A bosznia-hercegovinai Međugorjéban a 37. Nemzetközi Ifjúsági Imatalálkozót (Mladifest) szervezték meg, augusztus 1 és 6 között. Az idei év választott mottója: A forráshoz!”, arra hívta a résztvevőket, hogy újra Krisztushoz, az élő víz forrásához térjenek vissza, és hitükben megújulva fedezzék fel a személyes istenkapcsolat értékét, fontosságát és mélységét.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyét 18 fiatal csoportvezető képviselte a találkozón. A zarándokcsoport kísérői Tatár János Zoltán atya, Tyukodi Beáta SJC nővér és Suhárt Evelin tanárnő voltak, akik az út során imádsággal, lelki beszélgetésekkel és közösségi programokkal segítették a fiatalokat. A Mladifest gazdag lelki programot kínált: közös rózsafüzér imádságok, szentmisék, katekézisek, tanúságtételek, valamint a változatos esti liturgiák, mind mély benyomást tettek a fiatalokra. Különleges élmény volt megtapasztalni, hogy a több tízezer résztvevő (akik a világ országaiból gyűlt össze), ugyanazzal a vággyal imádkoznak azért, hogy közelebb kerüljenek Krisztushoz, elmélyítsék hitüket és megerősödjenek az Ő követésében.



A zarándoklat során a csoport felkereste a Jelenések hegyét (Podbrdo). Ezen a helyszínen a szatmári fiatalok csatlakoztak a Szmutku Róbert atya által vezetett nagybányai és szatmári zarándokokhoz, és együtt imádkoztak, elmélkedtek a jelenések helyén. A közös imádság jó alkalom volt arra, hogy a szatmári egyházmegyéből érkező zarándokok megtapasztalják az összetartozás örömét, és hálát adjanak a Međugorjéban kapott kegyelmekért. A fiatalok a Szent Kereszt-hegyére (Križevac) is felmentek, több ezer zarándokkal együtt haladtak a hajnali órák félhomályában és csodálattal nézték a napfelkeltét a hegy csúcsáról. A keresztúti gondolatok és a hegy megmászása a zarándoklat egyik legmélyebb lelki élményét jelentette. A felfelé vezető út, a stációknál végzett imádság és a hegytetőn álló kereszt látványa lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők csendben elmélyüljenek Krisztus szenvedésének és megváltó szeretetének misztériumában. A testi fáradtságot is vállalva megtapasztalhatták, hogy a kereszt útja nem a reménytelenség, hanem az élet és a feltámadás felé vezető út.



A csoport ellátogatott a lenyűgöző Kravica-vízeséshez, majd Mostar történelmi városába is, ahol megtekintették a híres Öreg hidat és a sétáló utcát. Ezek a helyszínek nemcsak természeti és kulturális szépségükkel gazdagították az utazást, hanem lehetőséget kínáltak a közösségépítésre, a kötetlen együttlétre és az élmények megosztására is. A színes programok, az új barátságok és a különböző országokból érkező fiatalokkal való találkozások megerősítették a résztvevőket abban, hogy az Egyház valóban egyetemes és élő közösség. A Mladifest ismét meghívta a fiatalokat arra, hogy visszatérjenek a hit forrásához, Jézus Krisztushoz, és a találkozón megtapasztalt hitet, örömet és lelkesedést hazatérve saját közösségeikben is továbbadják.

A zarándok csapat hálás szívvel mond köszönetet Schönberger Jenő megyés püspök atyának a támogatásért, amellyel lehetővé tette a fiatalok számára a zarándoklaton való részvételt. Köszönik az ifjúsági iroda munkatársainak a szervezési háttér munkát, valamint mindazok szolgálatát, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez az út biztonságban, jó hangulatban és lelki elmélyülésben valósulhasson meg. Imádkozzunk azért, hogy a Mladifesten megtapasztalt öröm, béke és lelkesedés a plébániai közösségekben is gazdag gyümölcsöt teremhessen.
A fiatalok visszajelzései, gondolatai
Konrád: Nehéz szavakkal leírni azt a felemelő érzést, amit Međugorjéban éreztem. A hely, az emberek, a közösség, a zene, a tánc, a természet, az együttlét, mind olyan lelki erőt adott, amit a mindennapokban is szeretnék magammal vinni. Az ottani élmények különlegesek voltak, tényleg érezni lehetet Isten közelségét és gyönyörű volt látni, ahogy az emberek összegyűlnek, és együtt dicsőítik az Urat.
Amina: Számomra a legszebb dolog a héten, a szentmiséken a békeköszöntés volt, ahogy mindenki mosollyal nyújtotta a kezét a társainak, a Szentlélek erejével a saját nyelvén szólt, és így is megértettük egymást. Közösségként éltük meg ezeket a napokat, fiatalok és idősek egyaránt. A testi fáradtság ellenére lelki nyugalmat találtam. Bárcsak ez a belső tapasztalat a hétköznapjaim része is lehetne, nemcsak egy zarándok alkalom!
Boglárka és Brigitta: Az elmúlt napokban rengeteg új élménnyel gazdagodhattunk. A szentmisék által megerősödhettünk hitünkben. Meglepő volt megtapasztalni, hogy a hét folyamán milyen jól össze tudott hangolódni a sok különböző nemzet. A nagy meleg ellenére erőt vettünk magunkon, és felmásztunk a Jelenések hegyére. A nehézségek ellenére voltak, akik az utat mezítláb tették meg közülünk. Ez emlékeztetett bennünket arra, hogy az életben is vannak nehezebb pillanatok, de a Jóisten segítségével minden akadályt át tudunk vészelni. A por a talpunkon azt jelképezte, hogy nyomot hagyunk magunk után. Egyik reggel, úton a templom felé, találkoztunk a pápai küldöttel, Pietro Parolin bíborossal, akitől áldást kaptunk. A fárasztó hét utolsó napján ellátogattunk a Kravica-vízeséshez, ahol megmártóztunk a hűsítő vízben. Ez a hét tökéletes volt a lelki feltöltődésre és a baráti kapcsolatok megerősítésére.
Forrás: szatmári egyházmegye









