörökre látunk, akinek túláradó szeretettel örvendezünk. Ott majd megpihenünk és látunk, látunk és szeretünk, szeretünk és dicsérünk. Ez lesz a vég, s ennek vége soha nem lesz.”
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/45-ös számában.
