Vannak életutak, amikor már egészen kiskorban kirajzolódik valaki hivatása. HÁRSFALVI VERONIKA VIRÁG számára az óvodapedagógusi pálya már fiatalon többnek tűnt egyszerű foglalkozásnál. Bár hivatásának mélységét az évek során, a gyermekekkel megélt mindennapokban értette meg igazán, a nevelés és a tanítás iránti elköteleződés már középiskolás és egyetemi éveiben megfogalmazódott benne. A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum óvodájában immár közel húsz éve kíséri a legkisebbeket életük első meghatározó közösségi élményei során, 2024 óta pedig óvodavezetőként is szolgálja az intézményt. Vallja, hogy az óvodapedagógusi munka nem csupán szakma, hanem hivatás és szolgálat, amely arra tanít, hogy ne csak önmagunkért, hanem másokért is éljünk.
Hogy hívják? Honnan származik, milyen tanulmányokat folytatott, hol és mióta tanít?
Hársfalvi Veronika Virág vagyok, Szatmárnémetiben születtem. Középiskolai tanulmányaimat a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceumban végeztem, ahol 2002-ben érettségiztem. Ezt követően a Babeș–Bolyai Tudományegyetem óvó- és tanítóképző pedagógia szakán folytattam tanulmányaimat, diplomámat 2005-ben szereztem meg. Tanulmányaimat tovább bővítettem a nagyváradi egyetemen, ahol 2008-ban pedagógia szakon végeztem. 2005 óta dolgozom a pedagógusi pályán. 2006 óta a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumhoz tartozó óvodában tanítok, ahol az idei tanévben már huszadik éve végzem óvodapedagógusi munkámat.
Amikor visszagondol az életére, volt-e olyan pillanat vagy időszak, amikor először megérezte, hogy az óvodapedagógusi pálya az ön számára nem egyszerű munka, hanem hivatás? Mi hívta erre az útra?
Már a középiskolai és egyetemi évek alatt éreztem, hogy mindenképpen tanítani szeretnék. A gyakorlati időszakok során egyre inkább megerősödött bennem, hogy a gyermekekkel való foglalkozás az a terület, ahol igazán szeretnék dolgozni. Szüleim és tanáraim mindig biztattak és támogattak, én pedig nagy tisztelettel néztem fel rájuk, példaképeim voltak. Az ő emberségük, elhivatottságuk és szeretetteljes hozzáállásuk sokat adott nekem, és hozzájárult ahhoz, hogy én is ezt a hivatást válasszam.
Pedagógusként kezdetben még kerestem önmagam és a helyemet ezen a pályán. A gyermekek szeretete és a nevelés öröme már akkor is jelen volt az életemben, de maga a hivatás igazi jelentősége csak az évek során tudatosult bennem. A mindennapi tapasztalatok, a gyermekekkel való kapcsolat, valamint a közösen megélt örömök és nehézségek fokozatosan megerősítettek abban, hogy az óvodapedagógusi pálya számomra nem csupán munka, hanem valódi hivatás és szolgálat.
Úgy érzem, ez a hivatás arra is megtanított, hogy ne csak önmagamért éljek, hanem másokért is.
Mit jelent ma az ön számára keresztény óvodapedagógusnak lenni egy olyan világban, ahol a gyerekek már nagyon korán találkoznak bizonytalansággal, feszültséggel vagy szeretethiánnyal?
Keresztény óvodapedagógusnak lenni számomra egyszerre hivatás és szolgálat. Hivatásom arra hív, hogy minden gyermek felé szeretettel, türelemmel és személyes odafigyeléssel forduljak, miközben a mindennapokban keresztény értékeket közvetítek számukra. Fontosnak tartom, hogy a gyermekek biztonságos, szeretetteljes légkörben fejlődhessenek, ahol megtapasztalják az egymás iránti tiszteletet, a segítőkészséget, a hálát és az őszinteséget. Ugyanakkor azt is lényegesnek érzem, hogy tudják: hibázni szabad, mert a fejlődéshez elfogadásra és bizalomra van szükség.
