A tábor harmadik napja Márton Áron nyomában

0
325

A főegyházmegyei ministránstábor harmadik napja talán a leginkább várt programot tartogatta a résztvevők számára, hisz Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szülőfaluja, Csíkszentdomokos felé indultak. A következőkben a harmadik tábori nap beszámolóját olvashatják.

Az utazás különleges élményt jelentett, hiszen a táborozók vonattal tették meg az utat, és sok ministráns életében először utazott vasúton. Az izgalommal teli vonatozás önmagában is maradandó emlékké vált. Csíkszentdomokosra érkezve elsőként a Márton Áron Zarándokházat és Múzeumot kerestük fel, ahol Lázár Csilla igazgatónő szeretettel és nagy hozzáértéssel mutatta be Márton Áron püspök gyermekkorát, életútját és lelki örökségét. Az ismertetőt követően egy rövid, játékos vetélkedő segítségével elevenítettük fel a hallottakat, amely nagy lelkesedést váltott ki a résztvevőkből.

Napunk lelki csúcspontját a csíkszentdomokosi plébániatemplomban bemutatott ünnepi szentmise jelentette. A helyi hívek közösségével együtt, Kerekes László segédpüspök, valamint a plébánia lelkipásztorainak jelenlétében ünnepélyes bevonulással kezdtük meg az Eucharisztia ünneplését, azon a helyen, ahol egykor Márton Áron is megkezdte keresztény életútját.

Homilíájában Kerekes László segédpüspök a ministránsok küldetéséről elmélkedett. Arra buzdította a fiatalokat, hogy szolgálatukat mindig szabadon, örömmel, alázattal és Krisztus iránti szeretettel végezzék. Példaként Szent Kristóf életét állította eléjük, aki egész életével Krisztust akarta szolgálni, és arra hívott mindenkit, hogy a ministránsok is Krisztus hiteles tanúivá váljanak saját közösségeikben.

A szentmise végén Forró Roland segédlelkész köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a zarándoklat megvalósításához. Ezt követően Csíkszentdomokos község önkormányzata látta vendégül a tábor résztvevőit egy ízletes ebédre, amelyet a helyi közösség tagjai nagy szeretettel készítettek. Ezúton is hálás szívvel mondunk köszönetet a szívélyes fogadtatásért, a nagylelkű vendégszeretetért és azért a szeretetért, amellyel a ministránsokat körülvették.

Az ebédet követően Kerekes László segédpüspök Szent Kristóf-képpel ajándékozta meg a tábor minden résztvevőjét, majd édességgel is kedveskedett a fiataloknak. Szép és megható pillanat volt látni, hogy néhány ministráns személyesen is odalépett a püspökhöz, beszélgetett vele és áldását kérte. Ezek a találkozások bizonyára hosszú időre emlékezetesek maradnak számukra.

A menetrend azonban nem engedett sok időt a búcsúzkodásra, ezért sietve indultunk vissza a vasútállomásra, hogy elérjük a Csíkszeredába tartó vonatot. A hazafelé vezető út is jó hangulatban telt, tele beszélgetésekkel és a nap élményeinek felidézésével.

A rendkívüli hőség miatt a délutáni programon ismét változtatni kellett. A szabadtéri foglalkozás helyett élménybeszámolót tartottunk, amelynek során a ministránsok megoszthatták egymással a tábor eddigi legszebb pillanatait és személyes élményeiket. Jó volt hallani, hogy sokak számára nemcsak az új barátságok, hanem a közös imádságok, a szentmisék és Márton Áron püspök életének megismerése is meghatározó élménnyé vált.

A délután folyamán a gyulafehérvári főegyházmegye emlékajándékkal lepte meg a résztvevőket. Minden ministráns átvehette a Márton Áron püspök – Az Úr leghűségesebb szolgája című kiadványt, valamint egy hűtőmágnest emlékbe. A tábor szervezői egy tollal is megajándékozták a résztvevőket és a segítőket, amelyen Márton Áron püspök sokat idézett gondolata olvasható: „Erőnk a lelkesedés.” Ez az idézet a tábor egészének jelmondata is lett, amely remélhetőleg még sokáig emlékezteti a fiatalokat az itt átélt lelki élményekre.

A vacsorát követően került sor a focibajnokság elődöntőire és döntőjére. A sportszerű mérkőzések ismét bebizonyították, hogy a versengés és a testvéri összetartozás jól megfér egymás mellett, amikor a közösség építése a legfontosabb cél.

A tartalmas és élményekben gazdag napot közös esti imával zártuk. Hálát adtunk Istennek a zarándoklat kegyelmeiért, a közösen megélt találkozásokért és azért, hogy személyesen is felkereshettük Márton Áron püspök szülőfaluját. Nagy várakozással tekintünk a tábor zárónapja elé, amikor Gyulafehérvárra utazunk, hogy részt vegyünk a papszentelési szentmisén, valamint találkozzunk Kovács Gergely érsekkel. Erről következő beszámolónkban tudósítjuk olvasóinkat.