Jubileum a nagyszebeni Szentháromság-templomban

0
3
Fotó: romcatsibiu.ro

Alapkőletételének 300. évfordulóját ünnepli a nagyszebeni Szentháromság Római Katolikus Plébániatemplom. A jubileumi ünnepséget július 3-án, pénteken 18 óra 30 perctől tartják a nagypiac-téri templom földszinti hittantermében.

A jelenlegi templom alapkövét 1726-ban helyezték el, amely rendkívül fontos eseménynek számított nem csupán a plébánia, hanem a város lakóinak életében is, hiszen jelentősen megváltoztatta mind a plébániai közösség, mind pedig Nagyszeben összképét.

„A plébánia archívumában őrzött információk és a város történetének szentelt munkák tanúsítják azt az összetett folyamatot és nehéz kontextust, amely az új templom terveinek megvalósítását kísérte. A város vezetőségével még 1716–1721 között megkezdett tárgyalások Karl von Tyge gróf-tábornok idején váltak valósággá 1726. július 4-én. Ugyanezen a napon jelentették be ünnepélyesen a város Nagypiac-terén épülő, új plébániatemplom munkálatainak megkezdését is, amely mind építészeti, mind pedig felekezeti szempontból mérföldkövet jelentett Nagyszeben városképének átalakulásában. A munkálatok nyolc évvel később, 1733-ban fejeződtek be. A templom azóta is vigyázza a város Nagypiac-terét, valamint számos, a helyi közösség történelme és emlékezete szempontjából meghatározó pillanatnak ad otthont. A történelmi kutatások és tanulmányok a nagyközönség számára sajnos kevésbé ismertek, pedig rendkívül értékes és érdekes forrásként szolgálnak azon kontextusok megértéséhez, amelyekben a nagyszebeni felekezeti sokszínűség és multikulturalizmus történelmi ténnyé vált” – olvasható a plébánia közleményében, amely a jubileumi program részeként tartalmas szimpóziumra hívja az ünneplőket.