XIV. Leó pápa a II. vatikáni zsinat dokumentumait elemzi hétről hétre a szerdai általános audiencián. Ezúttal, május 20-án áttért a Sacrosanctum Concilium kezdetű konstitúcióra, amely az egyház szent liturgiáját szabályozza a zsinat elsőként kiadott dokumentumaként. Az audiencián jelen volt I. Aram cilíciai örmény katholikosz és delegációja, akit a szentatya örömmel köszöntött. „Ez a testvéri látogatás fontos alkalom a köztünk lévő egység szálainak megerősítésére, miközben haladunk előre a teljes egység felé vezető úton” – mondta Leó pápa, majd pünkösdre készülve a Szentlélek kegyelmét kérte zarándoklatukra, az egyházak közötti egységre. Imára szólított Libanon és a Közel-Kelet békéjéért, ahol újból erőszak és háború pusztít. A pápa megköszönte, hogy I. Aram elkötelezett az ökumené ügye mellett, továbbá háláját fejezte ki a katolikus és a keleti ortodox egyházak között működő nemzetközi teológiai párbeszédért is. Az audiencián jelen volt a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport 12 tagja is Tusor Péter történész vezetésével, aki Leó pápa elé járulhatott és áldását kérte munkájukra.
A liturgia az egyház misztériumában
(Isten) tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. (Ef 1,9–10).
A Sacrosanctum Concilium kezdetű konstitúció kidolgozásával a zsinati atyák nemcsak a szertartások reformját akarták elindítani, hanem rávezetni az egyházat arra, hogy szemlélje és mélyítse el azt az élő köteléket, amely alkotja és egyesíti Krisztus misztériumát – kezdte katekézisét Leó pápa. A liturgia éppen ennek a misztériumnak a közepét érinti: az a hely, idő és környezet, amelyben az egyház megkapja Krisztustól magát az életet. A liturgiában ugyanis megvalósul a megváltás műve, mely minket választott nemzetséggé, királyi papsággá, szent nemzetté, tulajdonul kiválasztott néppé tesz.
A keresztény misztérium
Amint azt a 20. századi egyházon végigvonuló hármas – bibliai, patrisztikus és liturgikus –megújulás megmutatta, a kérdéses misztérium nem egy sötét valóságot rajzol meg, hanem Isten üdvösségtervét. Ez tehát a keresztény misztérium: a húsvéti esemény, vagyis Krisztus szenvedése, halála, feltámadása és megdicsőülése, amely éppen a liturgiában válik szentségileg jelenvalóvá. Ezért valahányszor részt veszünk a nevében összegyűlt közösségben, belemerülünk ebbe a misztériumba.
Maga Krisztus az egyház, Isten szent népe misztériumának belső kiindulópontja, mely a kereszten átszúrt oldalából születik. A szent liturgiában, Lelke erejével tovább működik. Megszenteli és maga mellé veszi az egyházat, jegyesét, aki általa tiszteli az Atyát. „Méltán foghatjuk föl tehát a liturgiát úgy, mint Jézus Krisztus papi hivatalának gyakorlását, melyben érzékelhető jelek jelzik és a maguk sajátos módján meg is valósítják az ember megszentelését, és Jézus Krisztus misztikus teste, vagyis a fő és a tagok együtt, teljes értékű, nyilvános istentiszteletet mutatnak be”. (SC 7)
„E nagy mű végrehajtására Krisztus mindig jelen van egyházában, kiváltképpen a liturgikus cselekményekben. Jelen van a szentmise áldozatában, mind a papi szolga személyében, mert »az Áldozatot ugyanaz mutatja be most a papok szolgálata által, aki a kereszten önmagát feláldozta«, mind, s leginkább, az eucharisztikus színek alatt”. (SC 7)
Szent Ágoston szerint tehát az eucharisztia ünneplésével az egyház Krisztus testévé válik, így valósul meg a megváltás műve, ami Krisztushoz hasonlóvá tesz minket és a szeretetközösségben épít. A szent liturgiában ez a közösség a szertartásokon és imádságokon keresztül valósul meg. A szertartások kifejezik az egyház hitét, és egyben magát az egyházi identitást formálják: az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, a gesztusok, a csend, a tér mindez együtt képviseli és formát ad Isten népének, amit az Atya hív egybe, ami Krisztus teste, a Szentlélek temploma. Így minden szentségi ünneplés az egyház igazi epifániája, megnyilvánulása lesz imádságban, ahogyan azt Szent II. János Pál pápa írta.
A hívek aktívan részt vesznek a liturgiában
Ha a liturgia Krisztus misztériumának szolgálatában áll, megérthetjük, miért határozták meg úgy, hogy a „liturgia az a csúcspont, mely felé az egyház tevékenysége irányul; ugyanakkor az a forrás is, amelyből fakad minden ereje”. (SC 10). Igaz, hogy az egyház tevékenysége nem korlátozódik pusztán a liturgiára, mindazonáltal minden tevékenysége (a prédikáció, a szegények szolgálata, az emberi helyzetek támogatása) e felé a csúcs felé mutat. Fordított értelemben a liturgia támogatja a híveket azáltal, hogy mindig és újra belemeríti őket az Úr húsvétjába. Ezért az igehirdetésen, a szentségek ünneplésén és a közös imán keresztül táplálja, bátorítja és megújítja őket a hitben és küldetésükben. Másszóval a hívek részvétele a liturgikus cselekményben egyszerre belső és külső módon történik.
A liturgia áthatja az életet
Leó pápa megállapította: ez azt is jelenti, hogy a liturgiának konkrétan ki kell terjednie az egész hétköznapi életre, etikai és spirituális értelemben, hogy életünk élő, szent, Istennek tetsző áldozat legyen, megvalósítva szellemi hódolatunkat. Ezáltal a „liturgia azokat, akik az egyházon belül élnek, az Úrban naponta szent templommá és a Szentlélekben Isten hajlékává építi” (SC 2), mindenki felé nyitott és befogadó közösséget hoz létre. A Szentlélek lakik benne, aki bevezet minket Krisztus életébe, az ő testévé tesz minket annak minden dimenziójában, és az egész emberiség egységének jele Krisztusban. Ahogy Ferenc pápa mondta: „a világ még nem tudja, de mindenki hivatalos a Bárány menyegzőjének lakomájára”.
„Kedves testvérek! Hagyjuk, hogy belülről formáljanak minket a rítusok, a szimbólumok, a gesztusok, és főként Krisztus élő jelenléte a liturgiában, amelyet a következő katekézisek alkalmával elmélyítünk majd!” – zárta szerdai katekézisét Leó pápa.
Gedő Ágnes, Vatican News
