Augusztus 14–17. között rendezik meg Kolozsváron a Magyar Egyházzenei Biennálét. A kortárs magyar egyházzene népszerűsítését szolgáló rendezvény céljairól, jelentőségéről és idei hangsúlyairól Sófalvi Emese muzikológussal beszélgettünk.
A rendezvény egyik szakmai közreműködője, Sófalvi Emese muzikológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának adjunktusa szerint Kolozsvár különleges helyszíne ennek a kezdeményezésnek, hiszen a város évszázadok óta a vallási sokszínűség és a különböző felekezetek együttélésének egyik központja. Erdélyben erős az egyházzenei örökség.
A muzikológus szerint napjaink egyik kihívása, hogy az egyházzenei életben a könnyebb műfajok, például a gitáros misék és istentiszteletek kerültek előtérbe, miközben a kortárs klasszikus egyházzenei alkotások kevésbé jutnak el a közösségekhez. A biennálé éppen ezen szeretne változtatni: olyan műveket kínál, amelyek befogadhatók a hívek számára, ugyanakkor művészi értéket is képviselnek.
„Olyan zeneműveket szeretnénk bemutatni, amelyeket könnyedén meg tud szólaltatni egy helyi kórus vagy akár egy félamatőr együttes is, és amelyeket a hívő közösség is be tud fogadni” – hangsúlyozta. Hozzátette: jelenleg nagyon kevés kortárs szerző műve hangzik el rendszeresen templomi környezetben, ezért a biennálé egyik fontos feladata, hogy hidat teremtsen a zeneszerzők, az előadók és az egyházi közösségek között.
A rendezvény különös figyelmet fordít az elmúlt mintegy három évtized egyházzenei termésére is. Sófalvi Emese szerint a rendszerváltás utáni időszak olyan alkotói lehetőségeket nyitott meg, amelyek korábban háttérbe szorultak. A kommunizmus éveiben az egyházzene kevésbé kaphatott teret, az ezt követő időszakban azonban számos magyar zeneszerző találta meg saját hangját ezen a területen.
A biennálé célja, hogy ezek a művek ne csupán egyszeri alkalommal szólaljanak meg, hanem bekerüljenek a kórusok és egyházi együttesek mindennapi használatába is. Ennek egyik fontos eszköze a harmadik alkalommal megjelenő Antológia, az a kottás gyűjtemény, amely a részt vevő kórusok, karvezetők számára hozzáférhetővé teszi az új alkotásokat.
Sófalvi Emese kiemelte: az antológia nem csupán egy koncertsorozat emlékét őrzi, hanem hosszú távú szakmai küldetést is betölt. „Fontos, hogy annak, amit liturgikus környezetben vagy hangversenyen egyszer megtapasztalnak, azt utána hazavihessék és tanulmányozhassák.” A kiadvány célja egyebek mellett az is, hogy a művek ne másolt kottalapokon terjedjenek, hanem jogtiszta és szakmailag megbízható formában jussanak el az egyházzenei szolgálattevőkhöz.
Az idei kiadás különlegessége, hogy a gyermekek is hangsúlyos szerepet kapnak: első alkalommal jelenik meg gyermekantológia, amely a gyerekkórusok számára írt kortárs magyar egyházzenei műveket gyűjti össze. Sófalvi Emese szerint ez azért jelentős lépés, mert ezen belül is egy szűk, hiánypótló rétegről van szó: kevés egyházzenei alkotás születik, amely kifejezetten gyermekek számára készül.
A biennálé vendégei között ott lesz a tízéves Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, valamint a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kórus is. Meghívásukkor fontos szempont volt, hogy olyan közösségek érkezzenek, amelyek nemcsak koncertpódiumon, hanem templomi szolgálatban is otthonosan mozognak. Mindkét együttes ősbemutatót is vállal, és kifejezetten felkérésükre született új műveket is megszólaltatnak.
A Kárpát-medencei jelleg ugyanakkor a találkozás sokszínűségét is jelenti. A szervezők minden alkalommal törekednek arra, hogy új kórusokat kapcsoljanak be a programba. Sófalvi Emese szerint nem az a cél, hogy mindig ugyanazok az együttesek térjenek vissza, hanem hogy minél több magyar közösség megtapasztalja ezt a különleges zenei találkozást.
A négy nap alatt számos ősbemutatóra kerül sor: az idei biennálé programjában tizenhat új mű megszólalása szerepel. A rendezvény azonban nemcsak a fellépőknek kínál élményt, hanem a zeneszerzőknek is különleges lehetőséget ad arra, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljenek azokkal, akik megszólaltatják műveiket.
„Izgalmas számunkra, hogy részei lehetünk a zenetörténetnek. Megtapasztalhatjuk azt, hogy velünk együtt alakul, itt vannak a zeneszerzők, kezet rázhatunk velük, találkozhatunk azokkal, akiknek a neve máskor ,,csupán” csak szerzőként szerepel egy kottán” – vallotta Sófalvi Emese. Úgy véli, a biennálé egyik legnagyobb értéke éppen ez a személyes jelleg: a kórusok tanulnak egymástól, a karvezetők új kapcsolatokat építenek, a zeneszerzők pedig új inspirációkat kapnak.
A rendezvény hosszú távú eredményei között említette az antológiák megjelenését, a szakmai kerekasztal-beszélgetéseket és azokat a kapcsolódásokat, amelyek egy-egy új mű megszületéséhez vezethetnek. Mint fogalmazott, a biennálé napjai alatt Kolozsvár valóban az egyházzenei élet egyik központjává válik: olyan hellyé, ahol a zene, a hit és a közösség találkozik.
Az írás megjelent a Vasárnap hetilap 2026/31. számában.
