Különleges lelki ajándékkal gazdagodott a kolozsvári román nyelvű római katolikus közösség: a hívek mostantól tiszteletüket tehetik Casciai Szent Rita ereklyéje előtt. Az ereklyét a közösség plébánosa, Popesc Mihăiță Cristian mutatta be a híveknek május 21-én.
A közösségben régóta élő és erős Szent Rita-tisztelet mára a lelki élet egyik meghatározó elemévé vált. A hívek rendszeresen imádkozzák a Szent Rita-ájtatosságot, és sokan fordulnak a lehetetlen ügyek szentjeként ismert szent közbenjárásához. A plébános beszédében arra is emlékeztetett, hogy a szent tisztelete már évtizedek óta jelen van a közösség életében: ezt bizonyítják azok a hálaadó táblák is, amelyeket még az 1970-es és 1980-as években ajánlottak fel Szent Rita tiszteletére.




A plébánia ennek a mély és élő áhítatnak köszönhetően kezdte el keresni annak lehetőségét, hogy ereklyét szerezzen a közösség számára. Az így megszerzett relikvia különösen értékes: Casciai Szent Rita ruházatából származik, és a casciai kegyhelyről érkezett Kolozsvárra.



Az ereklyéhez hitelességi okirat is tartozik, amelyet P. Josephus Sciberras, a Szent Ágoston Rend általános posztulátora állított ki 2026. március 3-án. A dokumentum tanúsítja, hogy az ereklyét a szent ruházatából vették, majd egy lezárt és hitelesített ereklyetartóba helyezték, a kánonjogi előírásoknak megfelelően.



Az ereklyét egy különleges, arannyal bevont rózsába helyezték, amelyet az Andacs család ajándékozott a plébániának hálaadás jeléül. A rózsa Szent Rita legismertebb jelképe, a hagyomány szerint a szent halála előtt, a tél közepén egy virágzó rózsát kértek számára szülőháza kertjéből, amely csodálatos módon valóban kivirágzott. Ez a történet a remény és az isteni kegyelem szimbólumává vált a hívek számára.






A közösség reménye szerint az ereklye nemcsak a Szent Rita iránti tiszteletet mélyíti majd el, hanem lelki erőforrást is jelent mindazok számára, akik nehézségekkel, betegséggel vagy megpróbáltatásokkal küzdenek. A relikvia ezentúl nyilvános tiszteletadásra lesz kihelyezve a hívek számára a kolozsvári piarista templomban, ahol román nyelvű római katolikus közösség tevénykedik.







