A katolikusok szeretik a nagyböjtöt. Hogyan tarthatjuk meg őket, hogy máskor is, nem csak hamvazkodni, nem csak a kiemelt ünnepekkor, ünnepi időszakokban jöjjenek templomba? És mi az, ami nagyböjtben spirituálisan olyan megragadó a kereső, vágyakozó lélek számára? Paul Jarzembowski, az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának munkatársa teszi fel a kérdést a jezsuiták magazinjában. A szerző a Remény a hamuból című könyv szerzője (Paulist Press 2022).
A keresztény elkötelezettség és az egyházi részvétel szinte minden trendje, görbéje lefelé mutat. Egyik tanulmány a másik után erősíti meg a vallási elszakadás, eltávolodás kijózanító valóságát. Mégis vannak jó hírek: minden hamvazószerdán a templompadok zsúfolásig megtelnek.
Míg a heti miselátogatás (a magukat katolikusnak vallók körében) 25 százalék körül mozog egy adott vasárnapon, addig ez a szám több mint kétszeresére nő hamvazószerdán. A 20-as és 30-as éveikben járó fiatal felnőttek — a vallásgyakorlástól leginkább elszakadt generáció — körében az átlagos elköteleződéshez képest megháromszorozódik (14 százalékról 41 százalékra) azoknak a száma, akik hamvazkodnak, az Apostolság Alkalmazott Kutatási Központ statisztikái szerint.Ugyanez a tanulmány azt mutatja, hogy a magukat katolikusnak vallók 64 százaléka tartózkodik a húsevéstől péntekenként a nagyböjtben, és a fiatalok jelentős része, köztük sokan, akik egyébként nem kötődnek a katolikus hithez, lemond valamiről, vagy pozitív cselekedeteket hajt végre a nagyböjti időszakban.
Ezek a megdöbbentő számok szöges ellentétben állnak azon szakértők és előrejelzők megfigyeléseivel, akik azt állítják, hogy a legtöbb amerikai, különösen a fiatalok és a fiatal felnőttek többsége nem törődik a vallással. Ez a jelenség minden nagyböjtben másról árulkodik. Mi nem gyakran meséljük el ezt a történetet, pedig sokan közülünk igazolni tudnák ezeket a statisztikákat, amikor hamvazószerdán azért küzdünk, hogy helyet találjunk a zsúfolt templomokban. Végre bekövetkezik az, amire sok aktív templomba járó vágyik (,,bárcsak többen járnának misére”).
A jelenség okai olyan sokfélék, mint a padokban ülők száma. Ahogy a Lumen gentium megjegyezte: Minden hívőt, bármilyen állapotban vagy állapotában legyen is, az Úr hív meg, mindenkit a maga (vagy a maga) módján (LG 11.). Minden történet egyedi, és minden egyes ok különálló. Csábító lehet, hogy feltételezéseket vagy ítéleteket tegyünk, de ez csak eltávolít bennünket minden egyes visszatérő lélektől.
Ahhoz, hogy valóban megismerjük, valaki miért hamvazkodik, miért nem eszik húst péntekenként, vagy miért változtat szokásain nagyböjtben, párbeszédet kell folytatnunk az illetővel: kérdeznünk kell és meghallgatnunk. A hallott történetek meglephetnek és inspirálhatnak bennünket. Ez igaz rám is az egyházi pasztorális szolgálat vezetőjeként eltöltött éveim során. Számos közös szál bontakozott ki az emberekkel való beszélgetéseim során, annak ellenére, hogy mindegyikük története nagyon is egyedi árnyalatú. Ezek a szálak semmiképpen sem teljesek, de segítenek jobban megérteni ezt a hihetetlen jelenséget és az embereket, akiket megismertem.
A nagyböjt mint a pihenés és a menedék pillanata
Azok számára, akiket túlterhelt az élet, a nagyböjt menedéket jelenthet. A liturgikus időszak lassúsága és szelídsége szívesen látott élményt jelent a stressz és szorongás, a mentális vagy fizikai egészségi problémák, a gazdasági bizonytalanság, a szüntelen polarizáció és sok más tényező által befolyásolt egyének számára. A nagyböjt lehetőséget kínál az embereknek a lelassulásra és az újraszerveződésre. Amikor a nagyböjti tapasztalatok áramvonalasak, nyugodtak és csendesek, sokan megtalálják azt a békét és menedéket, amelyre annyira vágynak az élet őrületében.
A nagyböjt mint lelki oázis
Még azok körében is, akik elszakadtak a vallási intézményektől, létezik egy lelki vágyakozás és mélyen gyökerező vágy Isten jelenléte után. Egyesek ezeket az embereket ,,spirituális, de nem vallásos” embereknek nevezik. Bárhogyan is nevezzük, szép számmal találnak vigaszt a nagyböjti időszak lelkiségében. A Jézus életére és szenvedésére való összpontosítás, a nagyböjt egyszerű, mégis mély imái és áhítatai, valamint a homlokra szórt hamu kézzelfogható élménye sokak számára teszi elérhetővé a hitet ennek az időszaknak a szentségi légkörében.
A nagyböjt mint elérhető cél
A negyvennapos böjt vállalása sokak számára teljesen teljesíthető. A hamvazkodák, a húsevéstől való tartózkodás hat pénteken át, és legalább egy dologról való lemondás ilyenkor nem megoldhatatlan feladat. A különböző kihívásokhoz, önmegtartóztatásokhoz szokott generációk számára a nagyböjti út viszonylag nem is olyan nehéz. A nagyböjti gyakorlatok vállalásának elérhető célja sok embernek ad némi bizonyosságot, hogy képes megbirkózni azzal, amit az élet az útjába sodor.
