Keveset foglalkoznak a gyermekek az iskolai oktatás során a rajz- és zenetanulással, még kevesebb idejük jut ezek gyakorlására. Úgy tűnik, minden más ismeret fontosabb, már a kisgyereknek is jó volna angolul tudni, gazdasági ismeretekkel rendelkezni, számítógépet nemcsak kezelni, hanem lehetőleg programozni is, ugyanakkor jó volna, ha eligazodna mindenféle mai kihívás terén, fontos, hogy ne tudják ostoba internetes kihívásokba bevonni, drogfogyasztásra rávenni… Annyi téren kellene helytállni, annyi mindent megtanulni, tudni, hogy eligazodjon a mai világban, hogy kellően felkészült legyen, amikor élete nagy döntéseit meghozza… Legtöbb kisgyerekből agyonhajszolt felnőtt lesz, aki, még ha tud is mindent, azért nem tud választani a számára legkedvezőbb módon, mert éppen csak önmagára nem jut ideje, önmagát megismerni, tudni, mikor kell lazítani, kikapcsolni, pihenni, feltöltődni, és hogyan.
Minderre a kreativitást igénylő tevékenységek segítenék, olyan tevékenységek, amelyek hagyják felszínre jönni az érzelmeket, vágyakat, fantáziát, kézügyességet, testi adottságokat. Kodály népe alig énekel, a templomban sem, egyre több a túlsúlyos fiatal, mert nem tanulja meg a testét egészségesen megmozgatni, nem táplálkozik a szükségletei szerint, sokszor frusztrációlevezetésből eszik. A kézimunka bármilyen formája már-már nevetséges, de mindenképpen fölösleges időtöltés: nem kell pulóvert, sálat kötni, terítőt hímezni, mindent meg lehet vásárolni, lecserélni, nincs becsülete a kétkezi munkának még akkor sem, amikor a házban kisebb-nagyobb gond akad, és mindannyian tapasztaljuk, mekkora hiány van a hozzáértők terén…
Mindez egy kiállításon ötlött eszembe, amikor a kolozsvári Ars Sacra Claudiopolitana kiállítótérben a 29. zsoboki művésztábor alkotóinak munkáit néztem meg. A Szent Mihály-plébániához tartozó galériában április 4-ig más is örvendezhet a sok szép, érdekes alkotásnak, amelyek gyönyörködtetnek, megnyugtatnak, kikapcsolnak, és felkeltik az örömöt, a játékosságot a nézőben.
Az alkotótáborban minden évben összegyűlők a helyi tájból, építészetből, népviseletből, hagyományokból töltekezve alkotnak, a megszokott technikákból, színvilágból kiszakadva.
A kiállított munkáknak hídszerepük van: hidat képeznek a művész és a szemlélő között. De ahogy azt a kiállítás kurátora, Forró Ágnes képzőművész elmondta, a művészeknek szervezett alkotótáborban művész és művész között is megszületett a híd, mert a táborban mindenki a másság körében alkotott, senki nem a saját szokásos eszközeivel, keretei közt. A keramikus is festett, a grafikus is vegyes technikával dolgozott és kísérletezett új, egyedi technikákat. Adorján Ilona zilahi üvegeművész a táborban rajzolt, festett, linómetszetet készített. Kozma Rozália marosvásárhelyi textilművész pasztellezett. Mindannyian szabadon kísérleteztek technikai és műfaji szempontból egyaránt, kísérletezéseiknek a táborban nem szabott határt semmi.
Forró Ágnes azt is elmondta, a művészek a komfortzónájukból kilépve számukra eddig idegen vagy nemigen használt, próbált technikákkal kísérleteztek, játszottak, és e kilépéssel esélyt adtak maguknak valami újat tapasztalni. Ráhangolódtak az új eszközökre, anyagokra, az akril- és olajfestékre, a pasztellkrétára, a linóleummetszésre, a vegyes technikákra, papírra, vászonra.
Változatos a megtekinthető alkotások sora, vannak absztrakt és tájközpontú alkotások, sok szín, érdekes forma, hiszen sok képen a helyi építészeti sajátosságokat mutatják meg a művészek, köztük Horváth Levente gyergyóalfalvi származású, jelenleg Zsobokon élő festő, aki megfestette a zsoboki csűröket, Nagy Anna Mária Gyéresen élő üvegművész, Benk András bánffyhunyadi rajztanár, a csíki Fazakas Barna, Siklódi Ferenc, Sebestyén Róbert, Kolozsvárról Anastasia Vdovkina, Darvay Tünde, Koncz-Münich András, Koncz-Münich Judit, Forró Ágnes, Farkas Melinda, Szabó Attila, M. Lovász Noémi.
Fotó: Horváth László, Bodó Márta