Hiszem, hogy minden gyermek egyedi és értékes személyiség, akit szeretettel és odafigyeléssel kell kísérni élete első, meghatározó éveiben. Különösen fontosnak tartom, hogy már kiscsoportos kortól kezdve természetessé váljanak számukra az olyan „varázsszavak”, mint a „kérem szépen”, a „köszönöm szépen” vagy a „bocsáss meg”, hiszen ezek az egymás felé fordulás és a tiszteletteljes kommunikáció alapjai.
A mai világban talán még nagyobb felelősség hárul ránk, mint korábban. A gyermekek különböző családi háttérből érkeznek, és sokan már egészen korán találkoznak bizonytalansággal, feszültséggel. Ezért az óvoda számomra nemcsak a játék és a tanulás helye, hanem a biztonság, az elfogadás és a lelki megnyugvás tere is, ahol a gyermekek megtapasztalhatják, hogy értékesek és szerethetők.
Sokan azt mondják, egy óvónő nemcsak foglalkozásokat tart, hanem önmagát is „beviszi” a gyerekek közé. Ön mit visz be magából?
A művészetek iránti szeretetet és nyitottságot viszem magammal. Fontosnak tartom a zenei és képzőművészeti nevelést az óvodában, mert a művészeteket jelentős pedagógiai nevelőerőnek tekintem.
Hiszem, hogy a gyermeki lélek az alkotásban bontakozik ki, hiszen ezen keresztül a gyermekek megmutathatják érzéseiket, gondolataikat és egyéni személyiségüket.
Tudatosan törekszem arra, hogy olyan elfogadó és inspiráló légkört teremtsek, amelyben a gyermekek szabadon kibontakoztathatják kreativitásukat, és örömmel élhetik meg az alkotás élményét.
Volt-e olyan gyermek vagy történet az életében, amely mélyen megváltoztatta pedagógusként vagy emberként? Mit tanított önnek ez a találkozás?
Igen, az elmúlt több mint húsz év során több olyan gyermekkel és élethelyzettel találkoztam, amelyek mély nyomot hagytak bennem pedagógusként és emberként is. Különösen megérintenek azok a gyermekek, akik nehéz családi háttérből érkeznek vagy valamilyen sérüléssel élnek. Sokszor egy gyermek viselkedése mögött olyan lelki terhek húzódnak meg, amelyeket szavakkal még nem tud kifejezni.
Emlékszem egy hallássérült gyermekre, aki kezdetben zárkózott volt, nehezen nyílt meg. Nagy élmény volt számomra látni, ahogy fokozatosan mosolygósabbá, nyitottabbá és magabiztosabbá válik. Ez a találkozás türelemre, alázatra és elfogadásra tanított. Még inkább megértettem, hogy sokszor egy ölelés vagy figyelmes jelenlét többet jelent a gyermekek számára, mint gondolnánk. Hiszem, hogy minden gyermek Isten ajándéka, és mindegyikük egyedi értéket hordoz magában.
Hogyan van jelen a hit a hétköznapi óvodai életben? Vannak-e olyan csendes vagy megható pillanatok, amikor úgy érzi, valami több történik egyszerű nevelésnél?
Az óvodai életben a hit elsősorban a lelki percek keretében jelenik meg. Napjainkat elcsendesedéssel kezdjük: közösen meggyújtjuk a gyertyát, imádkozunk, vallásos énekeket énekelünk – például: „Ki teremtette ezt a világot?” vagy „Minden gyermek a jó Isten kis virága” –, és hálát adunk a szülőkért, a családokért, a békéért, a teremtett világ szépségéért, valamint mindazért a szeretetért és ajándékért, amit nap mint nap kapunk. Öleléssel köszöntjük egymást, ami meghitt és szeretetteljes légkört teremt a csoportban.
