Különleges és meghitt estére gyűltek össze szeptember 24-én, csütörtökön az oroszhegyi kultúrotthonban, hogy Márton Áron püspök alakját idézzék fel a helyi emberek személyes történetein keresztül. A szervezők arra voltunk kíváncsiak, mit őriznek róla azok, akik személyesen találkoztak vele, és akik ma is itt élnek közöttünk. Milyen emberként maradt meg bennük? Milyen nyomot hagyott bennük a vele való találkozás? Az alábbiakban Nagy Zsanett, Hajdó Réka és Kovács Melánia beszámolóját olvashatják.
A megemlékezés a Márton Áron-ének közös eléneklésével vette kezdetét, mely méltó módon hangolta rá a jelenlévőket az előttünk álló estére. Ezt követően Opra István plébános köszöntötte az egybegyűlteket, majd felolvasott egy különleges írást, amelyet még 1989-ben írt diákként a teológia irodalmi faliújságára. A novella különlegessége, hogy abban Márton Áron neve nem jelenhetett meg. Mégis, az akkori körülmények között, szimbolikus formában felismerhető benne a püspök élete és alakja. Így egy olyan írást hallhattunk, amely nemcsak Márton Áronról szólt, hanem arról a korról is, amelyben róla nyíltan beszélni nem lehetett.



Ezt követően Kovács Melánia köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, hogyan a nagy püspökre egy kicsit másképpen szerettek volna emlékezni: nem elsősorban könyvekből és történelmi dokumentumokból, hanem az oroszhegyi emberek személyes emlékein keresztül. A helyi emberekkel készített beszélgetésekből született egy film, amelyben azok emlékeztek rá, akik személyesen találkoztak Márton Áronnal, hallották őt, vagy éppen bérmálás alkalmával találkoztak vele. Egyszerű, őszinte történetek hangzottak el – találkozásokról, szavakról, élményekről –, amelyek évtizedeken keresztül megmaradtak az emberek emlékezetében. A film végén a régi fényképek kerültek a középpontba. A képeken keresztül még közelebb került hozzánk az a világ, amelyben Márton Áron egykor közöttünk járt.



A fiatalok – Nagy Zsanett és Hajdó Réka – bemutatták az általuk összeállított imautat, amely Márton Áron gondolataira épült. Az imaút lehetőséget adott arra, hogy az emlékezés ne csak a múltról szóljon, hanem személyes találkozássá és elcsendesedéssé is váljon.
Az est végén mindenki számára lehetőség nyílt egy-egy igecetli választására, valamint arra is, hogy visszajelzést írjon a szervezőknek. Jó volt látni, hogy az emberek nem siettek haza: együtt maradtak, beszélgettek, teáztak, és a finom kalács mellett tovább folyt a beszélgetések. Külön öröm volt látni, hogy milyen sokan részt vettek az eseményen, fiatalok és idősebbek, minden korosztály jelen volt.



Hálás szívvel köszönjük mindenkinek, aki részt vett ezen az estén, segítette a szervezést, vagy egyszerűen csak jelenlétével gazdagította a közös emlékezést. Külön köszönet illeti Opra István plébános urat és Lőrincz Lenke hitoktatót, akik mindig támogatják a kezdeményezéseinket, köszönjük Boldizsár Gábornak a kalácsot, Nagy Enikőnek, Pál Enikőnek és Vass Erzsébetnek a finom teát.
Köszönjük a filmben szereplő adatközlőknek, hogy vállalták az interjúkat: Kovács Árpádnak, Hajdó Vilmos pap bácsinak, Vass Lajos nyugalmazott kántornak és feleségének Piroskának, Vass Józsefnek, Vass Lászlónak és Opra István plébános úrnak.
Hisszük, hogy Márton Áron öröksége akkor marad élő, ha nemcsak emlékezünk rá, hanem továbbadjuk mindazt, amit tőle és az őt ismerő emberektől kaptunk.
Az imaút és a régi képek a templom előtti téren, a lefödés alatt megtekinthetők az advent kezdetéig.











