Első alkalommal szenteltek papot Oroszhegyen

0
2906

Felejthetetlen ünnepi eseménynek adott otthont július 12-én Oroszhegy közössége: a falu szülötte, Márton Ottó diakónus ezen a napon részesült az egyházi rend szentségében. A megható és emelkedett eseménynek a helyi Nagyboldogasszony-templom adott otthont, amely erre az alkalomra ünnepi díszbe öltözött.

A szentelési szertartást Kovács Gergely gyulafehérvári érsek vezette, és az ünnepen részt vettek Márton Ottó családtagjai, szülei, testvérei, valamint sok paptársa is. Külön öröm és büszkeség volt a közösség számára, hogy a szertartáson jelen volt öt oroszhegyi származású pap is, Bálint Emil csíki főesperes, Péter Arthur marosi főesperes, Kovács Árpád kisbácsi, Hajdó Vilmos nyugalmazott és Boldizsár Ferenc mikóújfalui plébános, tanúságot téve a faluból fakadó hivatások erejéről.

A hívek szeretete és tisztelete szinte kézzelfogható volt, amikor Márton Ottó virágszőnyegen vonult be a templomba, miközben a helyi fúvószenekar és az egyházi kórus emelte a liturgia méltóságát és ünnepélyességét. A templom megtelt oroszhegyi hívekkel, akik együtt örültek és imádkoztak az újmisésért.

A Jézus Szíve-motívum nagyon mély vallási jelentéssel bír, különösen papszentelés alkalmával, hiszen Jézus Szíve a papi szolgálat példaképe: az önfeláldozó szeretet, irgalom, tisztaság és az emberiség iránti teljes odaadás szimbóluma.

A szertartást követően rövid ünnepség és agapé is helyet kapott, ahol a közösség tagjai személyesen is köszönthették Márton Ottót, és hálát adhattak Istennek az új papi hivatás ajándékáért.

Bálint Piroska

A papszentelésről a felvételek az oroszhegyi plébánia élő közvetítéséből származnak.

MEGOSZTÁS