Schönberger Jenő püspök ünnepi szentmisét mutatott be a szatmárnémeti székesegyházban május 17-én, húsvét 7. vasárnapján este 7 órakor, amelynek keretében megemlékeztek Szatmár vértanú püspökéről, Boldog Scheffler Jánosról, akit 15 évvel ezelőtt avattak boldoggá Szatmárnémetiben.
A szentmise elején Schönberger Jenő püspök arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy Boldog Scheffler János élete és tanúságtétele ma is közbenjárásra és Krisztus követésére ösztönzi a híveket. Kiemelte: hálával és bizalommal fordulhatunk a vértanú püspökhöz, aki egész életét Istennek és az egyháznak szentelte, s aki ma is példát ad hűségből és áldozatvállalásból.






A szentmise homíliáját Lukács Róbert, a gyulafehérvári főegyházmegye általános helynöke, a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet egyházjogtanára tartotta. Prédikációjának középpontjában az ember szabadsága, döntéseinek felelőssége és az Isten iránti szeretet állt, amely Boldog Scheffler János életében különös módon mutatkozott meg. Felidézte a vértanú püspök határozott kiállását, amikor a kommunista hatalom arra próbálta rávenni, hogy szakítson a Szentszékkel és álljon az államhatalom által irányított egyház mellé. Scheffler püspök válasza egyértelmű volt: „Non possumus” – „Nem tehetjük”. Lukács Róbert rámutatott: ez a döntés nem egy pillanat szüleménye volt, hanem egy egész élet Krisztusban való növekedésének gyümölcse. A helynök hangsúlyozta, hogy az ember szabadsága egyszerre ajándék és felelősség. Minden döntésünkkel formáljuk önmagunkat: választhatjuk a szeretetet, a megbocsátást és az életet, de el is fordulhatunk Istentől. A keresztény élet éppen ezért állandó felkészülés az Istennel való teljes közösségre. A prédikációban arra is kitért, hogy Krisztus feltámadása nemcsak reményt ad, hanem meghívás is arra, hogy életünket az evangélium szerint alakítsuk. A vértanúk példája pedig arra tanít, hogy az Istennel való bensőséges kapcsolat képes erőt adni a legnehezebb megpróbáltatások idején is. Lukács Róbert végül arra buzdította a jelenlévőket, hogy Boldog Scheffler János példáját követve engedjék, hogy Isten szeretete átformálja életüket, és mindennapi döntéseikben Krisztus mellett tegyenek tanúságot.




A szentmise végén a papság és a ministránsok Boldog Scheffler Jánosnak a székesegyházban található sírjához vonultak, ahol közösen imádkoztak a vértanú püspök közbenjárására történő csoda kegyelméért, amely szentté avatásának feltétele.
Scheffler János püspök emléknapjához kapcsolódva május 16-án, szombaton gyalogos zarándoklatra került sor Kálmánd és Szatmárnémeti között. A hívek és zarándokok a vértanú püspök szülőfalujából indultak útnak, hogy imádságos lélekkel, közösségben megtéve a több mint 40 kilométeres utat érkezzenek meg Szatmárnémetibe.
A lelki elmélyülést és közösségi összetartozást erősítő zarándoklaton több mint ötvenen vettek részt, akik imáikkal és áldozatvállalásukkal tisztelegtek Scheffler János emléke előtt.








Forrás és fotó: szatmári egyházmegye