Amikor a gyermekek tiszta szívvel fordulnak egymás felé, együtt imádkoznak vagy bocsánatot kérnek egymástól, akkor a hit valóban élővé válik közöttünk. Ezek a pillanatok nemcsak a gyermekek lelkét formálják, hanem engem is: megerősítést, örömöt és lelki feltöltődést jelentenek számomra.
A mai gyerekek sokszor egészen más ingerekkel és terhekkel érkeznek az óvodába, mint korábban. Mit érzékel ebből, és hogyan lehet ön szerint valódi biztonságot és figyelmet adni nekik?
A mai gyermekeket rengeteg inger éri nap mint nap. A képernyők világa, a hangos játékok és a folyamatos információáradat gyakran túlterheli őket. Sok esetben azt is tapasztaljuk, hogy a szülők reggeli sietsége hatással van a gyermekek lelkiállapotára. Az óvodába érkezve gyakran feszültebbek, nyugtalanabbak, ami a túlzott ingerek következményeként is értelmezhető.
Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy nyugodt, szeretetteljes és biztonságos légkört teremtsünk számukra. Nagy segítséget jelenthet a keresztény értékrend közvetítése és a hitre nevelés. A reggeli találkozások alkalmával a gyermekek korának megfelelő, rövid bibliai történeteket mesélek, amelyek által olyan alapvető értékekkel ismerkedhetnek meg, mint a szeretet, az elfogadás, a türelem és a jóság.
Ezek a történetek segítenek abban, hogy a gyermekek biztonságban érezzék magukat, és megértsék: a jó végül mindig felülkerekedik a rosszon. A szeretetteljes bánásmód és az értékek következetes közvetítése hozzájárulhat ahhoz, hogy valódi kapaszkodót találjanak a mai felgyorsult világban.
Mit gondol, miért választanak ma a szülők katolikus óvodát a gyermekeik számára? Vallási nevelést keresnek, vagy inkább azt a biztonságot, figyelmet és értékrendet, amit egy ilyen közösség képvisel?
Úgy gondolom, hogy ma a szülők örülnek annak, ha gyermekük vallásos nevelést kap az óvodában, ugyanakkor olyan biztonságos, szeretetteljes és értékközpontú közösséget keresnek, ahol gyermekük figyelmet, törődést és stabil erkölcsi alapokat kap.
Nagy hangsúlyt fektetünk a szülőkkel való együttműködésre is. Az ünnepkörök alkalmával szervezett programjainkba a szülőket is bevonjuk, így együtt élhetjük át az ünnepek meghitt hangulatát.
Sok család számára fontos, hogy az óvoda ne csupán tudást adjon át, hanem emberi értékeket is közvetítsen: tiszteletet, empátiát, egymás elfogadását és a közösség erejét.
A hitre nevelés sok esetben természetes része ennek, de ugyanilyen meghatározó a nyugodt légkör, a személyes odafigyelés és az a bizalom is, amelyet egy ilyen intézmény sugároz a családok felé.
Hogyan lehet a hitet ilyen korai életkorban természetesen, szeretettel átadni a gyerekeknek?
A hitet már kora gyermekkorban is közel hozhatjuk a gyermekekhez a szentek életének példáján keresztül. Szent Márton, Szent Erzsébet és Szent Miklós történetei által a gyermekek megismerhetik a szeretet, az önzetlenség, a segítőkészség és a hit fontosságát.
A történeteket a spirituális atya játékos, szerepjátékos formában meséli el, majd a gyermekek közösen el is játsszák azokat. Az adventi időszakban a szülőkkel együtt adventi koszorút készítünk.
Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulását is dramatizáljuk, így a gyermekek élményszerűen kapcsolódhatnak az ünnepekhez és a bibliai eseményekhez. A szentek történeteit különféle alkotásokban is megjelenítjük a gyermekekkel, ezzel is erősítve bennük az átélt élményeket.
Az anyák és apák napját is együtt ünnepeljük a templomban. Ezek az alkalmak erősítik a közösséghez tartozás érzését, valamint a hit szeretetteljes megélését.
Mi az, ami a nehezebb időszakokban mégis megtartja ezen a pályán?