A nagyböjt mint második esély
A bűnbánatra és megújulásra helyezett hangsúlyával a hamvazószerda olyan, mint egy második újév napja. A tökéletlenségek és hiányosságok felismerésével a nagyböjti időszak lehetőséget kínál az embereknek arra, hogy elhatározást tegyenek arra, hogy jobbak lesznek és jobbat tesznek. A homlokon lévő hamu jelzi az újrakezdést. Azok számára, akik igyekeznek ,,újra fel/kitalálni magukat”, a nagyböjt üdvözlendő lehetőséget nyújt a rossz szokások eltörlésére, új önbizalom kialakítására a kísértésekkel való szembenézéshez és élettervük újragondolására.
A nagyböjt a családra és a hagyományokra való emlékeztetés
A leggyakoribb, amit a nagyböjtben hallok: ,,Ez a családomra emlékeztet” (vagy a szüleimre, vagy a nagyszüleimre); ,,Azért csinálom ezt, mert katolikus vagyok” (vagy keresztény). Sokan azért hamvazkodnak, azért vesznek részt böjti gyakorlatokban, mert ezek a család által rájuk hagyományozott szokások.
Ahogy öregszünk, gyakran vágyunk vissza a gyökereinkhez, a múltunkhoz, és olyan dolgokat teszünk, amelyekkel tisztelgünk anyáink, apáink, családtagjaink vagy kulturális közösségünk előtt. Ez a vágyakozás sokakat arra késztet, hogy minden nagyböjtben visszatérjenek a templomba.
A nagyböjt mint teljesítmény
A kudarctól való félelem manapság elharapózott. Különösen a közösségi média kultúrájában a mi ,,tökéletlen” életünk folyamatosan látható mások számára, és látjuk, hogy mindenki más élete mennyire ,,tökéletesnek” tűnik. Ezzel szembesülve az emberek befelé fordulnak, elzárkóznak az elköteleződéstől, mert attól félnek, hogy ezek a kockázatok újabb kudarchoz vezethetnek. Pedig hamvazkodni, végigcsinálni egy húsmentes pénteket, néhány érmét adományként egy tálba tenni hatalmas teljesítmény napjainkban és korunkban, és sokakat késztet arra, hogy részt vegyenek a nagyböjti úton.
A nagyböjt mint az összetartozás időszaka
Hamvazószerdán, amikor meglátok egy idegent hamuval megszórva, azonnal kötődést érzek az illetőhöz. Lehet, hogy nem tudom, ki ő, de tudom, hogy mindketten valami nagyobb dologhoz tartozunk. A nagy elszigeteltség és magány korában a nagyböjt arra emlékeztet minket, hogy sokan mások is járnak ugyanazon az úton. Negyven napon át valóban ,,egy közösség vagyunk egy úton”, ahogy Ferenc pápa írja a Christus vivitben. Ez a nagyböjti együttlét az összetartozás érzését építi fel, ami nagyon vonzó azok számára, akik egyedül és elszakítva érzik magukat.
Azonban ezek a nagyböjti megmozdulások, függetlenül a konkrét októl, nagyon is pillanatnyiak. Egyesek számára ez egy negyvennapos élmény, amely elhalványul, amint elérkezik a húsvét. Mások számára ez csak egy pénteki dolog. És még sokak számára talán csak hamvazószerdán tart egy órát. Sok egyházközségünk nagyböjti vendégei közül van, aki talán egy évig nem tér vissza a templomba, különösen ha nincs ott senki, aki támogatná őket.
De ha azok, akik rendszeresebben ülnek a templomi padsorokban, a nagyböjtöt a nagy evangelizáció, a missziós kísérés időszakának tekintenék, talán képesek lennénk néhány ilyen kapcsolatot a múlóból az örökkévalóságba helyezni.
Képzeljük csak el, mi történne, ha az egyház minden embere figyelmesen jelen lenne azok számára, akik hamvazószerdán, nagyböjt idején újra a templomhoz kapcsolódnak. Képzeljük csak el, ha a nagyböjtben találkozó aktív templomlátogatók cselekedetein keresztül megismernék Jézus könyörületes irgalmát és határtalan szeretetét.
Evangelizációnk a templomainkban, valamint családjainkkal és barátainkkal otthon, a munkahelyen, az iskolában és a közösségben a befogadó szellem formáját öltheti. Ha megismerjük egy újonnan érkezett ember történetét, és gyengéden utánanyúlunk, hogy támogassuk őt örömeiben és küzdelmeiben, sokat segíthet abban, hogy a visszatérés felejthető pillanatából emlékezetes mérföldkő legyen a hit útján.
Mindannyian tehetünk valamit. Kis lépésekkel messzire juthatunk. A vallástalanodással kapcsolatos elsöprő statisztikák leküzdhetetlennek tűnhetnek, de ha csak néhányan közülünk elkezdenénk missziós kísérésbe fogni hamvazószerdán és a nagyböjt egész időszakában, a helyzet talán megfordulhatna.
Paul Jarzembowski
Forrás: America Magazine
Fordította Bodó Márta
Fotó: erdélyi ferencesek, pixabay
