A Fidibusz Maximusz Csodaiskoláját mutatta be Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa

0
4

Csergő Domokos Fidibusz Maximusz Csodaiskolája című musicaljét mutatta be a hétvégén a Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa. A jubileumi előadás sok nézőt vonzott, a gyerekek pedig énekkel és színpadi szerepléssel is megmutatták, mire készültek az elmúlt hónapokban.

A musical kifejezetten a Kolozsvár Magyar Gyermekkórusának tízéves évfordulójára készült. Takács Aranka, a kórus alapítója és menedzsere szerint a próbák már júniusban elkezdődtek, a felkészülés pedig a nyár jelentős részét is kitöltötte. Mint mondta, ez az intenzív időszak különösen jól megmutatta, hogyan vált a kórus valódi közösséggé: a gyerekek a próbák után is együtt maradtak, beszélgettek, ismerkedtek és egyre inkább figyeltek egymásra. „Most érezték igazán azt, hogy mindegyikük fontos a maga módján, nincsenek egyesek, kettesek” – fogalmazott.

Fábián Apolka karnagy úgy látja az elmúlt időszakban a gyerekek zeneileg és a színpadi jelenlét terén is sokat fejlődtek. Az opera- és színházi előadásokban való részvétel során megtanultak koncentrálni, együtt dolgozni és magabiztosabban jelen lenni a színpadon.

A mostani bemutató egy egész jubileumi év része. Ennek egyik korábbi kiemelkedő eseménye a május 16-án, a Farkas utcai református templomban megtartott gálaműsor volt, amely megtelt. A koncerten az elmúlt tíz évhez kapcsolódó régi és új művek hangzottak el.

A Kolozsvár Magyar Gyermekkórus jelenleg mintegy hetven gyermeket számlál, az elmúlt tíz évben pedig több mint négyszáz gyermek fordult meg a közösségben. A jubileumi év azonban nem lezárást jelent: a kórus a következő időszakban is újabb előadásokkal, koncertekkel és közös programokkal készül.

Kolozsvár Magyar Gyermekkórusának történetéről és az elmúlt év fontosabb eseményeiről részletesebben a Vasárnap hetilap következő számában olvashatnak.

Fotók: Sándor Loránd / Kolozsvári Magyar Opera