A gyermekek őszinte szeretete és bizalma ad erőt a mindennapokban, és ez tart meg ezen a pályán.
Mit jelent az ön számára a türelem, az irgalom vagy a megbocsátás a gyerekekkel való mindennapi kapcsolatban? Lehet-e ezeket tanítani pusztán jelenléttel és szeretettel?
Úgy gondolom, hogy a kisgyermekek elsősorban nem szavakból, hanem a felnőttek viselkedéséből tanulnak. A türelem, az irgalom és a megbocsátás akkor válik számukra érthetővé, amikor nap mint nap megtapasztalják ezeket a szeretetteljes kapcsolatokban. Egy óvodapedagógus jelenléte, hangja, gesztusai és reakciói mind mintát adnak a gyermekeknek.
Fontosnak tartom, hogy a gyermekek érezzék: hibázni szabad, és minden helyzetben szeretettel fordulunk feléjük. Amikor konfliktus adódik, igyekszem türelemmel meghallgatni őket, segíteni abban, hogy megértsék egymás érzéseit, és megtanuljanak bocsánatot kérni, valamint megbocsátani.
Ön szerint mitől válik valóban kereszténnyé vagy katolikussá egy óvoda? Mi az, ami túlmutat a vallásos szokásokon vagy ünnepeken?
Úgy gondolom, hogy egy óvoda nem csupán attól válik katolikussá, hogy vallásos ünnepeket tartunk vagy imádkozunk a gyermekekkel. A legfontosabb az a szeretetteljes, elfogadó légkör, amelyben a gyermekek nap mint nap élnek.
A keresztény nevelés számomra elsősorban példamutatást jelent: azt, hogyan fordulunk egymás felé, hogyan segítünk, vigasztalunk, bocsátunk meg, és hogyan figyelünk a másik emberre. Hiszem, hogy a katolikus óvoda valódi ereje nem csupán a szavakban, hanem a mindennapi tettekben és jó cselekedetekben rejlik.
Volt-e olyan pillanat az elmúlt években, amikor különösen erősen érezte: „ezért érdemes ezt csinálni”?
Az elmúlt évek során több meghatározó pillanatot is átéltem, de különösen emlékezetesek számomra a ballagási ünnepségek. Ilyenkor mindig kettős érzés van bennem: egyrészt öröm és büszkeség, hogy a gyermekek szépen és sikeresen mutatják be a megtanult szerepeket, és láthatom a szülők boldogságát is; másrészt ott van a búcsú megható érzése, hiszen egy közös időszak zárul le ilyenkor. Ezek a pillanatok mindig megerősítenek abban, hogy „ezért érdemes ezt csinálni”.
Mit tanított önnek ez a hivatás az emberről, a gyermeki lélekről és Istenről?
Ez a hivatás arra tanított, hogy minden ember egyedi és megismételhetetlen érték. A gyermekek lelkében különös őszinteség, tisztaság és bizalom él. A velük való munka során megtapasztaltam, hogy a legkisebb gesztusoknak is hatalmas erejük van.
Istenről pedig azt tanultam, hogy jelen van a mindennapok apró csodáiban, a gyermekek mosolyában és abban a feltétel nélküli szeretetben, amely összeköt bennünket. Ez a hivatás nemcsak tanít, hanem folyamatosan formálja és mélyíti a hitemet is.
Ha ezek a gyerekek egyszer felnőttként visszaemlékeznek önre, minek örülne a legjobban: mit szeretne, hogy megőrizzenek abból, amit öntől kaptak?
Azt szeretném, hogy arra emlékezzenek: szeretettel fordultam feléjük, elfogadtam és mindig figyelmesen meghallgattam őket. Ha egy kedves szó, egy ölelés, egy közös ének, egy rajz, egy kirándulás vagy egy meghitt pillanat melegséggel él majd bennük, akkor úgy érzem, érdemes volt ezt a hivatást választanom.
Az írás megjelent a Vasárnap hetilap 2026/27. és 2026/28. számában.
