A szelterszfürdői Szent Gellért-búcsú idén is arról szólt, ami közösségeiket a mindennapokban is összetartja: az egymásra figyelésről, a szolgálatról és a háláról. A szentegyházi Szent Gellért Alapítvány tagjai szeptember 19-én, szombaton együtt ünnepeltek, imádkoztak, megosztották egymással örömeiket, és hálát adtak azért, hogy életük történetét egymás mellett, közösségben írhatják tovább.
A szelterszi Szent Gellért-búcsú az alapítvány közössége számára a hálaadás ünnepe. Küldetésük a fogyatékossággal élők, a fiatalok, a családok és az idősek szolgálata. Ezen a napon együtt ünnepelhetnek munkatársak és önkéntesek, fiatalok és fogyatékossággal élő személyek, támogatók és szimpatizánsok. Az ünnep alkalmat ad arra, hogy hálát adjanak az élet ajándékáért, valamint mindazért, ami a mindennapokban a közösség körében történik. Mindezt évről évre az Úr asztala köré gyűlve teszik.



A jelenlévők Csató Béla nyugalmazott esperes tanító szavait hallhatták, valamint részesei lehettek a fogyatékossággal élők által bemutatott Szent László-misztériumjáték meghitt pillanatainak. Az ünnep közösségi jellegét erősítette a közös ebéd is, amely során a résztvevők egy asztal köré gyűlve fogyaszthatták el a hagyományos töltött káposztát.



A szervezők köszönetet mondtak mindazoknak, akik jelenlétükkel hozzájárultak az esemény sikeréhez. Külön hálájukat fejezték ki a fogyatékossággal élő személyeknek, akik közösségük fontos és megbecsült tagjai, valamint a Szent Rita imacsoportnak a rózsafüzér-ájtatosság vezetéséért. Köszönet illette Bíró Juliannát a különleges ruhakollekció elkészítéséért, továbbá az alapítvány munkatársait az áldozatos és összehangolt csapatmunkáért. A szervezők hálával emlékeztek meg Isten gondviselő szeretetéről is, amely bőséges életet ajándékoz az embernek. Köszönetüket fejezték ki továbbá Szentegyháza Város Önkormányzatának, amely idén is támogatta a közös ebédként felszolgált töltött káposzta elkészítését.
A jelenlévők Szent Gellért püspök, az alapítvány névadójának közbenjárását kérve imádkoztak azért, hogy szolgálatuk továbbra is Isten dicsőségét és a közösség javát szolgálja.
Forrás: György Ida / Szent Gellért Alapítvány






